Lázáry René Sándor

 

Júlia régi kalapdobozára

(Lila volt, Mentonban vásároltuk)

Semmi papírszeletek, töredékek, tarka faricskák,
    Vázlatok, impromptűk, tréfa-csiholta sorok,
Rímes játszadozások, elunt, henye rigmusolások,
    Félbehagyott remekek, bennszakadó szavaim
Elharapott fonalán fityegő laza versike-halmaz,
    Álomi jegyzetek, egy szürke tanár eszelős
Szófacsarásai, torz, suta metrumok – itt e dobozban
    Rejtve maradjatok, itt vár csak örök nyugalom!
Csődjeim, életeim fura romjai – pompeji régész
    Sem hoz a fényre sosem! Béke velem s veletek!

Marosvásárhelyt, 1929. január 14-ről 15-re

 

Posztludium

„salve, o venusta Sirmio”
(Catullus: XXXI.)

Ó, Sárpatak, te mindenek fölött legszebb,
Gyöngyszem te sok fakult falucska közt: fénylőbb,
Magasztosabb a többinél, ahányat csak
Fölcsillanó kis ékszerül, kanyargó, zöld
Láncára fűzve hord ledér lotyó módján
A lágy Marisus… Ó, milyen vidám s boldog
Vagyok, ha végre visszatérhetek hozzád,
Hű Sárpatak, hisz enyhet adsz s nyugalmat: hagysz
Elüldögélni künn, a kertek aljában,
S hűs partodon pecázni, néma horgászként
Nézvén az átfutó folyóra, mint hajdan,
Ha külhonokból érkezőn, megfáradtan
Hevertem itt pihenni, fád bajok gondját
Feledni ifjan, friss füvön, lombárnyékban
Lustálkodón – vagy omlatag, kopár martról
Figyelni mélybe kukkanó dugók táncát,
Ha bot hajoltán vén zsineg feszülten peng,
Szakadna már… S bámulni még: habos tajték
Miket terel, hoz, s visz tovább! Van ennél jobb?
Szép Sárpatak, légy üdvöz, ősz urad megjött:
Örülj, kacagjon könnyű fény vizek sodrán!

Marossárpatak, 1927. augusztus 22-én

 

Téli Kolozsvár

Mint drágakő, kárpáti ritka ásvány:
Csillog, ragyog, havakban áll a város!
(Hó-csönd honol ma tornyain s a bástyán.)

Hó mindenütt – a régi Farkas utcán,
A Templomon, mely Istennel határos!
(Hó-fény borong hős bronzalak bajusszán.)

Sosem felejti tán, ki elmegy innét:
Hogy tündököl telente szét a város!
(Nézd Szent Mihálynak égi hermelinjét…)

Kolozsvár, 1927. január 2-án

 

(Négy cinke…)

Négy cinke rebben el kilenc verébbel.
A varjú is fagyott kölest ebédel –
Verébül károg, hogy szavát megértsék!
Ropogni kezd a tiszta, tág fehérség.

(Szatmár-Németi, 1913. december 28.)

 

(Újgazdag Lucullus…)

Újgazdag Lucullus, friss, hamari Fugger,
Eldobja, ha lejárt, a tavalyi gukkert…
Új színházi látcső kell, ha új a koncert!
(Kultúrában incert’ – de ugat a koncért!)

*

Fajvédők, honmentő libák, kultúr-ráják
Karolják föl a köz polgár-kultúrráját!
Fintorgón szapulják Adyt, míg theáznak –
Szabolcskán alélnak, s plafonként beáznak.

Pláne Pósa, Farkas Imre s Kozma Andor!
Parnassusi tarlón mind poros kalandor!
Áldja meg Rákosi Jenő vagy Sipulusz –
Sok kicsi rossznak jár még több nagy titulus!

*

Hentes-tímár-szűcsök oly faszarin óják
Híremtől e helység ócska Casinóját!…
Úrizálnak, torhák, s tréfa, ha zsidóznak –
Dzsentry Magyarország dúlva kaszinózgat…

(1913. január-február)

 

(A bankárban nincs részvét…)

A bankárban nincs részvét, hisz nyerészvén
A bankár-részvét készpénz, szürke részvény.
A bankár megvesz tőzsdék-szülte pénzén –
A bankár börzék pénzén szűrt penészlény.

Amsterdamban (Rotterdamban?), 1903 júliusában