Podmaniczky Szilárd

Hacsek és Sajó
(és a művészet)

 

 

Hacsek: Pincér, fizetek!
Pincér: De még nem is rendelt semmit!
Hacsek: És az mennyibe kerül?
Pincér: Semmibe.
Hacsek: Jó, ezt állom.
(Pincér el. Sajó belép.)
Sajó
: Nicsak, egy Hacsek!
Hacsek: Hát hol volt eddig, Sajókám, hogy nem láttam hál'istennek?
Sajó: Ne is kérdezze, elszántam magam.
H.: Nem tudtam, hogy maga mezőgazdasággal is foglalkozik.
S.: Nem elszántottam. Elszántam magam.
H.: És mire?
S.: Nem élet az élet, ha az ember nem ismeri a nagy filozófusok műveit. Két hónapja bújom a könyvtárakat.
H.: Mért bújja? Olyan alacsonyak, hogy nem lehet fölállni?
S.: Ne hülyéskedjen! Tudásszomj.
H.: Nem is tudtam, hogy ilyen jó kimérés működik a könyvtárban.
S.: Nem tud maga semmit. ...amikor az ember feje szomjúhozza a tudást...
H.: Kiszáradt az agya? Pincér, hozzon ennek a szegény embernek egy pohár vizet! Szívószállal, mer' az agyába lesz.
(Pincér be, lerak.)
Sajó:
Dehogy száradt ki. A könyvtárban végre csend van és nyugalom.
H.: Ennyi erővel temetőbe is járhatna.
S.: Csakhogy ott nincsenek könyvek.
H.: Ha megkér egy tehertaxist, pár fuvarral kivisz egy köbméter könyvet.
S.: Ugyan, Hacsek, nem lehet akármit olvasni. Nem mindennap talál olyan szerzőt az ember, mint Nietzsche.
H.: Nincsen?
S.: Nietzsche.
H.: Maga mondja. Ha nincsen, olyat tényleg nehéz találni.
S.: Le mertem volna fogadni, hogy nem ismeri.
H.: Tudja, hány emberrel találkozok én egy nap? Pincér, kocsmáros, csapos, büfés, felszolgáló... Nem tudom megjegyezni mindenkinek a nevét.
S.: Ne szamárkodjon már! Nietzsche mondta ki először azt, hogy Isten halott.
H.: Kimondottan ezt mondta?
S.: Ezt.
H.: És még él?
S.: Nem.
H.: Na látja! Nem kell annyit beszélni, mer' agyrázkódást kap az ember.
S.: Mért kapna az ember agyrázkódást a beszédtől?
H.: Beszél-beszél, ...oszt ráesik a fejére egy szekrény.
S.: Mért pont szekrény?
H.: (sunyin): Mert biztosra akartak menni.
S.: Hacsek, maga javíthatatlan.
H.: Mint a kispolszki.
S.: Fogadjunk, hogy ezt a nagy gondolkodót se ismeri! Kant.
H.: Melyik kant? A vadkant?
S.: A filozófust, maga szerencsétlen. Nincs magának ízlése.
H.: Hát, ugye, a nőstényt valamivel jobban preferálom. Nem volt felesége?
S.: Disznó. Hogy maga ekkora kaliberű embert se ismer! Szégyen.
H.: Nem lehetett olyan túl nagy kaliberű, mer' nem hallottam, hogy akár egyetlen golyót is kilőttek volna belőle.
S.: Menjen inkább nyugdíjba, ember, oszt vizsgáltassa magát naponta kétszer, elöl meg hátul.
H.: Azért lassabban azzal a fejőszékkel.
S.: Miféle fejőszékről beszél?
H.: Sajókám, még maga beszél itt nekem? Kiszáradt agy? Tudásszomj? Nem ismeri a Rejtő könyvét?
S.: Melyikre gondol, szentséges szűzmária!?
H.: Betűzöm (mutatja, mint egy szalagcímet): Előretolt fejőszék.
S.: Hacsek, ha magából négy volna, a négyet átkeresztelnék prímszámnak.
H.: Ugyan, nem oszt, nem szoroz!
S.: De legalább Spinózáról hallott!?
H.: Hallani hallottam. De ritka. Errefelé nagyon ritka.
S.: Miről beszél már megint, Hacsek?
H.: Viszont, ha jó fokhagymásan van elkészítve, lágy tükörtojásokkal, az talán jöhet.
S.: Ne idegesítsen már, nem spenótról beszélek. Spinózáról, maga agyalágyult.
H.: Nézze, Sajókám, ne kritizálja az én ízlésemet. Ha maga nem szereti a Spinózáját fokhagymával és tüktojjal, arról én nem tehetek.
S.: Ember! Szótagolom: Spi-nó-za.
H.: Vagy úgy!? Nagy ravasz maga. A mimóza spinkókat nevezi Spinózának. Hát, az nem jó, ha fokhagymás. Viszont tükörtojást ráütni, mondjuk nyolc után a rökamién, a spinkóra. Az már valami.
S.: Hacsek, magával olyan beszélgetni, mint fáradt olajban szandált próbálni.
H.: Rosszabbra számítottam.
S.: Lehet ennél rosszabb?
H.: Persze. Gumikalapáccsal virágot öntözni.
S.: Hacsek, magában semmi igényesség. Mondja meg őszintén, mikor olvasott utoljára.
H.: Le akar járatni? Itt a pincér előtt? De nem fog sikerülni. Minden reggel megolvasom, hogy mennyi pénzem maradt az éjjel.
S.: De könyv, az nem volt a kezében!
H.: Dehogynem. Telekkönyv.
S.: Abból csak kivonatot adnak.
H.: Ne csodálkozzon, a pálinkát se adják töményen, az is úgy jó, ha ötvenszázalékos a kivonat.
S.: Úristen! Mondja, Hacsek, magának hány mozijegyet kell venni, hogy megértsen egy filmet?
H.: Ha nagyon folytatásos, akkor sokat. Karburátor négy, öt, hat.
S.: Szóval maga ilyen filmeket néz. A művészfilmek meg haldoklanak.
H.: Hát ez az. A múltkor is néztem egyet, a végén mindenki életben maradt. Hol van ebben a realitás?
S.: Mert maga szerint az reális, amikor halomra lőnek mindenkit?
H.: Nem, de azért ennyire rosszul célozni...
S.: Hacsek, magának az alapokig kéne visszamenni.
H.: A lapokig? Megfogadtam, tíz előtt nem kártyázok.
S.: Nem mondok mást, mert megőrjít: kezdje mondjuk... mondjuk Ciceróval.
H.: Utálom a macskákat.
S.: Ember, Ciceró az nem macska.
H.: Nem? Akkor mért hívogatja folyton, hogy cic, eró!
S.: Na, jó, maga zselatinnal rétegzett betonszivacs. Erre mit lép? Arisztotelész.
H.: Megadom magam.
S.: Hogyhogy?
H.: Tudja, Sajókám, már három éve van itt a pincérnél egy kis tartozásom, de ne fáradjon vele, majd megadom magam.