Füzi László

Németh László levelei Hartmann Jánoshoz

 

   A majdani alapos sajtó- és irodalomtörténeti munkák nyilvánvalóan részletesen foglalkoznak azzal a szereppel, amellyel a különböző folyóiratok „beleszóltak” Németh László pályájának alakulásába. De talán nem is helyes a „beleszóltak” kifejezés használata, hiszen Németh, ezt a most közlésre kerülő levelek is bizonyítják, öntörvényű író volt, s a különböző folyóiratoknál is a maga törekvéseihez kereste a teret, egészen addig, amíg el nem jutott egyedül írott folyóirata, a Tanu megteremtésének gondolatáig.
   A Napkelettel Németh azt követően került kapcsolatba, hogy előtte is nyilvánvalóvá vált, a Nyugatban, az 1925-ös díjnyertes novella és hozzákapcsolódóan a szerencsésnek mondható pályakezdés ellenére sem kaphat teret törekvései érvényesítésére. Ezt követően rendszeresen publikált a Protestáns Szemlében és a Napkeletben is, ám az említett folyóiratokkal való kapcsolata sem volt felhőtlen, ez minden nemzedéki, világlátásbeli, ideológiai különbözőség mellett abból is következett, hogy Németh egyre inkább teljes írói világa érvényesítésére törekedett. A konfliktusok az alább következő levelekből is nyilvánvalókká válnak, ennek ellenére le kell szögezni, hogy ez a konzervatív folyóirat valóban fontos szerepet töltött be Németh pályáján, hiszen a „készülődés” időszakában biztosított számára teret, itt jelent meg a „valódi” pályakezdését jelentő Emberi színjáték című regénye, s aztán őrződött is jó ideig a folyóirat oldalain, s többek között itt indíthatta el Kritikai Napló című tanulmány-sorozatát.
   A Napkelettől 1927 őszén Hartmann János, ahogy Németh mondta, a lap „kuliszerkesztője” kereste meg Némethet, azzal, hogy az Ady Endre és Hatvany Lajos levelezésről írjon kritikát, az írás elkészült, ám azt nem közölték, „filoszemita” jellege miatt. Ezt követően Tormay Cécile, a lap főszerkesztője kérte, hogy találkozzanak, ez a találkozó hosszabb időre megalapozta Némethnek a Napkelettel való kapcsolatát, miközben Némethben már a saját, egyedül írott lap irányába mutató indulatok munkáltak.
   Az alábbiakban Németh László Hartmann Jánoshoz írott leveleit közöljük, valamennyi Némethnek a Napkeletnél végzett munkájával kapcsolatos. Hartmann János 1875-ben született, 1943-ban halt meg, 1918-tól Budapesten tanított, irodalomtörténeti munkái jelentek meg, tulajdonképpen Németh László édesapjának a generációját képviselte. A fiatal Németh Lászlótól nyilvánvalóan világok választhatták el, ezért személyes utalásokkal alig találkozunk a levelekben, igaz, Németh ekkor már valóban a maga útját járta, ebből következően gondolatainak érvényesítése kötötte le.
   A leveleket Kőhegyi Mihály találta László Gyula régészprofesszor kéziratgyűjteményében, arról, hogy miképpen kerültek a gyűjteménybe, nincsen tudomásunk. Érdekességként jegyzem meg, hogy az itt ötödikként közölt levél szerepel a Németh László élete levelekben 1914 – 1948 (Budapest, 1993, szerkesztette, sajtó alá rendezte Németh Ágnes, a jegyzeteket írta Grezsa Ferenc), a kötetben lelőhelyként a Magyar Tudományos Akadémiát jelölik meg. Kőhegyi Mihállyal a munkakapcsolatunk, majd a barátságunk a nyolcvanas évek közepén kezdődött, amikor Kőhegyi Mihály kezdeményezte a közgyűjteményekben lévő Németh László-levelek összegyűjtését és közzétételét. Ennek a munkának a keretében mintegy száz Németh László-levelet, közöttük az Áprily Lajoshoz, Basch Lóránthoz, Földessy Gyulához, Veres Péterhez írottakat tettük közzé, erre utalva írta az említett kötet bevezetőjében Németh Ágnes: „többen hiányolták a barátok leveleit, például a Veres Péterhez írott leveleket közreadó Füzi László és Kőhegyi Mihály. Az ő hatásukra döntöttem el, hogy megpróbálom összegyűjteni édesapám teljes levelezését“. Az első, 1993-ban megjelent levelezés-kötetet újabb három vaskos kötet követte 2000-ben, ebben a munkában Domokos Mátyás volt Németh Ágnes segítője. Ezeknek a köteteknek a megjelenését követően viszont Kőhegyi Mihály érezte úgy, hogy még mindig nem érte el a lehetséges teljességet a gyűjtemény, ezért újra foglalkozni kezdett a még fel nem tárt Németh-levelek összegyűjtésével. Elsőként László Gyula professzor gyűjteményét nézte át, ennek eredményeként közölhettünk a Forrás 2001. áprilisi számában egy-egy Kosztolányi Dezsőhöz és Sárközi Györgynéhez írott Németh-levelet. 2001. májusának végén Bajáról jövet Kőhegyi Mihály a most közlésre kerülő Hartmann Jánoshoz írott levelek fénymásolatát adta át nekem azzal a megjegyzéssel, hogy a jövő év áprilisában kellene őket közölni, az újabb évfordulón, hiszen akkor is emlékezni kell majd Németh Lászlóra. Kőhegyi Mihály 2001. június 18-án meghalt, a búcsúztatását követő napon ültem le a gép mellé, hogy előkészítsem közlésre, s most rá emlékezve adom közre az általa átadott leveleket.

1.

   Igen tisztelt Uram!

   Sajnos, a rendelésem nagyon megnehezíti, hogy délutáni összejövetelükön részt vehessek. Tegnap is az utolsó pillanatban itthon ragadtam. De talán még így sem késtem el a Móricz-kritikával, amely a könyvhöz illőn elég jelentéktelen lett. Nagyon sokra tartom Móriczot, tavaly Zsinkát kellemetlenségeknek is tettem ki a róla írt tanulmányommal, de erről a könyvéről nem írhattam többet és mást, mint amit itt küldök. Olyan novellák ezek, amilyeneket a szerkesztő harmadik telefonüzenetére ír meg az arrivé, akitől már minden jó.
   Egyben elküldöm a heverő papírjaim egyikét is. Ez nem cikk. A tavaszon írtam, amikor lapalapítási híreket hallottam s gondoltam, segítek a fiataloknak a magam revű-utópiájával, hátha találnak benne valamit, amit használhatnak. Most hogy hallom, hogy a Napkelet milyen nagy átalakulás előtt áll s hogy 60 ívről 130 ívre szökik az évi terjedelme, szerkesztő úrhoz küldöm el ezt a fiókomban lappangó papírost, így, piszkozatban, hisz természetes, hogy csak olvasásra szántam. Nem mintha a szerkesztés felől akarnám kioktatni, de talán van benne olyan ötlet, amit a Napkelet fölhasználhat s ezzel legalább közvetve hozzájárulhatok a magyar irodalmi élet egyetlen komoly szervének: a folyóiratnak a föllendítéséhez.
   Pirandello tanulmányomat okt. 20-ra ígérhetem. Néhány könyvet kell Olaszországból meghozatnom s a posta és a könyvkereskedők nagyon nehézkesek. A Napkeletnek szánt része Pirandello színpadáról fog szólni, mint ami európai viszonylatban egyedül érdekes. A cikk egy ívre terjed, az egész Pirandello tanulmány kettőre. A továbbiakra az a tervem, hogy mindazoknak az európai nemzeteknek, amelyeknek a nyelve számomra hozzáférhető, évente egy-egy írójáról írok, két-két hónapi időközben. Jövőre talán: André Gide, Blasco Ibanez, Galsworthy, Thomas Mann, Gorkij s ha addigra elsajátítom a norvégot, annyira, hogy olvashassak rajt: Knut Hamsun esne. A következő évben ujra végigmehetnénk a skálán s néhány év alatt elég jelentékeny tőke gyűlne föl.
   Természetes, ennyi munka mellett könyvkritikát csak keveset vállalhatok. Ha azonban a Napkeletnek csakugyan van számomra e két hónaponta ajándékozott egy íven felül is helye: a legteljesebb diszkréció kérése mellett közölhetem a következőket. Én mint novella író hajóztam be az irodalomba, amikor 25-ben a Nyugat novellapályázatát megnyertem. Akkor elkövettem azt a bolondságot vagy bölcsességet, hogy Osvát Ernőnek az én magyar erőket összefogó irodalmi álmaimat kitálaltam. A Nyugat erre B-listára tett s én minden hajlamom ellenére, a magyar irodalmi viszonyok fölötti elkeseredésemben lettem kritikussá. S ma ott tartok, hogy főként az vagyok, mert annak kell lennem. De író ösztönöm sem akarom parlagon hagyni s szükségét érzem, hogy mindazon műfajokban, amelyben eredményt értem el, tovább dolgozzam. A magam neve alatt azonban nem tehetem. Nem kompromittálhatom a kritikai munkásságom az íróival, viszont író-kedvemet sem bocsáthatom oly ösztönösen szabadjára, ha a kritikus nevét írom verseim, novelláim alá. Felelősség és felelőtlenség, objektív és szubjektív énem, úgy érzem, nem férnek meg egy név alatt. Ezért az utóbbihoz egy új nevet csináltam s ez új név alatt egy másféle irodalmi pályát. Tervemről eddig csak Zsinka Ferenc tud, aki valamelyik számban, talán már az októberiben hozza is egyik novellámat, ha nem is a jelentékenyebbek közül valót. Amennyiben szerkesztő úr ebben a tervemben segédkezet nyujt, nem is mennék más laphoz, sőt megígérném, hogy minden írásomat e két folyóiratban helyezném el. Tudom, hogy az Ön válasza attól függ, milyenek ezek az írások. Október folyamán legépeltetem őket a feleségemmel s a Pirandello cikkel együtt átadom. De akár használhatja, akár nem, kérem tartsa titokban az itt közölteket. Igaz tisztelője:

Németh László


   Kézzel írott, keltezetlen levél, feltehetően 1927 szeptemberének végén íródott, előzőleg, de már szeptemberben kérte Némethtől Hartmann a bevezetőben említett Ady-Hatvany-írást, Móricz Zsigmond Baleset című kötetével foglalkozó írása pedig október 15-én jelent meg a Napkeletben. A levél bemutatkozó jellegű, Németh másokkal való kapcsolatának indulásakor is részletes, „bemutatkozó” levelet írt. Mindenképpen figyelemre méltó a „heverő papíron” lévő elképzelés a folyóiratokról. Azt jelzi ez, hogy Némethet valóban komolyan foglalkoztatta az „organizátorság“, nem beszélve arról, hogy a folyóiratok fontosságának tudatából nő majd ki a Tanu is. Ugyancsak ebben a levélben esik először szó Németh későbbi világirodalmi szemléjéről.

   Zsinka: Zsinka Ferenc (1889 – 1933) irodalomtörténész, a Protestáns Szemle szerkesztője.

   Németh 1926-os írása Móriczról: Móricz Zsigmond, Protestáns Szemle, 1926. 7. sz. 419-425.

   A jelzett Pirandello-tanulmány: Pirandello színpada, Napkelet, 1927. nov. 15. 913-923.

   A levélben jelzett másik név: Németh László a Protestáns Szemlében és a Napkeletben több elbeszélését a Lelkes László név alatt közölte.

 

2.

   Kedves Barátom!

   Bocsáss meg, hogy a megbeszélt délelőttön nem kerestelek fel s Luszinból sem írtam. Akkor az elutazásom körüli cécó gátolt, azóta a betegség. Az uton már kilelt a hideg, Luszinban 4 napot feküdtem, a negyediken hazaindultam. 39 -os lázzal utaztam haza, azóta Felsőgödön feküdtem magas lázzal, néhány nap óta jobban vagyok s tegnap bejöttünk Budapestre; szombaton kezdem a robotot. Igy sikerült az a pihenő, amelyet oly nehezen verekedtem ki az én nem ép gáláns sorsomtól.
   Az Angyalföld cikket már nem tudtam visszaszedni a Nyugattól, hallom, meg is jelent azóta. Valaki említette, hogy te neheztelsz érte, hogy a Nyugatnak is adtam cikket s ép ezért szerettem volna ennek a kritikámnak a megjelenését megakadályozni. Én ugyan ép a kritikának folyóirat fölötti szuverén helyét szerettem volna ezekkel az írásaimmal (amelyek körül az utóbbi Nyugatban megjelent regény erős érték-leszállítás) dokumentálni, de tekintve azt, hogy eddigi pályámon érdemleges támogatást csak tőletek kaptam, név szerinti kötelességemnek éreztem a Napkelet érzékenységének a honorálását. Most már persze könnyen megigérhetem, hogy nem adok a Nyugatnak több cikket; de ezzel sem mondtam nagyot, mert azt hiszem, más lapnak sem. A betegség teljesen megtört, nemcsak egy egyszerű influenza volt, de egész évi, mindig a munkabírás határán mozgó robotom után az összeroppanás is. Elég nekem a regényt befejezni és nyomda alá javítani, a kritikát teljesen abba akarom hagyni. Sajnálom, mert itt tűztem ki a legmagasabb célokat, erre áldoztam a legtöbb ifjú erőt; anyagilag is egész kis vagyont építettem bele tanulmányaimba. Hogy csak egyet mondjak: 2 és fél év alatt több mint harminc essaym jelent meg. Mondhatom, semmi igazi eredményt nem értem el; nincs értelme, hogy ezen a terepen tovább gyötörjem magam. Most a fenekére láttam saját erőkészletemnek; nem olyan feneketlen, mint én hittem. Regényem után talán írhatok még egy két tisztultabb művet; azon túl ott van a (sajnos) gyarapodó család, elég azért verekednem.
   A Babits-ügy iránt nem tudok többé érdeklődni. Érdeklődjön az a különb legény, aki a helyemre áll, mért mindig nekem fájjon a magyar irodalom feje. Ugysem hitte el senki, hogy igazán fáj. Talán ha a betegek önzésére szorítkozom én is és föladom az ifjuság adakozó gesztusát, az emberek több elnézéssel fognak gondolni rám s lekopik rólam az a szélhámos-bélyeg, amelyet maguk megnyugtatására fiatal pályatársaim rámsütöttek.
   Bocsáss meg, hogy a magam dolgaival untatlak; a „nem bírom” kétségbeesése fájdalmas lemondásokra kényszerített s az ember ilyenkor ugy birkózik a sorsával, mint gyerek a torokgyíkkal. Néhány hétig ne keress a Napkelet asztalánál; olyan keveset mozdulok ki, amilyen keveset lehet; a regény részleteket pontosan küldöm.

   Üdvözöl igaz barátod

   Budapesten 1929 ápr. 4.-én

Németh László


   Kézzel írott levél

   Utalás utazására: Németh László 1929 márciusában hat hetesre tervezett útra indult Abbáziába, de már betegen indult el, s négy nap után betegen érkezett vissza.
    Az Angyalföld-cikk: Németh Kassák Lajos: Angyalföld című írása a Nyugat 1929. áprilisi számában jelent meg.
    Utalás a regényére: A Napkelet 1929. január 1-i számától folytatásokban közölte Németh Emberi színjáték című regényét.

 

3.

   Kedves Barátom!

   Röstellem, hogy megint bajt és aggodalmat okoztam. Ránk azonban ujabban zuhog a csapás; most a feleségem volt életveszedelemben; egy hete beteg s ma végeztek műtétet rajta. Az írógépem is rossz, nehezen haladok vele, a kész részeket sem javítottam még ki. Pénteken azonban a fiú viszi a jun. 1.-i szám kéziratát; s hétfőn a 15.-i is ott lesz.
   A gépelés engem rendkívül kifáraszt, utána feküdnöm kell, azért eltökéltem, hogy gépírónőt fogadok. Az én Jost gépemen azonban senkisem tud dolgozni, azért kénytelen vagyok megfelelő modern gépet venni. Hegedűs említette, hogy ő olcsón tud géphez jutni; légy szíves, kérd meg őt, vegyen nekem egyet (max 300 P.), nem baj, ha használt is; teljesen rá bízom a vételt, utólagos panaszom nem lesz; de nem tudok mást megkérni rá. A vételárat vonja le a Napkeletnél lévő pénzem összegéből. Egyben kérem, hogy küldjön nekem még 300 P.-t. Nem akartam megbontani az összeget, de folyik tőlünk a pénz. Szerencsére az én nyári, tátrai nyaralásomat talán megtakaríthatom, mert egyelőre birom és jól érzem magam.

   Elnézésedet kérve maradok igaz híved

   Felsőgöd 1929. máj. 6.-án

Németh László


   Kézzel írott levél

 

4.

   Kedves Barátom!

   Hallom, hogy sok baj volt a kéziratommal; amennyire képes vagyok rá, ezen túl iparkodom gondosabb lenni; félek azonban, hogy még mindig marad elég kijavítani való. A regényt ezentúl hozhatod akár a legbátrabb adagokban is, az utánpótlásról gondoskodom.
   Feleségem megbeszélte veled részben tudtomon kívül „A magyar kritika feladatai” c. tanulmányom sorsát. Én persze örömmel adom ezt is, mint minden írásomat a Napkeletnek, csak attól félek, hogy túlterhellek titeket. Ha nehézséget okoz most hozni, bátran elhalaszthatod, én ráérek. Korrekturát erről és az új regényrészletről is kérek.
   Szakáts László, a novella-pályázat egyik nyertese érdeklődött a Napkeletnél fekvő három novellájának (Rokalyuk stb) sorsa után. Légy szíves írd meg vagy üzend meg, hogy hozod-e valamelyiket; szeretnék válaszolni neki. Tudom, hogy sokan ellene voltak, de én figyelemre méltó tehetségnek tartom s kár volna elriasztani.
   Nagyon örülnék, ha egyszer, feleséged őnagyságával együtt, kijönnétek, a világért sem beteget látogatni, inkább a szerkesztői hajsza után egy délutánt a szabadban pihenni.

   A viszontlátásig üdvözöl barátod:

   Felsőgöd 1929. május 15.

Németh László


   Kézzel írott levél

   Utalás A magyar kritika feladatai című írására: Az írás A kritika feladatai címmel a Nyugat 1929. december 1-i számában jelent meg.

 

5.

   Kedves Barátom!

   Bocsáss meg, hogy a kézirattal kissé megkéstem. Július elejéig Dunántúlott voltam s haza érkezésemkor a gépírónőmet betegen találtam. Akkor láttunk hozzá a gépelésnek, amikor te a kártyád föladtad. Nem gondoltam, hogy olyan sürgős, hiszen mult hónapban is csak 13.-án adtam át, különben fogadtam volna más valakit. Van egy „Dosztojevszkij és Tolsztoj” című tanulmányom, amelyet a Napkeletnek szántam, de nem adtam föl, mert a regény túl hosszú lesz s a következő vagy a szept. 15. számban úgyis van egy kiadósabb és aktuálisabb témám. Kosztolányi Dezső A Toll című folyóiratban nekiment a beteges Ady-kultusznak, de véleményem szerint a legvadabb Ady-rajongóknál is jobban elvetette a sulykot. Az ő tanulmányával szeretnék foglalkozni s az „Ady-besszt” egészséges irányba terelni. Az essay kb 7–8 oldal lesz. Tormaynak már Tirolból írok a külföldi folyóiratok és világirodalmi kritika ügyében. Holnap utazom a Zell am See körüli Krimmlbe s körülbelül 3 hétig maradok. Lehet, hogy a regényrészletet nem gépelve, hanem írásban küldöm kb. 10.-re. Kellemes nyaralást, Őnagysága kezeit csókolja, téged üdvözöl igaz híved

   Felsőgöd. 1929 júl. 16.

Németh László


   Kézzel írott levelezőlap

   Írása Dosztojevszkijról és Tolsztojról: Két könyv Tolsztojról címmel éppen a levelezőlap írásának napján, 1929. július 16-án jelent meg Németh írása a Nyugatban, más Tolsztojjal és Dosztojevszkijjel együttesen foglalkozó írását nem ismerjük.

   A Kosztolányi Dezső által kirobbantott vitához való hozzászólása: Pamflet és kritika, Napkelet, 1929. szeptember 15. 388-390.

 

6.

   Kedves Barátom!

   Mult hét csütörtöke óta sokat járok ki Gödre (a feleségem ott fekszik betegen) s így vasárnapi kártyádat is csak ma délben kaptam meg, amikor iskolából hazajöttem; ne vedd hát rossz néven, hogy nem látogattalak meg. Nem baj, hogy a kritika nem jelent meg, így talán én is átkorrigálhatom, mert bizony a mult héten nem volt rá időm, a regény-részletet át sem merem olvasni; félek, hogy egyes sajtóhibák fölött szemrehányást kell tennem a hanyagságomért magamnak. Örülök, hogy az érdekesebb könyvekkel engem akarsz tömni; én szívesen írok kritikát, mert ha hálátlan mesterség is, ez áll a legközelebb a szívemhez. A Sipos-kötettel egy időben jelent meg Nyirő Wesselényi-regénye, ennek bírálatát szívesen vállalnám. Külföldiek közül, ha még nem jelent meg róla bírálat nálatok, Stefan Zweig Grisa őrmesterét s a Farkas-hagyatékban lévő Hauptmann-regényt. Akár két kritika is kerül tőlem minden számra, hiszen november dereka körül el kell készülnöm az Emberi Színjátékkal s akkor (olvashatatlan szó) a tollam. Alig várom, hogy tanulmányokat írhassak. A multkor mulatságból, csakhogy az angolt gyakoroljam, nekiültem egy Shakespeare vígjátéknak s úgy belemelegedtem, hogy azóta öt drámáját olvastam el. Rosszul ismerem magam, ha január elsejére meg nem nyomorítlak benneteket egy Shakespeare tanulmánnyal.
   A regényrészletet feleségem betegsége miatt csak holnap kezdjük gépelni s két részletben adom le megint (2.-án és 4.-én). Sajnálom, hogy gondot okozok vele, de magamnak is elég gond; a regényt sem nyomoríthatom meg, de a Napkeletet sem azzal, hogy áthuzom a jövő évre; így hát magamnak kell megnyomorodnom s neked is egy kicsit. Ez a folytatás megint hosszabb lesz (25 o. körül) de be akarom fejezni a második részt. A harmadik rész három rövid fejezete s az epilógus együttvéve sem lesz több 65. o. A Tamási-kritikát 6.-án adom nyomdába.

   Nagyságos asszony kezeit csókolom, téged szeretettel köszönt

   Budapest. 1929. okt. 14.-én

Németh László


   Kézzel írott levél
   Ebben az időszakban sem Sipos Domokosról, sem Nyírő Józsefről, sem Tamási Áronról nem jelent meg írása, s világirodalmi tematikájú írásai sem jelentek meg.

 

7.

   Kedves Barátom!

   Holnap adom le az utolsó folytatás első felét s csütörtökön az epilógust. A folytatáshoz csillag alatt a következő jegyzetet akarom csatolni:
   „Az Emberi Szinjáték utolsó felvonása ez. A mű egyelőre ott marad, ahol megjelent: a Napkelet évülő köteteiben várja, hogy kiássák: bölcsője lesz ideiglenes koporsója is. Egy pillanatot nem érdemel a mű, amely nem várhat éveket s illik is, hogy aki isteni dacosságra oktatott, a tetszhalált válassza s ne a kínálkozást.
   Ki tudja, felénk szalad-e az idő vagy elszalad tőlünk? Megszerezhetik-e szegény ifjabb öccsei bátyjuknak a figyelmet, mely megjelenése idején elmaradt? Nincs kiadó és nincs magyar folyóirat a Napkeleten kívül, amely e regényt vállalta volna. Érdem lesz-e valaha, ami ma oktalanság? Ha igen; álljanak e sorok a Napkelet szerkesztője mellett, aki művemet erényeivel és hibáival a biztos gáncsokkal és bizonytalan kihívásokkal együtt a maga ügyévé tette.
   A regényt Csordás Elemérnek, a nagylelkű orvos-adminisztrátornak ajánlom. Az ő támogatása indította el a Színjátékot s az ő barátsága segítette át megbicsakló erőm döccenőin. Ne maradjon el e nemes olvasó neve könyvem homlokáról.”
   Ennyi az ajánlás! Kérlek, ha kifogásod van ellene, tudasd velem; hogy esetleg más formát beszélhessünk meg. Tekintve, hogy a regény nem jelenik meg, fontosnak tartom e kétféle érdem leszögezését.
   Legkésőbb szombat reggelig küldöm a Móricz és Tamási-kritikámat s 18.-ig a Katona József tanulmányt. Ha Tosztoppidannak és Werfelnek és Sinclair Lewisnek a Kiválasztottak című sorozatban megjelent regényeit megszerezheted nekem, arról is írok még elutazásom előtt.

   Üdvözöl szeretettel

Németh László


       Kézzel írott levél. Az Emberi színjáték utolsó részlete 1929. december 15-én jelent meg a Napkeletben, a levél minden bizonnyal december első napjaiban íródott. A levélben küldött jegyzet megjelent a lapban, Napkelet, 1929. december 15. 801.
    dr. Csordás Elemér: A főváros tisztifőorvosa, támogatása tette lehetővé, hogy Németh László iskolaorvosi álláshoz, s így állandó fizetéshez jusson.
    Utalás a Móricz- és Tamási-kritikára: Némethnek Móricz Zsigmond Forró mezők és Tamási Áron Erdélyi csillagok című kötetéről egyaránt a Napkelet 1930. januári számában (91-93. o. és 83-84. o.) jelent meg az írása.
    Utalás a Katona József-tanulmányra: Némethnek 1929-ben és 1930-ban nem jelent meg írása Katona Józsefről.
    Utalás a világirodalmi írásokra: Némethnek ebben az időszakban az említett szerzőkről nem jelent meg írása.

 

8.

   Kedves Barátom! Megnyugtatásul tudósítlak, hogy a következő regényrészt 16.-án reggel nyomdába adom. Teljesen fehér rész, cenzurára nincs szükség, vagy ha van, a korrekturában is elvégezhető. Husz nyomtatott oldalt küldök, öt visszamaradt az előző fejezetből; így azt hiszem, az egészet hozhatjátok elsején. Hallom, hogy a regény miatt sokat piszkálják a Napkeletet. Én előre tudtam, hogy mindazok, akik kritikáimért gyűlölnek, szívósabbak lesznek az érdeklődők kis csapatánál; megjósoltam ezt a hangulatváltozást, még azt is, hogy melyik fejezetnél következik be s csak azért bánt a lelkiismeret, hogy Tormay érzékenységét mégis kitettem a gáncsoknak. Soha többet folyóiratnak nem adok regényt. Inkább maradjon a fiókomban, minthogy másokkal kelljen az ellenem irányuló gyűlölködést megosztanom. Nagyságos asszonynak kézcsókját küldi,

   Téged üdvözöl hived

Németh László


   Kézzel írott levelezőlap, pontos datálása nem lehetséges, ezért az Emberi színjáték írása alatti időszak utolsó leveleként közöljük.

 

9.

   Kedves Barátom!

   Befejeztem utolsó napló-cikkemet is, ma és holnap gépelek, legkésőbb csütörtök reggelre nyomdába van az egész rovat. Az összeállítást már a gépelésben jelzem. Huxley, Borgese, Ayala egy-egy regényéről írok s Valery tanulmányairól. Azt hiszem, elég formás kis csokor lesz. Címet a Kritikai Naplónál nem találtam jobbat. Ezt nagy, vastag betűkkel kellene szedetni; a könyvcímeket kis, dűlt betűkkel. Az egyes ismertetéseket csillag választja el. Az első ciklushoz jegyzetben kis előszót adok, amelyben a sorozat célját ismertetem. Kérlek, csütörtök délelőtt még nézd át a gépírásos példányt, én meghagyom, hogy amíg te nem láttad, ne kezdjék szedni. Ennek a rovatnak a terjedelme kb. 8. o. Ugy hiszem, leghelyesebb volna, ha a kritikai, képzőművészeti stb. rovat után következne, külön oldalon. A viszontlátásig szeretettel üdvözöl

   Budapest 1930. szept. 15.

Németh László


   Kézzel írott levél, a Kritikai Napló bejelentése, a Napló első tömbje a Napkelet 1930. október 15-i számában jelent meg, a felsoroltak közül ekkor Valery könyvével nem foglalkozott.

 

10.

   Kedves Barátom! Az Ortega-tanulmányt anyám bevitte, szerdán az Ehrenburg-cikk is ott lesz. Az Ortega-tanulmány fölé írt ajánlás ellen, ha kifogásod van, törüld. Megválásom a Nyugattól s még egy másik fontosabb lépésem azt a hitet keltheti egyesekben, hogy Babitscsal meghasonlottam vagy éppen ellenségei támadása miatt hagytam őt cserben. Ez ellen a föltevés ellen akartam tüntetni a dedikációval. – Az augusztusi számra egy novellát, a Byron tanulmányomat s a Meredith-cikket adom. – Úgy látom, a Napkeletnél kellemetlenséget okoztam az én opciós-tervemmel. Kérlek, írd meg a szerkesztőnek, hogy ne csináljon gondot belőle. Én állom a szavam, hogy amíg kell, minden írásomat a Napkeletnek adom s legyenek azok esetenként fizetve, mint eddig. Részemre az egész terv kényelmi szempontokból volt kedves. Azt akartam elérni, hogy ne kelljen írókkal érintkeznem s ha ti vállalkoztok rá, hogy minden írásom hozzátok, nekem a fizetés ügye másodrendű.
   Kézcsókját küldi, neked kellemes nyaralást kíván
   szerető barátod

Németh László

   Ui: A korrekturát nem kell kiküldeni, pénteken bemegyek érte.


    Kézzel írott levelezőlap, Németh Ehrenburggal foglakozó írása, s fontos Ortega-tanulmánya egyaránt a Napkelet 1930. július 1-i számában jelent meg, így a levelezőlap 1930. júniusának közepén íródhatott.

   „Megválásom a Nyugattól“: Időlegesnek bizonyult, hiszen Németh ezt követően, egészen a Babitscsal való végleges szakításig dolgozott a Nyugatba.

 

11.

   Kedves Barátom! Dolgozom a novemberi sorozaton. Négy könyvről irok s kissé rövidebben, mint az előző számban; Paul Valéry: Varieté, Werfel: Barbala, Virginia Woolf: Mrs. Dalloway és Gomez de la Senna: La viuga blanca y negra; – esetleg Unamuno egy könyvéről vagy Pirandello legujabb színdarabjáról is. A következő számokra is bőséges anyagom van: orosz, norvég, dán, svéd és amerikai könyveket rendeltem; az apai örökségemből fogom egyszer valamikor az adósságaimat kifizetni. – Kérlek továbbá, küldd meg nekem, ha még nem osztottad ki Dreiser: Amerikai tragédiáját, amely most jelent meg, kritikára. – A következő (novemberi) számra elkészül rég beígért Vergilius tanulmányom is; okt. 15-én volt születésének kétezer éves évfordulója; így éppen aktuális – Marconnay Tibor itt hagyott nálam egy csomó verset s kért, hogy tapogatózzam, kibékültetek-e vele s hoznátok-e tőle valamit. Ha érdekel, beadom hozzád. Nem írhatnád meg, mikor vagy déltájban otthon, a hét melyik napján szaladhatok fel hozzád, ha valami közleni valóm van. A tanulmányt 15.-ig, a rovatot 18.-ig eljuttatom a lakásodra.

   Szeretettel üdvözöl, barátod:

Németh László


   Kézzel írott levelezőlap. Némethnek a Napkelet 1930. november. 1-i számában jelent meg a Kritika Napló című sorozatán belül Valery Variété II., Ramón La viuda blanca y negra és Virginia Woolf Mrs. Dalloway című munkájával foglalkozó írása, így a levelezőlap 1930. októberében íródhatott.

   Utalás a Vergilius-tanulmányra: Némethnek A kétezeréves költő című írása a Napkelet 1930. november 1-i számában jelent meg.

   Marconnay Tibor (1896-1970) költő

 

12.

   Kedves Barátom! A kéziratot kedden reggel nyomdába adom. Egyetlen cikk lesz: Joyce Ulyssese, körülbelül négy oldalt tesz ki, többet nem is adok a Kritikai Naplóba. A meghozatott könyvek közt kevésről érdemes írni s én szeretném velük nyárig kihúzni, akkor sokkal észrevehetetlenebbül szűnhetne meg a rovat. Arról most már szó sem lehet, hogy új könyveket rendeljek; eddig számonként kb. 40 P.-t fizettem rá a Naplóra, más cikkeim honoráriuma azonban annyira amennyire fedezte ezt a deficitet. Amióta azonban a szerkesztő kikötése lehetetlenné tette, hogy nagyobb tanulmányokat írjak a lapba, Móricz-polémiám sorsa, hogy elvi kérdésekhez hozzászóljak s Bochuniczky-cikkem félredobása, hogy magyar íróról többé bírálatot közöljek, ezt az áldozatot kis fizetésemből nem hozhatom meg. Úgy hiszem május-juniusra még lesz anyagom s ha ősszel nem jövök, senki sem veszi észre.

   Szeretettel üdvözöl

Németh László


   Kézzel írott levelezőlap, a postabélyegzőn: 1931. március 16.

   Utalás a Joyce-írásra: Németh Joyce-írása a Napkelet 1931. április 1-i számában jelent meg.

   „Bochunicky-írásom félredobása” (így): Németh írása Bohuniczky Szefi novelláiról a Napkelet 1931. április 1-i számában jelent meg.

 

13.

   Kedves Uram,

   szívesen leszek segítségére a Rothermere-díjra érdemesek kiválasztásában. Bármikor rendelkezésére áll igaz tisztelője

   Budapest 1932. jan. 4.-én

Németh László


   Kézzel írott levél.

   Rothermere-díj: 1931 novemberében a Londonban tartózkodó Kosztolányi Dezsőnek lord Rothermere ezer fontot adott át, hogy azt az esztendő legkülönb szépirodalmi művének jutalmazására használják. A díjat a Magyar Pen Club választmánya megosztva Krúdy Gyulának és Móricz Zsigmondnak adományozta. Vö.: Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső, Budapest, 1990. 239-244.