Hartay Csaba

Jégzajlás nyáron

Kioldott égövből
Érkező jégtáblák
Sistergő olvadása
A víz felszínén

A folyókanyarban
Összeesett óriás
Fehér arcszőrzete
Felhő és pára

A hosszú horgászbot
Rugalmas nagymutató
A háttér a hegyvidék
Terepszínű óralap

Az arcnélküli horgász
Lekéste a fotózást
Körülötte partra vont
Olvadozó jégtáblák

Sűrített évszakok
Térhatástalan fénye
Túl közel a túlpart
Alkonyodik: ősz

 

Látkép híddal

Fémcsontozatú kőelefánt
Áll mozdulatlanul
Egy alkony belső szerveként
A szervezetlen körforgásban

Miféle kör?
Semmi sem zárt
A holtág és környéke
Csupa lehetőség és menekülés

A látóhatár
Vonal a lap alján
A folyó lecsorgó tinta
Vidékem a vers

 

Fény és vér

Elnéptelenedtek az álomhelyszínek
Fehéren túli szürke a tér
Vagy a tél
Vagy a magán és mássalhangzók

Az eszmélet sodronyába kapaszkodva
A völgy felett
A hegy felett
Végtagjaim túlhízott felhők
Nyakláncom karláncom
Fény és vér

Nőnek az épületek
Tágulnak terjednek
Nem a hőre
A hő ellen

Néma jelszó
Erkélyekről eresztett ponyván
A felvilágosodás
Az agyvászonra mázolt hajnal

S ahogy e folyóparti sorházak
Épültek egybe
Úgy kapcsolódnak egymáshoz
Érkező távozó álomképeim

Halál közeli dimenziók
Lánca ez

Még sohasem láttam
Ilyen távolról
Az álmaimat