Ferenczes István

 

Minerálnájá pesznyá

aztán megállsz

ködbe nézel
semmit se látsz
semmit sem értesz

vége van
vagy most kezdődik

kilöknek fél kézzel
egy hazátlan virradatba
mint aki rossz ajtón csöngetett
kilöknek mint
delfineket a mostoha óceán
a levegőtlen partra

arcodra savas eső csorog
légüres tér leszel
vak tükre a semminek
fogaid között gyöngyház
kokszpor kohósalak
lúgban főtt halak

talán csönd lesz
fél perce múlt

megállsz
mint két emelet között a lift
zsebedben nem lelsz szál gyufát

sivatag sötét már minden
vér üt át a Krisztus ingen
szilícium köd szitál
klórfelhők szállnak
hó hull ránk szublimát
mustárgáz szublimál

Szmog és Magóg fia vagyok
hiába könnyezek ecetet savat
kihűlt a levegő a Kárpátok alatt

fölszállott a páva
acetilén lángra
szegény szeretőmnek
láncoltatására
füstök üszkök lávák
napfoltokba robbant
hírrel hirdessétek
borzasztóbb lesz holnap
fluor lányok szüzek
atommáglyák szenek
perzselnek föl minket
füstbement terv visznek

tele az örök anyaggal
tele van gittel a pofánk

a szervestől a szervetlenig
az alázattól a gyalázatig

épül le elménkből a lélek
tűnik láthatóból
pusztul láthatatlanba a fényünk

mert az anyag örök
akkor is ha törött
mert az anyag köröz
tüdőbe gyűl csörög

nem vész el semmi csak átalakul
csak lenni s a nem lenni
fűrészel ide oda porba
villanóból illanóba
sarki jégbe rianóba

se mínusz se plusz
minden megmaradt
csak mi hulltunk ki
a hátsó rablakon

el veszünk
meghalunk hiába

csto eto táváris
Lomonoszov Miháj

gégemetszés
katéter művese
elektrosokk

betereled az embert
mint karámba a kritikus tömeget
a napfényes retortákba
hogy végképp átlényegüljön

micsoda madár
jaj de rongyon jár
halogén virág
ég a láza
tűz az árnya
vákuum királylány
irtott erdőn jár

akár csak egy költemény

elmúlik a szürke gém
mintha Auschwitz egén
felhőjáték rozsdafolt
flamingógyász gólya volt
lehullnak a kócsagok
fehér sólyom hóbagoly
mennybe szállnak sóhajon
varjú káron óhajon

hozzád kiáltoznak Uram
mert a lelkünk lángba múlt
hozzád fel csak füst tolul
aki fölszállt porba hull

nem veszett el semmi
csak a holnapi s a keddi
állatiból az emberi
emberből az isteni

nem veszett el semmi
csak a haza s a szava
nyelvünkből az anya
Donnál az apa
a Pónál nagyapa
se itthon se otthon
vályú lett bölcsőnk
a baromudvaron

maga a miniszter volt uram
ő lőtte ki a fekete gólyát
az a nagy kommuniszt
ki most nagy demokrát
az lőtte ki a fekete gólyapárt
nyökögte a deltai öreg lipován
szinte sírva mesélte itta a vodkát
az állomási restiben
azóta a gyásznak sincs már színe
se színe se címe
ez a világvége

szépen úszik a Tiszán
az én rózsám encián
tiszavirág vagy csihán
tán egy cseppentés cián

Tiszából Dunába
Dunából virágba
pusztuljál imába
magfúzióba
virágból Dunába
ugorj a sivárba
nincsen már Tiszába

végtelen kör vagy Istenem
tökéletes
négyszögesítették mindenünk
szívünk harang
négyzetes
tisztaságunk
végzetes

mint egy vadkempingezés

szénerdő mélyén kénpatak szélén
vikkendünk ma oly rózsás oly krómbitás
kedvesem fölött oxigénsátor
gyönyörű csövek nikkel lasszók
vörös kábelekkel át- meg átszövik
mint egy Csehov mondatból a vér
lassan elszivárog
napalmfényes élete

temessetek egy ózonlyukba
majd az Antarktisz fölött
megsemmisülésünk
tökéletesebb lesz a maghasadásnál

qu’est-ce que ceci
monsieur Lavoisier

olajfolton táncolnak a pingvinek
havat esznek lúgot isznak a gímek

s hallisztet a rénszarvasok
mert már se legelő
se levegő nincs
mondta a gyönyörű
fehérbe öltözött vogul lány
a moszkvai reptéren
hazamenni készült
de nem tudta
hol lesz hazája mire visszatér
talán ötszáz kilométerrel északabbra kéne repülni
pedig csak egy hónapja jött el otthonról
de az olajkutak
a gáztelepek
akár egy tankhadosztály
törnek előre terelik maguk előtt
a medveének népét
előre északra felfelé a tundrán
nincsen ott már fehér ruha
a Jeges-tengerig fel sem érünk
végképp kipusztulunk
mondta a vogul lány
vagy talán osztják volt

csto eto táváris
bontod a lazacot
késed olajtól vacog
szomjas ha lennél
vizet ne keressél
szarvasaink lábán jaj
az olaj fekete vaj
a varjak gyomrában haj
kátrány fáradt olaj

szavalta énekelte a minerálnájá pesznyát
egy-két magyar dalt is dúdolt

csto eto táváris Lomonoszov Miháj

kis kacsa fürdik karbolban jódban
anyjához mészül lenge homályba
gipsz van a szárnyán gálic a talpán
szeme kifordul holdtenger partján

hej halászok dalászok
mitől híz a babátok
nem dagad az kenyértől
keszegbe gyűlt szeléntől

hát a keszeg mit teszik
mikor anilin eszik
nem isz az csak kéneget
hullafolton lézeret

az égbolt is
mintha kilyukadt volna
mintha perselynyílás lenne a telehold
úgy-e Uram nem a te kezed szórja
nem a ciklongáz csorog reánk
csak törvény s joghiány
úgy-e hogy nem azért kezdted
hogy vége is legyen

úgy-e hogy mindent nem vehetnek el

legalább a levegőt nem vehetik el

kérdezte
talán már nem is tőlem
tőled kérdezte Istenem
a klinikai halálból
visszatért feleségem
mikor levették a gépről

jaj mire vetemedtél
lenge oxigénem
te valál te levél
az én jobbik énem
de te odamentél
mint a ribanc mégyen
félértékű szénhez
a vashoz a kénhez
nitrogénhoz rézhez
mert az ők országa jövel
füstfeketét növel

qu’est-ce que ceci
monsieur Anton Lavoisier
miféle anyag az
mely ellenünkre
csakazértis megmarad
a szilikózis holtunkig kitart

hamvaimat szórjátok az Oltba
ha már nem lehet a Holdba
mondta színész barátom
ki fő pályabérben
légszomjat játszott a télben
kitépett gégéjű hattyúként
haldoklott a színpadon
földi s égi létben
a vas és atzél országában
a sóhajtáshoz sem jutott ájer
a hirtelen halálhoz is keveset
utált ki a káder

mert a világ csupa tűz
kit összefűz
kit elűz
jég hátán a parti fűz
vigasztalin
hullatja levelét a földre
mintha cementpadlóra
egy kínzókamra
klórmésszel fellocsolt
rózsaszín padlójára

mintha bosnyák aknamezőre

örömódát zeng a kerozin a benzin
a rohasztó enzim
a hitleráj a hitleráj
az yperit az arzenyál
a dionin a kátrány
sárlik a csákány
elvtárs a sárkány
sárba ha ránt
peroxidáld

csönd van
másodperc hazám
lefele száll
borban a könny

kedvesem árvám
elporlad arcunk
akár márványban
a zárvány

bezárnak minket is
egy hideg benzolgyűrűbe a dezoxiribancok
vagy odakötöznek
egy telhetetlen szénhidrogén lánchoz
mintha szégyenfára
szénmonoxidálnak
a kor berlinfalára
mutagén hidrátok
ipari karátok

sejtjeinket elöntik
nitritek nitrátok
az anyaföldbe lemosott átok
vérünkbe visszaköröz
mert nem vész el semmi csak átalakul
csak a sorsunkon üt át balul
a fekete folt
a holnapi volt
s csontjainkban a cézium
máma tán nem hasad tovább

muszáj volt átszöknöm a zöldhatáron lelkem
a kombinát miatt ott kellett hagynom
vásárhelyt
a székely fővárosból
szülőföldemről kellett elmenekülnöm
három hidrocortizon injekció sem használt
már annyi sem volt elég egy napra
a kombinát miatt úgy kiritkult a levegő
a végén a köhögéshez sem jutott belőle
a kombinát miatt
a madarak is kipusztultak
csak a varjak s a csókák bírták
a kombinát miatt
amit Joszif Bánk elvtárs ipartelepített
hogy legyen nekijek hely
bételepítette nekem az aszmát
a zöld határon szöktem előle
de jött az árnyék is
a végtelen köhögő roham
a légszomj is velem
a kombinát szele előtt nincs határ

aludjál kedvesem
ne félj
ébred a plutónium urán
bőrünk alatt stroncium
vigyáz reánk
messzi van Csernobil
Nevada Japán az Urál
álmodban elmész Hirosimába
Kiskapus nappal még feketébb
éjszakádnál is sötétebb
kísértet járja a világot
amoniákok kénhidrogének
lidércnél maradandóbbak
visszaütnek akár a gének
hetedíziglen
akár az esőerdőkre loccsantott etilének
a szintetikus rémek

grafitba hűtve égsz el
s leszegényedsz örökre
mint a végelgyengített
urán

talán ma kezdődik
vagy már vége van

kilöknek egy hazátlan virradatba
mint delfineket a mostoha óceán
a galvanizált partra

csönd van
fél perce múlt

semmit sem értesz
semmit se látsz
ködbe nézel

aztán megállsz

 

Sans mot dire

l.

Farkasszemmel néztem a hóhért.
Tette a dolgát, szó nélkül ölt.
Azért a lehetetlen szóért,
Talán sajnált, de lehet, hogy gyülölt.
El kell múlnom azért a hóért.

2.

Azért a reménytelen hóért,
Az egyetlen egyet kerestem.
Némán várt vérpadon a hóhér.
Nem tudtam kimondani ott sem.
Meg kell halnom azért a szóért.

 

Apostrophe

Valamikor talán
leülök melléd
Felhőre
vagy szögesdrótra
Gyönyörű leszel
akár a gyémánt
akár egy holló
Én pedig megöregszem
mint egy karácsonyi csecsemő
Nem lesz több szavam
egy szónál
De azt te sem tudod
kimondani