Tornai József

 

Glossza

Váltogatja meg nem unva
a dúr- s a moll-hangnemet,
így aztán a Teremtőnek
nem adhatunk rossz jegyet.
Ha reggel az eső áztat,
délutánra napsütés
villan rád, ha szerencséd van:
száraz kedvedre a méz.

Egyik embert agyoncsapja
a villám, a másikat
kimenti az égő házból
az égi jóakarat.
Országaink sem egyformák,
hol ez zöld, hol az sivár:
a mi földünkre ha ár csap,
szomszédunkra az aszály.

Ne higgy a végleges rosszban,
soká a jó sem marad;
fiatalságra öregség,
öregségedre szabad
halál túlvilága várja
“halhatatlan” lelkedet,
hol addig nézed a Vak Fényt,
míg részed nem lesz az Egy.

Az leszel, az Örök Semmi
része, mint a csiga is
maga cipeli a házát
az eltipró talpakig.
Lehetsz tehát ateista
vagy ha nirvánára vágysz,
mikor jön a szívgörcs éje,
őszbe csavar, sej, a frász.

Akármiben megfogódznál,
de téged fog meg az űr,
amit szűzektől kurvákig
kutatsz lélegzetlenül
Sehol part és sehol ments-ág,
sehol egy mennyei kéz:
sajnos, tévhit, mit a Szent Könyv
Atyánk fiától idéz.

Az ég madarait senki
nem óvja meg, csak saját
fürgeségük, amíg bírják,
hogy ölyv, kasza, pusztaság:
mind kénytelen ellenségük,
s tojásuk az ugaron
előbb-utóbb elroppantja
egy kocsi vagy egy barom.

A mindenség nyílt prédái
vagyunk a földön, közöny
hajótöröttjei: részvét,
bosszú-szándék vagy öröm
nem lakik a természetben,
csakis a mi tudatunk
képzeli, hogy büntetésből
szakad le a viadukt,

a gyerek attól kap lázat,
hogy egy angyal rálehel,
ez az intés: Ádám, térdre!
és hasonló más ezer
baj ha megrepeszti házad,
biztos lehetsz, valaki
célba vett a csillagokból:
így próbál megváltani.

Mert nem hallgattál az Úrra,
ugye, gőgös vagy, konok,
pedig éjjel-nappal kéne
kérned bűnbocsánatot!
Ne csodáld hát, ha egy reggel
félszemmel jön meg cicád
vagy a szomszéd férfi ágyán
találod meg Katicád.

Vagy betegség: az a legjobb!
Attól aztán megjuhulsz!
Vagy a háború: a vérben
tisztul a káini hús!
Csakhogy, amint Kant kinyögte:
hullahegyektől se lesz
a híres emberiség-fa
görbe törzse egyenes!

Ó hát fütyürészni tudsz-e
s mosolyogni egy piciny
éjszakai fénybogáron,
hogy oly boldog szárnyain?
Akkor, bár sírj gödreidben,
megadásod, míg kiolt,
megnyitja a Sötétséget,
a mindent-túlragyogót.
 

Éj, tűz, csillag, folyó

Tűz mellett, őszi erdő,
   tűzből, csillagból kicsapó lángok.
      Ki gondolkodik itt? Én a
         tűzben és a csillagokban.
            Fenyők, akácok, kőrisek, bodzák,
               nyárfák között gondolkodik velem
                   éj, tűz, csillag, folyó.