Bereznai Zsuzsanna

Népi és polgári játékkultúra

Kriston Vízi József: Játékosok, vígságtévők
a Duna–Tisza közén

 

  

   Kriston Vízi József a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely etnográfus igazgatójaként (1984–2000) 45 jelentősebb munkát publikált helyi, országos és nemzetközi fórumokon a népi játék és szórakozás témakörében. Ebből a majd' két évtizedet felölelő munkásságból ad válogatást a kötet. Az itt közölt tanulmányok és közlemények bepillantást nyújtanak a Duna–Tisza köze néprajzi tájain és az itt élő népcsoportok körében végzett kutatómunkába.
   Gyermekjáték-kutatás Bács-Kiskun megyében
   A tanulmány a néprajzi gyűjtőmunka és kutatás XIX. századi kezdeteitől az 1980-as évek közepéig foglalja össze az irodalmat és a kutatás forrásait. A magyar népi játékok gyűjtésének fontosságára Kiss Áron hívta fel a figyelmet, aki 1885-ben országos gyűjtőmozgalmat kezdeményezett. A korabeli Magyarország valamennyi vármegyéjében sikerült kiépítenie önkéntes gyűjtőkből álló társaságát, s a közös munka eredményeként 1891-ben létrejöhetett az első országos Magyar gyermekjáték-gyűjtemény. Az akkori Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében is megindult a néprajzi gyűjtőmunka, s a főként Bajmokról, Kuláról, Óbecséről, Kecskemétről, illetve Ballószegről és Öregcsertőről származó közel félszáz játékváltozat lett az alapja a későbbi Bács-Kiskun megye területén folytatott kutatásoknak. Porzsolt Lajos Magyar labdajátékok könyve (1885) című gyűjteményében említést tesz arról is, hogy egyes métajátékokat a legszínvonalasabban a kecskeméti diákok játsszák. Bellosics Bálint, a Baján működő etnográfus tanár Gyermek a magyar néphagyományban című dolgozatában is értékes játékadatokat közöl vidékünkről. Fél Edit néprajzkutató ugyancsak jelentős teret szentel a népi játéknak és szokásoknak a Harta néprajza (1935) kismonográfiában. A hessen-pfalzi nyelvjárást beszélő hartai svábok, akik a XVIII. században a Duna hullámain érkeztek új hazájukba, a mai napig őrzik hagyományaikat. Lajos Árpád a Magyar nép játékai címen 1940-ben megjelent gyűjteményében Kiskunhalasról fiúk lóugró játékát, Kalocsáról énekes-táncos körjátékot és leányok fogócskáját, Jánoshalmáról pedig tekézést szerepeltet. Hajdú Gyula Magyar népi játékok gyűjteményében a mai Bács-Kiskun megye közel 30 településéről származó különféle játékot mutat be az 1950-es évekből. A megyei anyag népszerűsítésében nagy szerepe van Pécsiné Ács Sarolta Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén című kötetének.
   Szemelvények a kecskeméti Dékány Rafael kéziratos folklórgyűjteményéből
   A kecskeméti születésű dr. Dékány Rafael (1828–1895) igen jelentős szerepet játszott a város életében. Az ifjú Dékány Rafael Kossuth Lajos hívó szavára beállt honvédnek, végigküzdötte a magyar szabadságharcot. A komáromi vár föladása után Pesten befejezte középiskolai tanulmányait, majd Bécsben szerzett orvosi diplomát. Orvosi gyakorlat céljából tért vissza Kecskemétre, végül mégis tanári pályára lépett. 1870-ben a kecskeméti Állami Reáliskola megalapításakor őt bízták meg igazgatónak. 1872-ben és 1880–1881-ben pedig ő szerkesztette a Kecskeméti Lapokat. Feltehetően az 1870–1885 közötti intervallumban jegyezte le népköltési gyűjteményének anyagát, melyben 34 kecskeméti népmese szerepel, valamint számos népszokás és népi játék leírása is olvasható benne. A kézirat elsősorban a kecskeméti népi elbeszélő kultúra eddig egyetlen ismert, jelentős XIX. századi forrása, de értékes adatokat szolgáltat a téli, a tavaszi és a nyár eleji ünnepkör népszokásainak megismeréséhez is. E közleményben e kalendáris szokásokhoz kapcsolódó népköltészeti alkotásokat ismerhetjük meg.
   Forráskutatás népi játékaink oktatásához. Kecskeméti feladatok
   A szerző 1997-ben fogalmazta meg gondolatait a népi játék és játszás monografikus feldolgozásáról Kecskemét és környékének kutatása kapcsán. Kiss Áron említett gyűjteményében a kecskeméti adatokat Kerekes József és Virág László szolgáltatta: három kiolvasó, azaz játékkezdő-játékosválasztó mondókát, két eszközös ügyességi játékot, nyolc különféle mozgásos játékot, három párválasztó játékot, valamint négy ún. szellemi játékot. Ezt a forrásanyagot ismerhetjük meg, melynek közlésekor a szerző Lázár Katalin játékrendszerezését követi.
   Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához
   A bukovinai székelyek a Bukovinában, az egykori osztrák koronatartományban élt népcsoport: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva népe. A XIX. századra túlnépesedett településeik lakosságának egy részét 1883-ban az Al-Duna mellé telepítették, valamint Arad, Temes, Kolozs, Beszterce-Naszód megyei településekre. Sokan kivándoroltak közülük Észak-Amerikába is. 1941-ben az egész Bukovinában maradt székelységet – néhány család kivételével – a magyar állam a Jugoszláviától akkoriban visszacsatolt Bácskába költöztette. 1944-ben ismét menekülniük kellett: Vas, Zala, Fejér és Veszprém megyék falvaiban húzódtak meg, majd a II. világháború után Tolna, Baranya és Bács megye kiürített német falvaiban mintegy háromszázezren telepedtek meg. A bukovinai székelyek népi kultúrájukban igen sok régies vonást őriznek. A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban folyó, s az egész magyar nyelvterületre kiterjedő gyűjtőmunka során, 1984-ben kezdődött meg az Érdre, valamint a Bács-Kiskun megyei Csátaljára és Garára települt székelyek néprajzi kutatása. E tanulmányban a szerző által végzett néprajzi gyűjtőmunka és a szakirodalmi közlések alapján vázlatos áttekintést kaphatunk a Bukovinából betelepült székelyek népi gyermekjátékairól.
   Adalékok Dusnok gyermekfolklórjához
   Dusnok a Kalocsai Sárköz települése, ahol ráchorvátok és magyarok laknak, s népi kultúrájuk hagyományait ma is őrzik. A szomszédos Bátya – melynek lakói ugyancsak ráchorvátok – történetét és néprajzát Fehér Zoltán kutatói életműve jóvoltából már részleteiben is ismerhetjük. Igazi hagyományőrző közösség a dusnokiaké, melyhez hasonló faluról manapság a legtöbb hazai etnográfus csak álmodozhat. Korábban Kiss Mária a Duna mentén élő délszláv népcsoportok kutatása kapcsán a dusnoki „rácok” népszokásaira is kitért. A koledálás szokásával több néprajzi gyűjtő és kutató is foglalkozott, de a népköltési szöveg legteljesebb megörökítése Ubavity Radovánnak köszönhető. Kriston Vízi József 1990-ben kezdte meg dusnoki gyűjtőmunkáját, s a téli ünnepkör szokásait, a társasélet és szórakozás gyermekélethez s az ifjúsághoz fűződő elemeit tartotta különösen figyelemre méltónak. A tanulmányban a szerző e szokáskör kiemelkedő mozzanatait állítja a középpontba: a téli időszak és ünnepkör játékos alkalmait, a húsvét előtti böjtidőt, a gyermekek által végzett munkaalkalmakhoz (az állatok legeltetése, őrzése) kapcsolódó játékos időtöltést. Kriston Vízi József munkáját azóta újabb kutatási eredmények követték: az 1999. esztendőben Bács-Kiskun megyei történészek és etnográfusok megkezdték Dusnok történetének és népéletének feldolgozását, s a mára már elkészült tanulmányokat hamarosan kézbe is vehetik a falu lakói s az érdeklődők egyaránt.
   A játszó gyermek Halason
   A régi Kiskunhalas a Kiskunság nevezetes települése volt, melynek történeti-néprajzi múltjáról bőséges szakirodalom áll rendelkezésünkre. Ez a tanulmány a halasi gyermekek játékait mutatja be a szerző saját gyűjtései, múzeumi adattári és gyűjteményi anyagok s a korábbi szakirodalmi közlések összegzéseként. A halasi troppóló azonos a balotaszállási princs néven ismert játékkal, melyben a kisfiúk fémpénzzel vagy gombokkal játszottak. A golyózás régi eszközei az apró kőgolyók vagy az egyszerű agyaggolyók voltak. A facsigát az esztergályosok készítették, vagy a gyermekek maguk faragták meg azokat. A csülközés és a tekézés ugyancsak kedvelt fiújátékok voltak. A mozgásos játékok csoportja is igen gazdag: különböző erő- és ügyességi játékok, fogók, vonulások, valamint kapu- és hidasjátékok is megtalálhatók közöttük. A hunyót vagy kumócskát már a legkisebb gyermekek is játszhatták. A halasi fiúk mozgásos-tréfás versengése volt a lóugró, melyben két csapat küzd meg egymással, s ki kell számolniuk egymás között, hogy ki lesz a ló és az ugró. A neves népijáték-gyűjtő, Lajos Árpád is megörökítette ezt a játékot Kiskunhalason, az 1930-as években. A párválasztó játékok között kedvelt volt a hajbézás, a hoppon maradt vőlegény vagy menyasszony elnevezésű, s a várkörjáték is.
   Bácskai magyar gyermekjátékok
   E tanulmány szintén szakirodalmi összegzés a Bácska népi játékairól. A Kiss Áron által megindított országos gyermekjátékgyűjtés bácskai adatait Krausz Bernát és Pozsa Ferenc közölte Kuláról, Fárbás József Ó-Becséről, Stein Mihály pedig Baj(s?)áról. A Bácska kitűnő néprajzi ismertetője, Bellosics Bálint is számos értékes játékadatot közöl Veprődről, Bácsborsodról és Bajmokról, valamint a Zenta melletti Tompos pusztáról. A Borovszky Samu szerkesztésében 1909-ben megjelent Magyarország vármegyéi monográfiasorozat keretén belül Bellosics Bálint ismertette a Bács-Bodrog vármegyei folklórhagyományt, aki bajai etnográfusként kutatta a bácskai német, főleg pedig a délszláv (szlovén, vend, sokác, bunyevác, szerb) nemzetiségek népi kultúráját is. Kis ethnographia címen olvasókönyvet írt, kéziratos hagyatéka a kecskeméti Katona József Múzeumban és a budapesti Néprajzi Múzeumban található. Hajnal (Holzmann) Ignác tanító Bácskai gyermekjátékok című munkájában egy délvidéki német falu, Torzsa játékszereit és játékait mutatja be, röviden kitérve a magyar játékok befolyására. A szerző Bars vármegyében született, majd Túrkevén, a baranyai Petőcön, a bácskai Torzsán, s a Trencsény vármegyei Csacán tanított, s publikációi több regionális folyóiratban, országos nevelési lapokban és az Ethnographiában jelentek meg. A Magyar Népzene Tára első köteteként látott napvilágot az énekes-táncos játékokat tartalmazó Gyermekjátékok kötet, melyben a történeti Bács-Bodrog vármegye területéről hat település szerepel: Bácsszentandrás, Gombos, Istenes, Kula, Óbecse, Újverbász és Zombor. Ugyancsak jelentős Matijevics Lajos közleménye, mely Kishegyesről közöl kiszámolóverset, mondókákat. Szojka Emese pedig a métázás bajai népszokásait ismerteti tanulmányában.
   Adatok a bajai játékkészítő műhelyek működéséhez
   E dolgozat fontos adatokat szolgáltat a hazai játékgyártás történetéhez. Özvegy Balogh Jenőné 1942-ben alapította meg bajai műhelyét, mely a „Balogh-mackó” márkanév alatt állatfiguráiról lett híres, de készítettek és forgalmaztak különféle játékárukat, faárukat is. Az 1940-es években lakkozott fajátékokkal szerepeltek az országos ipari vásárokon és bemutatókon. Az ugyancsak bajai Farkas Erzsébet műhelyében pedig babák, babafejek, filcfejek és minták készültek sorozatgyártással, s külföldre is eljutottak. A „Farkas-babákat” készítő műhely összes megmaradt tárgyi, fotó- és dokumentációs anyaga a Szórakaténusz Múzeum tulajdonába került: babák, mese- és állatfigurák, tervrajzok, a babakészítés legfontosabb eszközei, feljegyzések, családi album és a műhely pecsétje. A tanulmányban olvashatunk a család történetéről, megismerhetjük a családtagokat és a műhely működésének legfontosabb adatait.
   Szokástárgy vagy játékszer? Néprajzi adalékok egy kalocsai származású népművész, Czár János alkotásainak egy csoportjához
   Czár János 1930-ban született Kalocsán, Miskén élő játékkészítő, játékmester, fafaragó, költő, mesélő, a Népművészet Mestere. Dr. Bánszky Pál művészettörténész figyelt fel sokoldalú alkotó egyéniségére, s felismerte tehetségét. „Czár János tárgyalkotó művészetének kiemelkedően fontos alkotásai a betlehemek. Talán az egyik leggyakrabban választott témája, önkifejezési formája. Egy nehéz sorsú ember vágya mutatkozik meg bennük a boldogságra és szeretetre, hitvallása a család szentségéről, megtartó erejéről” – olvashatjuk Bánszky Pál sorait a művészről. Bihar Mária etnográfus a Cumania múzeumi évkönyv 19. kötetében A miskei Homo Ludens című tanulmányában mutatja be életútját és játékrepertoárját. Ezek az eredetileg vallási-kultikus célt szolgáló tárgyak – a betlehem vagy a karácsonyi ünnepi asztal figurái – a későbbiek során egyszerűen játékszerekké is váltak. Kriston Vízi József ezt a tárgycsoportot kutatta megyénkben, s így jutott a nyomára a nagybaracskai, a bajai, a szeremlei, a dávodi hagyományoknak.
   Játékaink ünnepei és hétköznapjai (Közelmúlt-idézés jövőképekkel)
   Ez a dolgozat egy 1996-ban készült visszapillantó összegzés, mely az 1981-ben Kecskeméten megalapított Szórakaténusz Játékmúzeum, valamint kreatív játékkészítő és kézműves Műhely tevékenységét veszi számba. Először a megindulást megelőző évekről szól. Majd a szerző „kortársi minőségben” s etnográfus munkatársként idézi a játékot és a játszást körülvevő szakmai és társadalmi közeg egy-egy megnyilvánulását. Végül olyan következtetéseket, célokat és elképzeléseket fogalmaz meg, melyek egy újfajta távlatot is képviselhetnek a Játékmúzeum és Műhely jövőjét illetően.
   Luca napjához kapcsolódó szokások Bács-Kiskun megyében
   A szerző a Luca-napi népszokások sokszínű hagyományvilágát mutatja be egy konferencián elhangzott előadásában. Luca napjához igen gazdag szokás- és hiedelemkör tartozik megyénk néprajzi tájain, s a tájilag ugyancsak vidékünkkel kapcsolatban lévő Közép- és Dél-Bácskában is. Ez a nap a téli napforduló kezdete, amikor a legrövidebb ideig van fenn a Nap – s a sötétség a népi hiedelem szerint különösen alkalmas idő a mágikus erők számára. A bácskai Topolyán a fehér lepelbe burkolózott Luca alakja jelenik meg, aki minden háznál számon kéri az emberek viselkedését. Kalocsán éjfélkor egy krétával húzott körből meg is lesték a Luca boszorkányt, s távol tartása érdekében fokhagymával keresztet húztak az ajtóra. A bátyai ráchorvátoknál a kenyeret a fejük alá tették, mert úgy hitték, akkor vigyázni fog rájuk a boszorkány. A Luca-nap dologtiltó nap volt: Halason azt tartották, hogy nem szabad ezen a napon se varrni, se ruhát szárítani, mert akkor nem tojnak a tyúkok. A Luca-kalendárium is sok helyen előfordult megyénkben: sóval megszórt 12 darab hagymahéjat figyeltek meg, melyek a 12 hónapot jelképezték. Ha nedves lett a hagymahéj, arról azt a következtetést vonták le, hogy abban a hónapban esős lesz az idő. Bócsán dióhéjból jósoltak. A Luca-búza vetéséhez az a hiedelem kapcsolódott, hogy megmutatja a következő esztendő terméseinek kilátásait. A Luca-búza a karácsonyi ünnephez kapcsolódó szentelmény jellegű tárgy volt. A hercegszántói sokácok az állatoknak is adtak belőle. A Luca-pogácsa Halason, Majsán serkentő jellegű étel volt a baromfitartó nő és állatai számára, de Bátyán és Dusnokon a tollakkal teletűzdelt pogácsából halált jósoltak.
   A társas élet és a szórakozás formái a többnemzetiségű Garán (1930-as, 1970-es évek)
   E bácskai településen a török hódoltság utáni újjátelepítés eredményeképpen 1877-re a németek kerültek túlsúlyba – így Gara sváb jellegű faluvá vált. De 1946-ban sok családot kitelepítettek közülük Németországba. A svábok mellett élő bunyevácok és magyarok társadalma később békési kubikusokkal, bukovinai székelyekkel egészült ki. A különböző nemzetiségek a településen külön tömbben telepedtek le – így a gyermekek és fiatalok, valamint a felnőttek szórakozási alkalmai is eltérőek voltak. A bunyevác fiúk és férfiak kedvelt ügyességi, dobó-célzó játékai voltak a csurekánye, a csilkánye s a pincike (bige). Télen igen népszerű volt a kártyázás: a kontrázás, az ulti, a zsírozás és a talonmáriás, a svábok kedvelték a sófkopaszt. A fiatalság és a felnőtt férfiak szokásszerű találkozóhelye volt a kocsma. „Nagy hagyomány” volt a spinnbál vagy a fonóház a német asszonyok körében. A farsangi bálokat a farsang utolsó vasárnapján, s az azt követő hétfőn és kedden tartották. A bunyevácok farsang végi mulatsága a pokláde volt. A szerző bemutatja a különböző nemzetiségek szokásait, s a XX. században bekövetkezett változások társadalmi hátterére is rávilágít.
   Garán élő nemzetiségeink téli szórakozásformái és alkalmai
   Kriston Vízi József garai gyűjtőútjai során nemcsak a XX. század elejére visszanyúló emlékeket kutatta, hanem a mai folklór jelenségeit, napjaink népszokásait is igyekezett megörökíteni a svábok, a bunyevácok és a székelyek körében. Az 1930-as évekig volt szokásban a spinnstube, a sváb asszonyok és lányok fonójárása, ahol a hagyományos fonalkészítés mellett kézimunkáztak is. A húshagyókedd az álarcos felvonulás s a nagy vigasság ideje volt. Sramlizenekaruk és két fúvószenekaruk is volt a régebbi időkben, de a sváb bál ma is nevezetes helyi esemény. A bunyevác leányok is eljártak egymáshoz fonni, s a munka mellett mulatoztak is. A társas együttlétnek ezt a formáját prélónak nevezték, de az utóbbi évtizedekben ez a kifejezés a családosok farsangi bálját jelenti, melyet a kocsmákban tartottak, s tamburazenekarok szolgáltatták a zenét. A bukovinai Hadikfalváról 1945-ben a faluba érkezett székelyek körében télen a szomszéd asszonyok megtartott guzsalyasába a férjek is elmentek, s a komák együtt mulattak. A garaiak jellegzetes szórakozási formái a nemzetiséghez nem köthető farsangi bálok voltak: a külön asszonybál és a férfi- vagy kakasbál.
   A fiatalság társas élete és szórakozásformái Dusnokon
   A dusnoki fiatalság társas életének, szórakozásformáinak vizsgálatakor ismét egy hagyományőrző és hagyományújító közösség képe bontakozik ki előttünk. A XX. század elején a gyermekek és felnőttek életében a munka és a szórakozás sok esetben kapcsolódott össze, hiszen a legkülönfélébb határbeli és otthoni közösen végzett munkák adtak lehetőséget a szórakozásra: a tréfálkozásra, mesélésre, nótázásra. A gyermekek iskola után, délutánonként az állatokat legeltették, amikor a kisfiúk fűzfasípot készítettek. A leányok a kisebb testvérekre vigyáztak vagy kukoricacsutkából babát készítettek. Mindenszentek után pedig a lányok és az asszonyok „sorra járó fonyót” tartottak, ahol olajmécs világa mellett fontak, beszélgettek, szórakoztak. Közben a gazdasszony pattogatott kukoricát készített, s ebből csemegéztek. A farsang során pedig külön „fonyóvégző mulatságot” tartottak, ahová fiúkat és legényeket is meghívtak. A farsang után a nagyböjtben nem volt szabad énekes-táncos mulatságokat tartani. A gyermekek jellegzetes böjti játékaira ma is szívesen emlékeznek az idősebb dusnokiak. A mai fiatalok már egészen másfajta szórakozási formákat folytatnak. Ilyen újkeletű falubeli ünnep a „Rácpünkösd” Bara-bálja, vagy a régi Szent Iván-napi szokások felelevenítése.
   Ez a gyűjteményes kötet nem csak azt példázza, hogy a népi és polgári játékkultúra mint szokás és művészet, milyen sokszínű és milyen sokféle kultúrantropológiai kérdést vet fel a Duna–Tisza köze néphagyománya kapcsán. Az olvasmányok nem csupán szaktudományos vagy ismeretterjesztő céllal megírt tanulmányok, közlemények – sokkal inkább egy elhivatott, nemcsak a múltat feltáró, hanem perspektivikusan gondolkodó szakember munkásságába engednek bepillantást.
   A különböző Bács-Kiskun megyei és országos konferenciákon elhangzott előadások, a helyi periodikákban olvasható munkák e kötet megjelenése révén szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé váltak. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Katona József Könyvtárban megtartott sikeres bemutató után reméljük, hogy a Kecskeméti Lapok Kiadó Kft. a régióbeli terjesztést is érdekének tekinti.
   (Porta Könyvek, Kecskemét)