Papp Tibor: Pogány ritmusok

Papp Tibor

Pogány ritmusok

Az ötvenéves Weöres Sándornak

tiszta az ünnepi tisztás
kard hegye éles a hold
fákon lóg a sötétség
kör közepében a tűz

*

zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz
vad zene zúg bőg / dob – – –
dob – – – / dob dob dob zene
dob – – – / kürt szól duda szól
síp szól duda szól / duda szól kürt szól
síp szól húr peng / bong zsong buja hang
bőgő zene búg / tűz ég puha tűz
harsona harsog / dob pergésben
ének kórus / zeng – – –
üst-dob kong bong / peng – – –
kong peng bong zsong / cseng – – –
síp szava siklik / s tűz ég fű közt
dob szó kürt szó / szík szál égig a
rozsdás égig / föl csak csíkban a
füst – – – / dob dob dob zene
üsd – – duda / dob dob dob duda
dob duda dob duda / üsd – – –

*

– – – – / fut a lova fut a lova
dob tőr tánc tűz / tíz – – –
dob tőr tánc tűz / tíz tűz tánc tőr
dob – – – / dob – – –
dob doboló zene / dob – – –
bőr duda duda szól / dob – – –
fényes doboló / dob – – –
síp szava kürt szava / csattog a ló pata
ordít a bömböl a / duda duda duda duda
síp szava kürt szava / duda duda duda duda
két kéz két kés / duda duda duda duda
két kupa négy kupa / duda duda duda duda
dob – – – / dob tőr tánc tűz
tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár
füst-csík tűz-csőr / dob – – –
doboló fényes / dob – – –
duda zene zene duda / dob duda dob duda
dob – – – / – – – –

– – – – / ide oda fut a lova
tíz tíz tíz lova / csattog a ló pata
futnak a vad pari / pák – – –
ide oda fut a lova / síp szava kürt szava
hívja a várja a / dob tör tánc tűz
tíz tűz tánc tőr / fűszál vas-víz
kő-kút tűz-csőr / dob – – –
dob duda duda dob / dob – – –
szép szügye fényes-e / éles e kés hegye
szőre sötét feje / csupa hab csupa dér
fúj a szél köp a vér / míg a tőr szívet ér
síp szava kürt szava / duda duda dob duda
harsog a harsona / duda duda dob duda
duda duda dob duda / duda duda dob duda
tűzben a ló pata / bőr szaga bűzlik a
réten a nádas ö- / lén – – –

hajlik az ünnepi táncos
táncol a kör közepén

föld víz nap hold föld
föld hold nap víz tűz
szél fák fű víz hal
tűz tánc fül láb kar
zöld szem két szem zöld
föld víz nap hold föld

tűzből futnak az árnyak
tűz közepéből a füst
hajlik az ünnepi táncos
szél fúj dob pereg üsd

dob dob dob duda / duda duda dob duda
dob zene dob dob / duda duda dob dob
duda – – – / dob duda duda duda
dob zene zene dob / dob – – –
dob dob duda dob / dob dob duda dob
dob dob duda duda / üsd – – –

A Pogány ritmusok születése

Az egyetemi irodalmi körből rebellisként kivált belga író és költő barátaimmal 1960 telén Liege-ben, ahol földet értem ‘56-os menekülésem után, egy irodalmi folyóirat létrehozásán fáradoztunk. Az alapítással kapcsolatos elfoglaltságok hetente egyszer-kétszer összehoztak bennünket, többnyire Philippe Dőme lakásán, a legelhalaszthatatlanabb dolgok megbeszélése végett. Marjorie, a hely szőke tündére és háziasszonya kínálta a nem kimondottan drága bort és a műanyagdobozból kiöntött aprósüteményt. Gyakran előfordult, hogy a szerkesztőség valamelyik tagja (Philippe Dőme, Francis Edeline, Yves Lebon, P. T., Pierre Roller) felolvasta egyik munkácskáját, amit a közelmúltban írt s ezt azon melegében megtárgyaltuk, értékeltük. Nyelvileg nem voltam eléggé felvértezve ahhoz, hogy franciául írjak, szerkesztőként olvastam a beérkezett kéziratokat, kritizáltam, közlésre javasoltam vagy eltanácsoltam őket és javaslatokat tettem a lap arculatának megformálására – azonban itt megállt a tudományom. Persze, én sem akartam lemaradni a többiektől. Összejöveteleink a Dialogue első számának megjelenése után is ugyanolyan rendszerességgel folytatódtak, mint az alapító vajúdás alatt. Kapóra jött az a belső zümmögésből szavak segítségével ritmikus játékká kerekedő valami, amit hónapokig érleltem, mondogattam csendesen a szobámban, hangosan a Meuse partján vagy elmotyogtam bolyongásaim közben a belváros sikátoraiban s aminek, úgy véltem, hangos megnyilvánulását zeneként élvezhetik a belgák is, szóljon bár magyarul.
Ebbéli hitemben eminens szerepet játszott a divat, hiszen mindannyian az afrikai dobok varázsában éltünk akkor. Festő barátommal, Georges Debattyval, aki madonna-arcú olasz felesége révén fagylaltos üzletet nyitott, ha nem volt vendég a boltban, akár egy fél délutánt is eldobolgattunk a nagyon szép hangú, falba erősített asztalokon. Biztos voltam, hogy szerkesztőtársaim meghallják és élvezni fogják versemben a muzsikát:

muzsika ritmus
dob
dob dob dob zene
dob
muzsika muzsika
dob

zene szól zene szól
dob dob dob dob
dob

muzsika muzsika
dob
vad zene muzsika
dob

Sokat rágtam, csűrtem-csavartam a néha dobolással kísért szövegkupacot. Nem tudtam, mit akarok vele kezdeni, csak azt éreztem, hogy folytatnom kell a verssel való bíbelődést. Egyik változat a másikat követte, szavak tűntek el, szavak kerültek elő, a ritmus túlzott szerepe volt az egyetlen közös nevező a változatokban, vagyis az a tény, hogy lényegtelen a szavak jelentése, versbeli jelenlétük értelmét a bennük rejlő erős ritmikai adottság szabja meg. Játéknak tűnt, de képtelen voltam leállítani. Egyszer-egyszer ceruzával papírra vetettem a szöveget (ennek köszönhetően maradt meg mindmáig néhány embrionális változat), amiből egy idő után rájöttem, hogy iránya van a változatok fejlődésének: egyre inkább négy szó kerül egy sorba (vagy egy).
Francis Edeline, később a nemzetközi hírű „Groupe u” egyik oszlopa, a szerkesztőség átlagánál 6-8 évvel idősebb társunk, kitűnő ismerője volt a konkrét költészetnek és az akkor terebélyesedő hangköltészetnek, biztatott, hogy bővítsem a meglévő anyagot, formáljak belőle valami egészet. Az afrikai háttérből egyre jobban kihallottam a dobok hangját, a táncra szólító ritmikus dobzenét.

kürt szól zene szól
dob
ritmus dob zene
dob
kürt szól dob szól
vad zene vad tánc
dob
két kupa négy kupa
öt kupa hat kupa
bor
kupa kupa kupa kupa
kopp

dob zene dob dob
dob dob duda dob
dob dob dob duda
duda duda dob duda
duda duda dob dob
duda
duda zene zene dob
dob
zene zúg zene bőg
dob
vad zene zúg bőg
dob
duda duda dob duda
dob dob dob duda
dob

    Egy éves vajúdás után, párizsi meggyökerezésem (1961 őszén hurcolkodtam át Liege-ből, miután nyáron a fagylaltos boltban kiszolgálóként sikerült valamit javítani anyagi helyzetemen) égető gondjait már magam mögött hagyva, hetedik emeleti cselédszobámban jött az az ötletem, hogy ha már valami pogány ünnepi dobolás, ünnepi tánc a vers témája, akkor elképzelhető a téma magyarnak is. A keret lehetne egy ősi szertartás, amelyiknek nem a belső tartalmára esne a versben a hangsúly, hanem a külsőségekre, a látványra, a hallhatóra, méghozzá úgy, hogy a papíron és elhangzásban is egymás mellé kerülő szavak feladata nem a történés külső leírása, hanem elsősorban az esemény érzékeltetése lenne.
    Közben átestem egy újabb folyóirat-alapításon: 1962. május 1-jén jelent meg a Magyar Műhely első száma. Szerkesztőtársaim közül Parancs János és Pátkai Ervin folyosó-szomszédom volt, Nagy Pál néhány metróállomásnyira lakott, és Szakáll Imre, Harczi József valamint Márton László sem laktak messze. Gyakran találkoztunk, mutogattuk egymásnak újabb irományainkat, de – valószínűleg az egészséges rivalizálásnak köszönhetően – csak a befejezetteket. Ettől kezdve befelé, magamnak mondtam a rigmust, s miután már volt valami tematikusan körülvonalazható elképzelésem a versről, megpróbáltam építgetni az épületet. A magyar vonatkozás hozománya volt a ló-áldozat – a magyar mondavilágban megszabott formája (kinek, miért, hogyan) nem érdekelt, csupán maga a tény, és ezzel kapcsolatban az, hogy pogányok lovat áldoznak valahol, mely eseménynek sok nézője, résztvevője ritmusosan mozogva vagy mozdulatlanul követi a ceremóniát.
    Meglehetősen sok kísérletezés után rájöttem, hogy nem négy, hanem nyolc ritmikus egységet kell egy sorba tennem, s ahol a ritmust nem fedi szöveg, ott valamilyen hiányjelnek kell jeleznie a csendet. Arra is ráébredtem, hogy pontos időmértékes sorokat kell alkotnom, melyeket két rövid és/vagy egy hosszú szótagos egységek töltenek ki. Kezdetben úgy véltem, hogy váltakoztatnom kell az anapesztikus és az ezzel ellentétes daktilusi lejtést. Valahogy így:

puha tűz puha láng / csupa vér a parázs
szólnak a nyír-hege / dűk – – –

(Később ez a két sor nem került be a végleges szövegbe.) A nagy felismerés 1962 végén, 63 elején az volt számomra, hogy nem anapesztuszokban meg daktilusokban kell gondolkodnom, hanem önálló egységekben, melyek kitöltik a fél sorra eső négy időegységet. Teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben, s még az is mindegy, hogy váltakoznak-e vagy sem. Ebből következett, hogy a szüneteknek is ki kell tölteniök a rájuk eső időt. Ekkor még fogalmam sem volt a szanszkrit költészet klasszikus korának egyik jellegzetes versformájáról, a ganavritta típusról, melyben a sorok ütemszáma és az ütemek moraszáma előre megkötött adottság, de az ütemen belül a moraszámot a hosszú és rövid szótagok tetszőleges kombinációjával lehet kitölteni. Ez a forma aránylag közel áll a Pogány ritmusok formájához, azonban ma már a két forma közötti különbség is nyilvánvaló számomra. A Pogány ritmusokban a sort alkotó nyolc ütemegység az alaptényező, melyeknek mindegyikére egy hosszú vagy két rövid szótagnak kell esnie. Ellentétben a ganavritta típussal, itt az ütemegységek nem oszthatók meg, amiből az következik, hogy két ütemegység nem tölthető ki egy rövid, egy hosszú, egy rövid szótaggal. Különbség az is, hogy a Pogány ritmusokban az ütemegységeket szünetek is kitölthetik.
Az első rész a zenés-táncos bemelegítés, az áldozati eseményhez szükséges tűz szítása, előkészítése.

zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz
vad zene zúg bőg / dob – – –
dob – – – / dob dob dob zene
dob – – – / kürt szól duda szól
síp szól duda szól / duda szól kürt szól
síp szól húr peng / bong zsong buja hang
bőgő zene búg / tűz ég puha tűz
harsona harsog / dob pergésben
ének kórus / zeng – – –
üst-dob kong bong / peng – – –
kong peng bong zsong / cseng – – –
síp szava siklik / s tűz ég fű közt
dob szó kürt szó / szík szál égig a
rozsdás égig / föl csak csíkban a
füst – – – / dob dob dob zene
üsd – – duda / dob dob dob duda
dob duda dob duda / üsd – – –

A második rész az áldozati szertartás előkészítését idézi, a lovak felvezetését:

Tíz évvel később világosodott meg bennem, Claire Benveniste francia nyelvész az orális nyelvről kialakított elméletének megismerése után – mely szerint az írott-beszélt nyelvvel ellentétben az orális nyelv szigetekben is közvetítheti az üzenetet, azaz nem feltétlenül összefüggő jelentéseket közöl egymás után –, hogy amit csináltam, ennek a technikának, ennek a hangmozaik-darabokból való összerakásnak felel meg.
A harmadik rész a lovak feláldozását hivatott érzékeltetni:

A harmadik rész után úgy éreztem, hogy meg kellene törnöm a ritmust, ezért tettem mögéje a teljesen logikus üzenetközvetítésnek eleget tevő két időmértékes sort. Az első sor hat ütemegységből, a második ötből áll, ez utóbbival is törni igyekeztem a fentebbi nyolc ütemű sorok esetleg monotonná váló ritmusát:

hajlik az ünnepi táncos
táncol a kör közepén

Ezután valamilyen pogány ráolvasásra emlékeztető szavak következnek, melyek soronként eleget tesznek a nyolc ütemegység kívánalmainak: négy hosszú szótag, cezúra, egy hosszú szótag és három ütemegységnyi szünet, azonban ezeket a sorokat a logikus üzenetet közvetítő sorok mintájára vetettem papírra, mintha nem a külvilágban elhangzó, hanem a lélekben fölvibráló szavak lennének.

föld víz nap hold föld
föld hold nap víz tűz
szél fák fű víz hal
tűz tánc fül láb kar
zöld szem két szem zöld
föld víz nap hold föld

A végkifejletet előkészítendő, a már kipróbált időmértékes, logikus üzenetet közvetítő sorok mintájára alkottam meg az utolsó előtti strófát:

tűzből futnak az árnyak
tűz közepéből a füst
hajlik az ünnepi táncos
szél fúj dob pereg üsd

A befejezés a beteljesült áldozat feletti felfokozott örömöt hivatott érzékeltetni. Csak a dobolás marad a porondon, melyet hangban a duda és a dob egymásra feleselése testesít meg. A végső zárás a hangzásban magas fekvésű üsd szóra hárul.

dob dob dob duda / duda duda dob duda
dob zene dob dob / duda duda dob dob
duda – – – / dob duda duda duda
dob zene zene dob / dob – – –dob duda dob / dob dob duda dob

* * *

Amikor már-már a végére értem, úgy éreztem, valamilyen versindító szöveget is kellene tennem a cím és az első nyolc ütemű sor közé. A bevezető szöveg formáját a már létező logikus üzenetet közvetítő időmértékes sorokból összeállt strófa mintájára kell megalkotnom. Első nekifutásomra nem sikerült:

áldozat fallikus ága
égi szemérem előtt
kőböl a tűz-ölü oltár
jó szagú férfi a föld

térdein ömlik a víz
combjai közt buja partok
tátva a szája az égnek
táncol a láb meg a kéz

A sikertelenségnek az volt az oka, hogy a szöveg meghaladta az egyszerű leírást, belemagyarázott az eseményekbe, természeti jelenséget emberi tulajdonsággal ruházott föl, megszemélyesített. Némi vajúdás után 1963 tavaszán született meg a bevezető strófa végleges változata:

tiszta az ünnepi tisztás
kard hegye éles a hold
fákon lóg a sötétség
kör közepében a tűz

    A Magyar Műhely szerkesztősége ekkor már lázasan el volt foglalva a Weöres Sándor ötvenedik születésnapját megünneplő különszámmal. (A szám 63 nyara helyett 64 tavaszán jelent meg.) Nyakig benne voltunk Weöres műveiben, rokoni és baráti segítséggel szinte mindenhez hozzájutottunk. Ekkor ismertük meg igazán Weöres Sándor költői univerzumát. Természetesen, elég hamar rájöttem, hogy felületes megközelítésben kivetíthető némi rokonság Weöres egyik-másik verse, például a Dob és tánc („csönd/béke/fény... ”) és a Pogány ritmusok között. A rokonságnak azonban semmilyen alapja nincsen. Mások a kiindulási pontjaink és különböznek a verstani megoldások is. A verset végül is neki ajánlottam, ötvenedik születésnapjára, így jelent meg a Magyar Műhely 7-8. számában, majd első könyvemben: a Sánta vasárnapban.
    Hamar letisztázódott bennem, hogy a Pogány ritmusok műfajilag hangvers, erre még a kezdet-kezdetén Francis Edeline hívta fel a figyelmemet, az viszont sokkal később világosodott meg számomra, hogy formailag a szöveges ritmikus hangversek csoportjába tartozik.
    A szöveges-ritmikus hangvers alapanyaga a ritmus-egységekre vagy időmértékes szakaszokra felosztható, szavakból vagy morfémákból alkotott, az írott nyelv grammatikai szabályaihoz nem (vagy nem feltétlenül) alkalmazkodó szöveg. A ritmust a hangsúly rendszeres visszatérése határozza meg. A szünet is teljes értékű alkotó-elem, olyannyira, hogy a ritmust adó hangsúly helyén is előfordulhat. Az időmértékes szakaszok megfelelhetnek a klasszikus verslábaknak, de fölépíthetők a rövid és hosszú szótagok bármilyen kombinációjából.
    A szöveges-ritmikus hangvers ritmusa legtöbbször elválaszthatatlan a vers szövegétől, néhány esetben azonban idegen eredetű: zeneileg komponált, a természetből önkényesen kiemelt, vagy egy másik nyelvből átültetett ritmus. A szöveges ritmikus hangversnek végtelen sok változata van, az egyszólamútól a többszólamúig, a tisztán szövegestől a nem emberi eredetű hangokkal dúsítottakig. Példa bőven akad az elmúlt évtizedek termésében: a műfaj egyik legismertebb képviselője az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Los Angelesben élő Charles Amirkhanian, akinek Just című, 1972-ben Stockholmban bemutatott műve összesen négy szóból meríti anyagát: rainbow, chug, bandit, bomb, de néhány európai költő is jelentőset alkotott ebben a műfajban, például a svéd Sten Hansen vagy az olasz Arrigo Lora-Totino.
    A Pogány ritmusok performansz-változatát a hetvenes évek végén rögzítettem hangszalagra, mely először hanglemezen 1982-ben Olaszországban egy hangköltészeti antológiában jelent meg (Vooxing poooetry, Bodeno), 1984–ben Franciaországban a l’Unique kiadónál kazettán, Magyarországon pedig a Cyberstone Entertainement által gondozott Határokon járok örökké című, 2000-ben kiadott CD-ROM-on.
    A hetvenes évek végétől létezik a műnek egy – a magyar ritmusra ráépített – francia változata is: Rythmes paiens címmel.

Párizs, 2001. január