Kányádi Sándor

 

Zarándokút

Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
Aki a porból vétetett,
az út porával könnyen összebékül.

Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
átalvetőként, átvetettem,
akár egy szamarasincs apostol-tanonc
megyek a júliusi délelőttben.

Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
porfelhőjüktől még az ég se látszik,
előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
a körtefától a kukoricásig.

Elégia egy hóharmat-verte tengeri tábláról

Csak a gyom zöldel még, csak a gizgaz
rejti magát az idő elől,
némelyik annyira szemtelen, hogy
kúszna még most is a kórókra föl.

Pedig hát vége, az ősz gorombán mondott
s, ó, kegyetlen szentenciát,
mától kezdve már övé itt minden,
hiába sírnak az útmenti fák

és hiába a csüggeteg kórók,
szomorúbb ember se lehetne tán,
mint ez kicsi-kis tengeri tábla,
félérett élete alkonyatán.

Még egy-két hét és beérett volna,
ha az idő türelmesebb,
de a sok sejtelmes zizegésből
egyetlen éjszaka megannyi penge lett.

Vág vagy törik, de nem hajlik egy sem,
szablya vagy szurony mindegyik levél,
és vert katonák mégis a kórók
az esztendő sivár csataterén.

És legyőzöttek akik kapáltak:
a sovány szem egyre fonnyadoz, fogy,
karácsonyig el-megpenészedik,
tavaszig azért csak lesz valahogy.

Tavasszal újra vetnek, kapálnak:
a sovány föld újat terem.
De féligért reménnyel volt tele
s hóharmat ütötte meg a szívem.

Nagygalambfalva, 1956. szeptember 25.

 

Időjóslás száraz nyári este

Rejti magát a sok csillag,
alig-alig világítnak,
rejti magát az ég arca,
fátyolfellegeket hajtva,
meg-megakad a szél lomhán
egy-egy vén diófa lombján.

Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.

Nem ártana már egy csendes
tartós-eső. Sose rendez
zivatart az ég minálunk.
Esőtlenül, eső nélkül
mit csináljunk?

Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.

Azt se bánnám, ha jégverés,
(pusztuljon a silány vetés!)
Csak tudnám, hogy jövendőre
dől az áldás a mezőre.

Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.

Köröskörül nagy idő jár,
egy-egy dörgés, egy-egy villám,
idehallszik, idelátszik:
de itt nálunk tikkadásig
eped a föld, full az ember,
mindig esőtlenül leng el
fejünk fölött ahány felhő.
Nyugszik a nap s újra feljő.

Sárga vére foly a holdnak:
eső lesz holnap.

Nagygalambfalva, 1956. július 16.

 

Mint öreg fát az őszi nap…

mint öreg fát az őszi nap
lemenőben még beragyog
és elköszön a szerelem

jöhetnek újabb tavaszok
hajthat még rügyet lombokat
gyümölcsöt többé nem terem

felejtgeti a titkokat
miket senki sem tudhatott
őrajta kívül senki sem

fészke is üresen maradt
elhagyták kiket ringatott
üresen ing-leng üresen

de boldogan föl-fölsusog
ha valaki még néhanap
gyér árnyékában megpihen

Kolozsvár, 1990

 

Öreg nyírfa

öreg nyírfa az ablakom előtt
hasonlít rám hasonlítok rá
két hatalmas és több apró vihar
nyomait őrzi a válla tájéka ezzel
együtt gerinces fának tetszik
lenni mormolom bizalmasan másfél
hónapja ismergetjük egymást ismer-
kedünk egymással nagy-szemérmesen
előfordult már hogy napokig úton
voltam és határozottan hiányzott nekem
és amikor megjöttem mintha jóleső
borzongás fogta volna el
mostanában mikor el-elmegyek
hosszasan néz utánam az
apró barokk tetők fölött
aggódik értem a bőre is éppúgy
ráncosodik-repedezik mint az enyém
hajnalonta föl-fölnyúl leakaszt
és ablakomba tesz egy-egy már
alig pislogó csillagot ebből tudom
hogy utolsó órámon is
majd velem virraszt

Stuttgart, 1992. április

 

Szelíd fohász

szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára

de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák

nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat

Budapest, 2001. október 30.

 


    Fehéregyházán 1956 augusztusában Petőfi koponyáját kerestük a Cionta-kertben. Az Ispán-kútnál. Ott volt Szabédi László költő elődöm, és volt tanárom, a Bolyai Egyetemen… A kutatást Dienes András, a híres Petőfi-kutató vezette, az akkori Petőfi Irodalmi Múzeum csinos igazgatónőjével, az ásatást Nemeskéri professzor irányította. Magam is ástam. Akkor jelent meg Illyés híres verse a Hunyadi keze, az Irodalmi Újságban, Szabédi fölolvasta a verset s azt mondta, hát nem csodálatos: Petőfi koponyáját keressük, s erre megtaláljuk Hunyadi kezét. Majd hozzám hajolva halkan azt kérdezte: szeretném-e, ha megtalálnók, amit keresünk. Nemet intettem, majd a kérdésénél is halkabban azt mondtam: az eszméit elástuk, mit kezdhetnénk a koponyacsontjával. „Fölszárnyal a szó, eszme lenn marad, / szó eszme nélkül mennybe sose hat”, mormolta a híres sorokat. Akkor mondtam el Szabédinak az útközben dúdolt-mormogott fönti vers első strófáját. Ne folytassa, nevette el magát, mert ha folytatja, nem fog őrizet nélkül járni. Hát ennyi lett belőle. Aztán kamera elé szólítottak, hogy ütném le a cöveket, azon a föltételezett „pontos helyen”, a búni kaptatóban, ahol Lengyel doktor utoljára látta volna a költőt befordulni a kukoricásba. Meg kell lennie a filmnek a nemrég még Petőfi nevét viselte múzeumban. Ott vagyok magam is, méghozzá háttal.