Orosz László

Katona József és Kisfaludy Károly

 

   Az 1819-es év sorsforduló volt mind az akkor 28. évében járó Katona, mind a nála több, mint három évvel idősebb Kisfaludy Károly életében. Katona hiába dolgozta át négy éve írt Bánk bán-ját abban a reményben, hogy a Pesten vendégszereplő székesfehérvári színtársulat bemutatja, a cenzor közbelépett. A kinyomtatásra adott engedély megmentette a drámát az utókor számára, de a szerző maga sem bízott abban, hogy színre nem kerülő műve fölkelti az olvasók figyelmét. Felhagyott a drámaírással, 1820-ban hazament Kecskemétre ügyésznek. A korábban sok mindennel próbálkozó Kisfaludy számára azonban 1819 a további pályáját meghatározó siker esztendeje volt. Viharos tetszést aratva mutatták be és adták ki egymás után több darabját, egy esztendő alatt a magyar drámairodalom csúcsára hágott.
   Vajon a sorsfordító év előtt tudtak-e egymásról?
   Kisfaludy 1809 és 1811 között még katonatisztként mintegy másfél évet Pesten töltött. Megismerkedett néhány íróval, el-eljárhatott a német meg a magyar színházba is. Láthatta Katona az időben színre került három drámafordítását, nem valószínű azonban, hogy fölfigyelt a fiatal joghallgatóra.
   Rakodczay Pál föltételezte, hogy Kisfaludy Zách Klárá-ja hatott Katona Bánk bán-jára. A két dráma közötti hasonlóság valóban csak nehezen magyarázható tárgyuk hasonlóságával és a kor színházi konvencióival. Bajza József (1885-1938) nyomatékos ellenérvére, hogy az 1812-ben írt Zách Klára nem került színre, nyomtatásban pedig csak 1843-ban jelent meg, Rakodczay azt hozta fel, hogy Katona kéziratban olvashatta.1 Azért látszik ez valószínűtlennek, mert Kisfaludy 1811 őszétől, miután kilépett a hadseregből, 1817 elejéig távol volt Pesttől, a Zách Klárá-t Bécsben írta vagy fejezte be, hogyan juthatott 1815, a Bánk bán első kidolgozása előtt Katonához, akit aligha ismert. Visszatért erre a kérdésre kandidátusi értekezésem opponenseként Nagy Imre, nem zárva ki annak a lehetőségét, hogy a kézirat közvetítő, közös ismerős révén Katona kezébe kerülhetett. Arról, hogy a cenzor a Zách Klárá-t ugyanúgy betiltotta, mint a Bánk bán-t, Katona később, dramaturgiai tanulmányának írása előtt bizonyára tudomást szerzett, azért említette a cenzúra elleni kifakadásában többször együtt Bánkot és Zách Feliciánt.2
   1819 végén vagy 1820 elején Katona bírálatot írt Kisfaludy Ilka vagy Nándor-Fehérvár bevétele című „eredeti hazai drámájáról”, amelyet 1819 júniusában mutattak be Pesten a székesfehérvári színészek, s amely augusztusban már nyomtatásban is megjelent. Császár Elemér azt gyanította, hogy bírálatát a Tudományos Gyűjteménybe szánta, de vagy a folyóirat vonakodott közölni tekintettel a dráma nagy sikerére, vagy Katona átallotta „a nyilvánosság előtt megtépdesni ünnepelt költő-társa babérait.”3
   Kisfaludy tudta, hogy drámái bírálatra szorulnak. A Bécsben élő Gaal Györgyöt, Esterházy Miklós herceg könyvtárosát, aki azokat németre kezdte fordítani, s akit a dramaturgiában föltétlen tekintélynek tartott, már hozzá intézett első levelében hálájáról biztosította Trattner útján vele közölt bíráló észrevételeiért. „[…] minden tanítást és útbaigazítást hálás szívvel fogadok, s minden olyan érdemi kritikának is, ami az igazságot és a jobbítást célozza, jogosságát elismerem” – írta 1820. febr. 8-án.4 Következő levelében nemcsak feljogosította, hanem kérte is Gaalt, hogy fordítás közben változtasson a szövegein, küszöbölje ki a hibáikat, különösen a túlzott magyarkodást. „Ami darabjaimban a magyaroknak tetszhet, az a külföldieknek gyakorta laposnak és tartalmatlannak tűnhet[…]”5 Március 13-i levelében pedig egyenesen egy Katona bírálatában kifogásolt rész megváltoztatását kérte. A recenzióban ezt olvassuk: „Ilkának egész fájdalma ki volna merítve ezen három szóban: ››Alexis! – megholt – megholt!‹‹ a nagy fájdalom néma[…] Vajha itt Ilka elhallgathatott volna az ő kadenciás búcsúztatójával.”6 Kisfaludy arra kérte Gaalt: „Ha még lehetséges volna legyen szíves az Ilka harmadik felvonásában[…] megrövidíteni Ilka Alexis halála fölötti panaszát.”7 Egy nappal későbbi, ugyancsak Gaalnak írt levelében azonban felháborodva utasította vissza „a még teljesen ismeretlen recenzens” bírálatát: „Egy recenzió jelent meg az Ilkáról, de nem azokat a hibákat rója meg, amelyektől joggal tartottam (bizonysága ez annak, hogy a recenzens sohasem gondolkodott az irodalomnak ezen ágazatáról), hanem olyan hibákat, amelyekről nem is álmodhattam. Pl. azt mondja: ››Micsoda cikornyás érzés az, és az akkori időhöz illetlen, amit Alexis Ilkához szól: Viszonyt érzést nem; – nem szerelmet / Kivánok én tőled – mert érdemetlen / Vagyok mind arra; mélyen érzem/ Nagyságát lelkednek. – De engedj meg / Ha szívem erővel hozzád hajlik, / S egész valómat elragadja. / Nem vétek az, – ha a szegény halandó / A porbul felteként az örök / Világossághoz és imádva / Szemeit az égre veti stb, stb. Mely természet ellen való kifejezések magyar szívhez nem szólnak.‹‹ Tehát ahogy akkor a magyarok nem éreztek, nem éreztek a görögök sem?
   Nagyon goromba, és nem érti, mi tetszett ebben a darabban annyira a közönségnek. Asszonyinak nevezi a stílust. – Meg kell azonban vallanom, örömömre szolgált, hogy mindazok, akik csak olvasták ezt a kéziratot, nevetve dobták félre, és hangosan méltatlankodtak. Már többen ajánlkoztak, hogy felelnek a még teljesen ismeretlen recenzensnek, én azonban soha egy sort sem kívánok válaszolni. Érzem, hogy munkáimban nem nemtelen ösztön vezérelt, és amíg öntudatom emel, rekedtségig kiabálhat a rágalmazás és az irigység. Mi a véleménye?”8
   Több kérdés is fölmerül itt, amelyekre nem könnyű a válasz.
   1. Valóban Katona recenzióját olvasta-e Kisfaludy? Kétséget kelthet, hogy az általa idézett rész hiányzik a csonkán ránk maradt szövegből. Benne lehetett azonban a megsemmisült részben. Hasonló hibáztatást olvashatunk a fönnmaradtban: „Kár, hogy akkor, midőn Alexis maga láttatik magát kinyilatkoztatni akarni, mégis Ilka nógatja őket arra, és Alexis mint egy együgyű azt feleli:
   Ilka! Ó csak azt ne kívánd!

   De ennél még helytelenebb és inkább a mostani századunk cikornyás románjába illene az a szava:
   Nem vétek az, ha a szegény halandó
   A porból feltekint az örök
   Világossághoz, – – –

   A belgrádi vezér fia, egy rab asszonynak! – Ezen piperének ízetlenségét el nem törli még a nyomban következő szép maga megállítása is:
   – – – – – – – – Ilka!
   Szenvedni tanultam és fogok.”9

   Nem tudunk arról, hogy az Ilká-ról más, egykorú bírálat is készült volna. Úgy véljük, az imént idézett részlet is bizonyítja, hogy Kisfaludy a Katonáén háborodott fel.
   2. Ilka monológjának rövidítését valóban annak a recenziónak a hatására kérte-e Kisfaludy, amelyet egy napra rá indulatosan elutasított? Nem kifogásolhatta-e ezt a monológot előttünk ismeretlen levelében Gaal is? A március 13-i levélben szó esik egy másik kifogásról is: „monológjaim melankolikus fordulataikban egymáshoz hasonlók s a Carl Moorra emlékeztetnek”. A folytatásban a „kigúnyolhat a kritikus” Katona recenziójára vonatkozhatna, a „mindazonáltal köszönet észrevételeiért” inkább Gaalnak szólhat. Katona csonka recenziójában kifejezetten nincsen szó Schiller Carl Moorjának melankolikus monológjaival való hasonlóságról, a gyakori monológok hibáztatásáról azonban igen, s arról is, hogy a drámában szereplő Gyula egyik megnyilatkozása, monológja „sokat hasonlít Moor Károly éjszakájához.”10 Az utóbbiról ezt is olvashatjuk: „Ez a jelenés az egész játéknak remeke. Oly szép, oly elragadtató, hogy szinte kifeslik a játékból, azt kiáltván: nem ide teremtett engem az én Prometheusom!” Vagyis a Moor Károlyéra emlékeztető monológ nem illik az Ilká-ba, líraisága miatt eleve nem drámába. Természetesen találhatunk magyarázatot arra, hogy Kisfaludy egyet-mást elfogadott abból a bírálatból, amelyet egészében elutasított. Talán azért került egymás utáni két levélbe az elfogadás meg az elutasítás, mert Kisfaludy nem akarta Gaalnak bevallani, hogy tanult is abból, amin felháborodott.
   3. Tudta-e Kisfaludy, hogy a recenziót Katona írta? Ismeretlennek és dramaturgiában járatlannak nevezte. Kisfaludy azonban tudhatott a Bánk bán cenzori tilalmáról is, Katona István-jának 1819-i felújításáról, talán más darabjairól is. Lehetséges azonban, hogy álnévvel szignált bírálat került hozzá. Ha mégis Katona neve volt rajta, a sikertelen vetélytárs irigységét érezhette benne. Levélben azért nevezhette ismeretlennek és hozzá nem értőnek, hogy Gaal előtt a jelentéktelenségét hangsúlyozza. Gaal nem olvasta a recenziót, csak azt, amit Kisfaludy idézett belőle. Ennek alapján neki adott igazat. A „magyar szív” említése szerinte inkább egy szolgabíróhoz illett volna, mint egy kritikushoz.11
   Pedig Katona nem vetélytársként kívánt fellépni. Azt hihette, hogy Kisfaludy úgy fogadja majd a bírálatát, mint ő Bárány Boldizsárét fogadta a Bánk bán első kidolgozásáról. Bárányét követte Katona recenziójának felépítése, idézett is belőle. Az a dramaturgiai felfogás azonban, amely Katona bírálatából kiolvasható, fölülmúlja Bárányét: benne van a Bánk bán átdolgozása során szerzett tapasztalata is.
   4. A recenzió megcsonkult kézirata Kecskeméten a Katona-házban került elő. Az 1850-es évek elején találta meg a kisdiákként Katona József öccsénél lakó Miletz János. 1886-ban adta ki, majd adta el a kecskeméti levéltárnak; a kézirat 1944-ben megsemmisült.12 Kérdés, ez a példány járt-e Pesten kézről kézre, ezt olvasta-e Kisfaludy, ez került-e vissza Katonához, vagy volt másolata is. Ha, mint föltehető, volt, hova lett? Abban sem lehetünk bizonyosak, hogy a Kecskemétre került, meg a Pesten többektől olvasott példány teljesen azonos szöveget tartalmazott.
   Kisfaludy szerint többen olvasták Katona recenzióját, többen kívántak felelni rá. Vajon hányan és kik? Nem tudunk róla, hogy a kor irodalmárai közül valaki is említette volna vagy emlékezett volna rá. Az irodalmi világban Katonának a Tudományos Gyűjtemény 1821. áprilisi számában megjelent dramaturgiai tanulmányát (Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?), pontosabban ennek a nemzeti dicsekedést elítélő részét tartották Kisfaludy elleni támadásnak. Megelőzte ezt a „vetélytárssal” való kapcsolatának három ismeretessé vált mozzanata. Az egyik a Bánk bán dedikációja: „Kisfaludi Kisfaludy Károly Úrnak, szíves tisztelete és állandó barátsága jeléűl a szerző m. p.”13 Ez a Bánk bán megjelenése, 1820. november 15-e utánról való. A másik Katona levele Kecskemétről Kisfaludynak 1820. dec. 7-i keltezéssel. A harmadik, személyes megismerkedésük nem sokkal előzhette meg ezt a kettőt. Ismét találgatásra szorulunk: Kisfaludy tudta-e, amikor megismerkedett Katonával, hogy ő írta az Ilka bírálatát. Lehet, hogy nem, s Katona hallgatott róla. De az is lehet, hogy tudta, és sértődése, haragja már lecsitult. Jó ismerői, bátyja is jószívűnek, könnyen békülőnek tartották. Amikor Katonával megismerkedett, korai drámáinál már jobban foglalkoztatta Aurora című almanachjának az előkészítése. Katonától is írásokat kérhetett bele, azért mellékelt a leveléhez verseket. (Megjelent közülül a Vágy Vágyam címmel az Aurora első kötetében.)
   Kisfaludy Katona levelére írt válaszáról nem tudunk. Monográfusa, Bánóczi József szerint többnyire válasz nélkül hagyta a hozzá írt leveleket.14 Horváth János szerint talán válaszolt: írhatott a kolozsvári drámapályázat eredményéről, amelyről Katona a Bánk bán Jegyzése szerint nem tudott, a „tudós világ” közönyéről a dráma iránt, az Ilka recenzióját viszonzó bírálatot is küldhetett róla.15 Mindez azonban nem valószínű, sőt az sem, hogy levelének válasz nélkül hagyása ingerelte Katonát Kisfaludy ellen. Kétségtelen, hogy nem hiányzik tanulmányából a sikertelen írónak a sikeres ellen támadó indulata, ennek a gyökere azonban mélyebbre nyúlik.
   Nem tudjuk bizonyosan, mikor írta Katona a Tudományos Gyűjteményben megjelent tanulmányát. Horváth János szerint – mint a föntebbiekből kiderül – a levelére kapott válasz után, vagy azután, hogy azt hiába várta, tehát 1820 végén vagy 1821 elején. Waldapfel József szerint azonban még a Bánk bán nyomtatásakor, 1820 nyarán vagy őszén adhatta át Trattnernek.16 Ez a valószínűbb. Katonának ügyészi munkája kezdetén nemigen lehetett ideje tanulmányt írni. A tanulmány utolsó bekezdésének „itt fűzfám alatt” helymeghatározása is nyári időre utal. Az élelméről gondolkodó (még nem gondoskodó!) madárról szóló mondat pedig arra, hogy megérlelődött már benne a kecskeméti állásvállalás szándéka, de még nem valósult meg. A jutalmazásról szóló részt is bizonyára másként írta volna meg a Bánk bán 1820. november 22-i kecskeméti megjutalmazása után. Nem bizonyos, hogy amit a kortársak Kisfaludy elleni támadásként olvastak, s amit ma is úgy olvasunk, kizárólag ellene irányult. „[…] az írónak […] ha dicsőséget akar aratni, nem jóalkotású, hanem csak dicsekedéssel teljes hazai drámát kell írni; – még a szép tettek is elmaradhatnak, elegendő az, ha telitömettetik a darab azoknak dicsekedő emlegetésével. Most hát támadjon egy, aki e mód szerént írjon, már Magyarország mindjárt megtalálta fénikszét; az egész nemzet nevében feláll egy, aki kötelességének tartja (hazája dicsőítésére) a nagy lelket és szép ízlést dobolni, anélkül, hogy még lenne valahol egy csekélyebb valami, mellyel amazt öszvehasonlítva, lehetne nagy-nak és szép-nek mondani. – Visszarezzenti ez az egyszerre való erőszakos fellépése egynek a másikat induló szándékától, mert teljességgel meg lehet győződve, hogy soha el nem tépheti amannak kizáró privilégiumát; és mivel az ember oly gyáva, hogy mindenik előtt szebbnek tetszik önnön tökéletessége, mint azé, akit ily (Deus ex machina) módon maga eleibe hágni szemlél, inkább eláll (a dramaturgiáról szólunk) szándékától, mintsem egy csekélyebbnek vélt mellett második személlyé tétettessen.”18 De vajon a „támadon egy ”, „erőszakos fellépése egynek”, „egy csekélyebbnek vélt mellett” kifejezésekben az egy (én emeltem ki) határozott személyre, Kisfaludy Károlyra vonatkozik-e, nem helyettesíthető-e ezzel: valaki, bárki? A folytatásban ezt olvassuk: „Eléggé balgatag magát megsértettnek érezni, midőn látja, mikép lesz egyik egyszerre magyar O, a másik magyar K, a harmadik magyar C, anélkül, hogy még láthatott volna magyar X, magyar Y, vagy magyar Z-t, kiken amazok a győzedelmet megvévén, őket e polcra az egybevetés (correlatio) emelte volna.” A betűkkel jelölt rangsor azt érzékelteti, hogy az előbbi egy nemcsak egyetlen személyre vonatkozhat. Ez a jelölés eszünkbe juttatja a Bánk bán első kidolgozása Előversengésének végén Katonának ezt a szerény ítéletét saját művéről: „A szép magyar literatura egy / L. s O.-val ismét sokszoroztatott volt”, vagyis a betűk a dramaturgiai tanulmányban azt az igényt fejezik ki, hogy a kritika meg a közízlés érdemük szerint rangsorolja a magyar drámaírókat.19 Katona tehát nem is annyira az érdemtelenül elsőségre jutó írót, mint inkább az igazi értéket felismerni nem képes ízlést s tanulmányának egy másik részében a kritika hiányát hibáztatta.
   Kisfaludy, noha természetesen személye elleni támadásként is olvashatta az idézett mondatokat, korai drámáinak megítélésében hamarosan egyetérthetett Katonával: a Tatárok-ról, az Ilká-ról, a Szécsi Máriá-ról az 1820-as évek közepén önmagán gúnyolódó epigrammákat írt és jelentetett meg.20 1826-ban írt Kritikai jegyzetei-ben pedig olyan részleteket találhatunk, amelyeket Katona is írhatott volna: „Hazafiságból valami munkát dicsérni annyi, mint a hazával elhitetni, hogy szebbre, jobbra számot nem tarthat. Vagy oly nyomorult állapotra jutánk, hogy minden magyar nyelven írt apróságért már hálával tartozunk, s ezt toroktátva hirdetni kötelességünk?[…] Mi marad az érdemnek, ha a gyöngét is istenítjük?” „A józan kritika az érdem védője; koszorút oly könnyen nem osztogat, de a tiszta törekedést szerényen megismeri; csak az elbízottra, ki mindent megvet, ki látkörét túlhagyja vagy külön pályát választ, ki büszke erőszakkal a jobbat fitymálva lép fel a mezőre, arra méltó, hogy ostorát emelje. Mely literatúrában ily kritika mély gyökeret verhet, ott nem fog minden hívatlan kevély hánykódással dicsőséget osztogatni s a csendes érdemen packázni.”21
   Eltűnődhetünk azon, vajon Katonának és Kisfaludynak nem egymás mellett lett volna-e a helyük. Ha irodalmárok együtt említették őket, hosszú ideig Katona rovására tették. Pápay Sámuel 1821-ben ezt írta Kazinczynak: „[…] csupa kiváncsiságból elolvasám Bánk bánt is a Tudom. Gyűjteményben a dramaturgiáról értekező Katonától, de bosszúsággal vetém el. A cenzúra ezt, úgy hallom, eltiltá, s ez jól esett, ámbár tudom, nem azért tiltatott el, amiért én bosszonkodám. – Kisfaludy Károly szerencsésebb lépéseket tesz dramaturgiánkban[…]”22 A 19 éves Arany Jánost kinevették, amikor a Bánk bán-t Kisfaludy Stibor vajdá-ja elé helyezte.23 A Bánk bán korai méltatójának tartott Garay János abban látta az érdemét, hogy Dugonics András drámái után abban lehet a magyar világot föllelni, Kisfaludy Károly azonban hosszabb pályáján belső erőben szerinte is fölülmúlta Katonát.24 Toldy Ferenc kitartott a mellett a nézete mellett, hogy a Bánk bán elmarad Kisfaludy drámáitól.25 Gyulai Pál pedig, akinek már ezzel ellentétes volt a véleménye, úgy érezte, mentegetőznie kell emiatt: az akadémiai székfoglaló tanulmányát közlő Budapesti Szemle szerkesztőjének, Csengery Antalnak írta: „[…] meg vagyok győződve, hogy cikkem visszatetszést fog szűlni, mert Katonát nem valék képes úgy méltányolni, hogy Kisfaludy Károly tragédiáit ne devalváljam […]”26
   Mind a ketten 1830-ban haltak meg: Katona áprilisban, Kisfaludy novemberben. Katonát csak a család és néhány hivatalnoktárs kísérte utolsó útján, Kisfaludyt írótársak és olvasók, tisztelők tömege. Katonáról, a „percegő pennájú fiskálisról” kevesen tudták városában, hogy író is volt, Kisfaludy írótársai hamarosan róla elnevezett irodalmi társaságot hoztak létre, s műveit már a halála utáni évben tíz kötetben adták ki. Katona remekművével megelőzte a korát, Kisfaludy a középszerűt csak ritkán meghaladó alkotásaival képes volt írótársai körében tekintélyt szerezni, az olvasókban érdeklődést ébreszteni. Életműve terjedelemben is, műfaji változatosságban is jóval meghaladja Katonáét. A kortársak róluk kialakult véleményét bizonyára befolyásolta az is, hogy a többnyire komor, szótlan, kapcsolatok kiépítésére nehézkes Katonával szemben Kisfaludyról joggal írhatta Horváth János: „Emberi egyénisége a legkedvesebbek egyike, melyet irodalmunkban ismerünk.”27

 

Rövidítések

   ItK – Irodalomtörténeti Közlemények
   KJÖM – Katona József összes művei, kiad. Solt Andor, 1959, I-II.
   KKVM – Kisfaludy Károly válogatott művei, kiad. Kerényi Ferenc, 1983.

Jegyzetek

   1 Rakodczay tanulmánya, vitája Bajzával: ItK 1906, 292–207; 1907, 249–253.
   2 KJÖM II. 84–85
   3 Császár Elemér, A magyar irodalmi kritika története a szabadságharcig, 1925, 89.
   4 KKVM 818. Kisfaludy és Gaal németül leveleztek, a leveleikből való idézetek fordítások.
   5 KKVM 820.
   6 KJÖM II. 66.
   7 KKVM 826.
   8 Kisfaludy Károly Minden munkái, kiad. Bánóczi József, 1893, VI. 301–302.
   9 KJÖM II. 54–55.
   10 KJÖM II. 59. és 61–62.
   11 Komáromi Béla, Gaal György levelei Kisfaludy Károlyhoz, ItK 1936, 235.
   12 Kiadása: Miletz János, Katona József családja, élete és ismeretlen munkái, 1886, 208–223; a kéziratról: Joós Ferenc, Katona József hátrahagyott kéziratainak históriája, Kiskunság 1958, 10–11. sz. 29–36.
   13 In: Toldy Ferenc, Magyar költők élete, 1871, II. 182.
   14 Katona levele: KJÖM II. 646; a válasz hiányáról: Bánóczi József, Kisfaludy Károly és munkái, 1883, II. 157.
   15 Horváth János, Jegyzetek Bánk bán sorsáról, in: H. J., Tanulmányok, 1956, 232.
   16 Waldapfel József, Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből, 1780–1830, 1935, 264.
   17 1820 áprilisában Katona sikertelenül pályázott a megürült alügyészi állásra, csak a novemberi tisztújításkor nyerte el.
   18 KJÖM II. 79–80.
   19 Az 1815-i Előversengésben és a dramaturgiai tanulmányban szereplő betűk hasonló értelmezése található Tóth Dezsőnek, a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium tanárának 1971-ben írt tanulmányában. Gépírásos szövegéhez Nagy Miklós közvetítésével jutottam hozzá, tudomásom szerint nem jelent meg.
   20 „Ilka” Jambus-e, próza-e vagy micsodás mű? – Dráma pedig szép! / Szép? – Hm! Győz a magyar: s tapsra az ottfen elég. In: KKVM 54.
   21 KKVM 794–795, 797.
   22 Kazinczy Ferenc levelezése, kiad. Váczy János, XVII. 499.
   23 Önéletrajzi levél Gyulai Pálhoz, in: Arany János válogatott prózai munkái, 1968, 993.
   24 Garay János, Dramaturgiai füzér, Honművész 1835, 361–363.
   25 Toldy Ferenc, A magyar nemzeti irodalom története, 4. kiadás, 1878, 217. és 220.
   26 Gyulai Pál levelezése 1843-tól 1867-ig, kiad. Somogyi Sándor, 1961, 405.
   27 Horváth János, Kisfaludy Károly, 1936, 81.