Fresli Mihály

Rubljov az „eszme” szolgálatában

 

   Andrej Tarkovszkij 1966-ban elkészült filmje, az Andrej Rubljov igen kedvelt és nagyra értékelt alkotása az orosz filmművészetnek. Méltán dicsérik és szeretik a filmes szakemberek és a nézők egyaránt.
   Azt azonban igen kevesen feltételeznék a film láttán, hogy a közel négyéves alkotói munka (1962–1966) folyamán hány átdolgozást élt meg előbb a forgatókönyv, majd a kész film.
   Andrej Tarkovszkijnak és Andrej Koncsalovszkijnak ezeket a változtatásokat jórészt külső elvárásoknak megfelelve kellett elvégezniük. Ezekkel a külső elvárásokkal kapcsolatban felmerül a mű egy egészen új értelmezési lehetősége.
   Hogy pontosabb képet kapjunk a forgatókönyv keletkezésének körülményeiről, érdemes áttekinteni V. Pasuto akadémikus 1963-ban keletkezett és mind a mai napig a MOSZFILM moszkvai archívumában őrzött szakmai bírálatát.
   Pasuto személyének és a film történetében betöltött szerepének megértéséhez tisztában kell lennünk a következő részletekkel.
   Azt követően, hogy Koncsalovszkij és Tarkovszkij 1962-ben megkereste a MOSZFILM vezetőségét egy Andrej Rubljovról szóló film ötletével, a munka koordinálása a filmstúdióban működő I. Művészeti Alkotóközösséghez került. Itt készült el az irodalmi forgatókönyv első és második verziója.
   1963 júniusában a rendező átlépett a VI. Művészeti Alkotóközösségbe, így a forgatókönyv és a vele kapcsolatos dokumentumok is átkerültek oda. Az alkotóközösség a gyakorlatban egy manufakturális elven szerveződött csoport, amelynek feladata a forgatókönyv – majd később a film – munkálatainak koordinálása. Ebben a közösségben – többnyire felkérési alapon – helyet kaptak a filmstúdió munkatársai, külső szakértők és természetesen maguk az alkotók is, akiket jelentősen korlátoztak alkotói szabadságukban.
   A munkálatok koordinálása tulajdonképpen a „helyes útra terelés” volt, mert az alkotóközösségek vezetőinek biztosítani kellett a készülő alkotásokban a párt által igen markánsan megfogalmazott népnevelő eszmék érvényre juttatását.
   Az alkotóközösség berkein belül a munkarend a következő elven működött: a szerző megadott határidőre leadta a vállalt művet, az alkotóközösség ülésezett és megvitatta az alkotást. Az ülés eredményeként javaslatokkal állt elő, amiket a következő ülésig a szerzőnek célszerű volt megfogadni, és művét kijavítani, hiszen a tiszteletdíj kifizetése is ettől a szervezettől függött.
   Amennyiben az alkotó nem, vagy nem eléggé vette figyelembe a javaslatokat a forgatókönyvvel kapcsolatban, nagy biztonsággal számíthatott az elmarasztalásra, ami természetesen együtt járt azzal, hogy nem fizették ki neki a tiszteletdíjat. Az alkotóközösség munkatársai között voltak valóban jobbító szándékkal hozzászóló tagok, akiket elsősorban a szakmai problémák érdekeltek, és magától értetődően a politikai eszméket erőltető elvtársak is.
   V. Pasuto 1963. 10. 10-én kelt szakvéleményéből kiderül, hogy a történész a VI. Művészeti Alkotóközösség felkérésére az elvégzett munka értékelésére kapott megbízást.
   Pasuto bírálata két jól elkülönülő részből áll össze. Az első rész a forgatókönyv harmadik változatának fontosságát, időszerűségét taglalja négy pontba szedve, a második rész útmutatást tartalmaz a jövőre vonatkozóan.
   „A forgatókönyv Andrej Rubljov életét és művészetét mutatja be. Ezt a témát feldolgozó történelmi művészfilm – szükséges dolog, négy okból is.
   Először is, a népnek meg kell ismernie, hogy milyen mélyen gyökerezik az orosz festészet, és meg kell értenie annak művészeti, társadalmi, szociálpszichológiai lényegét.
   Másodszor, mivel az orosz művészet sokáig az egyház hatása alatt állt, ezért alapvető dolog az orosz humanizmus születésének és fejlődésének bemutatása, amikor az a gondolkodó és érző embert az irodalomhoz és a művészethez közelítve, folyamatosan gyengítette az alkotóerőt gúzsba kötő egyházi dogmatizmust. Világos, hogy a téma ilyen irányú megközelítése, ami a betokosodott pravoszláv egyházat igaz valójában mutatja meg, a tudományos ismeretterjesztést és a logikailag megalapozott vallásellenes propagandát egyaránt szolgálja.
   Harmadszor, mivel a kortárs burzsoá ideológusok mindinkább Oroszország múltjának elferdítésére törekednek, elvetve a kultúrában a népi, nemzeti és az autochton elemek létezését, Nyugatról és Bizánctól való átvételből eredeztetve azt; tagadják az orosz népben gyökerező művészi eredőt, hitványnak, a megbocsátástól és az istenfélelemtől elvakultnak tekintik, olyannak, amely csupán fellángolásra képes és vak megsemmisítő tombolásra. Világos, hogy a jelenlegi helyzetben az olyan magas szintű kulturális értékek, mint Rubljov, a Kreml, a novgorodi építészet stb. rendkívül fontosak – hiszen azoknak az embereknek a győzelmét szimbolizálják, akik a nemzeti művészet gyökereiből töltekeztek. A művészet terén folyó antikommunizmus eszméjével folytatott harcban ez a kérdés nagy jelentőséggel bír.
   Végezetül, nem kevésbé fontos a Horda elnyomó szerepének, a városok elfoglalásának, az emberek és a művészet feletti gyalázatnak a bemutatása. A film a Hordát a nép lelkét kiszipolyozó elemként mutatja be.”
   A négy pont a következő kulcskérdésekre vonatkozik: a népnevelés, az egyház támadása, a burzsoá ideológia támadása, a Horda elnyomó szerepe.
   Mind a négy pontban a közös elem a harc, a küzdelem. Harc a nép felvilágosításáért, harc az egyház dogmái, kultúrája és intézményei ellen, küzdelem a szocialista ideológiát támadó burzsoá demagógia és az orosz népet meggyalázó „Arany horda” ellen.
   Pasuto, miután kifejti, mennyire szükséges egy történelmi film a szovjet filmművészet számára, aggodalmát fejezi ki az ábrázolás történelmi hitelességét illetően.
   „Értékelésemben elsősorban a forgatókönyv történelmi hitelességének alapvető problémájára térek ki. Mivel nem fantasztikus, hanem művészeti-történelmi forgatókönyvvel állunk szemben, magától értetődik, hogy Andrej Rubljovot a saját korának megfelelő környezetben kell bemutatnia. Amennyiben őt korának egyik legnagyobb alkotójának tartjuk, úgy a forgatókönyvíróktól elvárható, hogy megoldják a legnehezebb feladatot: A. Rubljov alakjának egységes megformálását, mind történelmi, mind művészi értelemben1.”
   A „mind történelmi, mind művészi értelemben egységes megformálás” érdekében a szakvélemény írója konkrét szempontokat ad Rubljov alakjának „helyes” értelmezéséhez.
   „Alakjának történelmi értékeléséhez kapcsolódva megemlítjük azokat a főbb jellemzőket és hangsúlyos pontokat, amelyek A. Rubljov korára jellemzőek voltak. Rubljov nem sokkal a Kulikovói csatát megelőzően született, majd az 1425 és 1453 között zajló feudális háború tetőfokán hunyt el, amely a moszkvai vezetés centralizáló politikájának győzelmét hozta; a grünwaldi csata kortársa volt – ami a szlávok és litvánok győzelmét hozta a német lovagrend felett. Rubljov korában zajlottak más események is, olyanok, amikor a nép meghatározó hangját hallatta – elég csupán a moszkvai népfelkelést említenünk (1382), vagy a novgorodi népfelkelést (1418) stb. Az osztályharc fenyegető rémének árnyékában a feudális urak megerősítették a hatalom szervezeteit a parasztok és a városi emberek féken tartására; a tatárellenes felkelések lendülete a fegyveres erők megerősítésére ösztökélte őket – s ez az ország javára vált; azonban mindennek súlya a nép vállára nehezedett.
   Az Egyház engedményeket kapott a Hordától – garanciát vagyonának és rítusainak sérthetetlenségére annak fejében, hogy a kánokról is imát mondanak.
   Érthető, hogy a Horda hatalmának megdőléséig az egyház óvatosan kezelte a problémát, noha tömjénezte az amúgy vitathatatlan orosz győzelmeket annak érdekében, hogy morális tőkét kovácsoljon belőle. Mindezek mellett az egyház hatalmas földbirtokokat harácsolt össze, és küzdelmet vívott az állammal azért, hogy megőrizze azokat. Az egyszerű nép sokszor felkelt fegyverrel a kezében a papság ellen, felgyújtotta az egyházi vagyont, az ikonok elégetésétől sem riadva vissza. Az egyház kíméletlenül leszámolt az engedetlenekkel, elnyomva a nép eretnek szabadgondolkodását.
   Az Andrej Rubljov alakjának szentelt forgatókönyvet a kor szellemének kell áthatnia. Ha nem is érint minden fontos eseményt a korból, pontosnak kell lennie azok bemutatásakor, művészileg meg kell alapoznia az orosz felvilágosodás hirdetőjének megjelenését, amikor az orosz nép karddal a kezében vívta ki jogát a nemzeti léthez.
   A forgatókönyv az 1400–1424-ig terjedő időszakot fogja át, és két részből áll. Az első (1408-ig) a hős ifjúkorát mutatja be, tehetségének fénykorát és alkotói krízisét, a második rész – újjászületését a munkára és az életre.
   Tekintsük át, miként értelmezi a forgatókönyv az akkori társadalmi-politikai élet egyes főbb elemeit: dolgozó nép, államhatalom, egyház, tatár Horda. Ezt követően térjünk rá azokra az általános érvényű megjegyzésekre, következtetésekre, melyek Rubljov alakjának történelmi és szociálpszichológiai megalapozottságát érintik.
   A nép – a forgatókönyv központi eleme, szinte minden cselekmény az emberek között zajlik. Ez jó dolog, hiszen a nép – Rubljov humanizmusának és művészetének forrása.
   A nép – a nemzeti függetlenség eszméjének hordozója, amelynek megvalósulása egyre közelebb van. Ebben az értelemben már a prológus is szimbolikus: a kulikovói csatát követően a Horda hatalma még tartotta magát, mint a nyeregben ülő tatár a torkából kiálló nyílvesszővel. A nép hiszi, hogy az iga ideje lejárt (»Bánat«)2.
   A nép, a társadalmi tiltakozás képviselője – a futó lázadó, a hatalomra veszélyes leleplező csepűrágó (»Csepűrágó«, »Bánat«) vagy a gyújtogató alakjában (»Ünnep«); a novgorodi és pszkovi népfelkelések szele is elér Rubljovhoz.
   Az alkotó nép az, aki mindent megold (a második rész prológusa, »Megvakítás«, »Harangöntés«). A parasztok, a nincstelenek társadalmi és nemzeti tiltakozása képezik a film alapját.
   E téma értelmezése mélyre nyúlik, köszönhetően a politikailag megosztott államhatalom remek bemutatásának. Annak a hatalomnak, ami eltapossa az igazi szépséget (»Vadászat«), az építő népet (»Megvakítás«), az életörömöt képviselő népet (»Ünnep«) és a Horda által elnyomott népet (»Ostrom«).
   Ideológiailag gazdagítja a forgatókönyvet az egyház szerepének és a harácsoló, népelnyomó kolostorok hiteles értékelése. Miközben a nép éhezik, a kolostorok gazdagodnak (»Vénasszonyok nyara«) és terített asztallal és lakóhellyel várják a Kirillhez hasonló jövevényeket; a kolostorok uzsorások és népnyúzók. Mindez nagyon élénken és meggyőzően tárul elénk.
   Végezetül a Horda – a Ruszt és népét leigázó erő. E téma kidolgozása már a prológusban megkezdődik és a »Leányok mezején« át »Vlagyimir elfoglalásának« jelenetéig tart.”
   Nem kell történésznek lennünk ahhoz, hogy érezzük a sorok mögött megbúvó, onnan hol óvatosabban, hol nyíltan előbukkanó rejtett pártideológiát. Nem célunk az idézetben említett történelmi események értékelése, viszont néhány dolgot szükséges tisztázni.
   Andrej Rubljov valóban a Kulikovói csata (1380) előtt nem sokkal, 1360–1370 körül született. A pontos dátumot nem ismerjük, a hozzávetőleges dátum is csak feltételezésen alapul.
   Az említett novgorodi népfelkelés tényét, melyben a nép már „hallatta hangját”, erős kritikával kell kezelnünk. Ismeretes, hogy a középkori Novgorodban egyfajta sajátos „demokrácia” uralkodott. A gazdag kereskedőváros területileg is két részre oszlott: a gazdag kupecek és a szegény kézművesek városrészére. Ebből szinte természetszerűleg adódott a két városrész szembenállása. Az említett lázadások nem az „elnyomott” parasztok, a rabigát lerázni szándékozók lázadásai voltak, hanem gyakran személyes ellentétekből kirobbanó helyi csetepaték, amelyek általában olyan gyorsan meg is oldódtak, amilyen hamar kirobbantak.
   Az ikonok elpusztítására vonatkozó utalás egyenesen mosolyra fakaszt mindenkit, aki akár csak felületesen az orosz középkori kultúrával foglalkozik. Az ikonok ilyen elpusztításáról szóló általános érvényű kijelentés nélkülöz minden alapot.
   Az egyház és a kán közötti titkos szövetségre vonatkozóan pedig nem találtunk eddig egyetlen forrást sem.
   Természetesen ki kell emelnünk azt is, hogy Pasuto „szakvéleménye” nem tudományos céllal íródott, ezért hiányzik belőle mindenfajta irodalmi forrás, vagy arra való utalás. A cél nyilvánvalóan ideológiai volt, s a szakmai véleményalkotást a szerző inkább pártfeladatnak tekintette.
   A kor ismeretében egy dolog azonban teljesen világos: az alkotóközösség tagjaitól azt várta el a MOSZFILM vezetősége és ezen keresztül a párt, hogy minden eszközzel támogassák az ideológiát. Ebből a nézőpontból viszont Pasuto szakvéleménye kifogástalan. A kezdeti négy pont – a nép, az ideológia, az egyház és a Horda – tekintetében „szakértelmével” megalapozott útmutatást ad az alkotóknak.
   El kell ismernünk – akármilyen furcsán hangzik is ez a feltételezés –, hogy az Andrej Rubljov a hatalom szempontjából – propagandafilm. Célja, hogy népnevelő funkciójával segítse az elnyomott néposztály esztétikai nevelését, bemutassa a nép szenvedéseit és ellenállását az elnyomókkal szemben, végül pedig hatékony eszköz legyen a burzsoá reakciós erőkkel szembeni politikai-ideológiai harcban.
   Ezt a nézetet támasztja alá a MOSZFILM archívumában fellelt valamennyi dokumentum. Különbségek azért adódtak az ideológiai megnyilvánulások intenzitásában az egyes szakértők között.
   Pasuto végül a következőkkel zárja véleményét:
   „A forgatókönyvírók teljesen átdolgozták művüket a konzultáns megjegyzései alapján, aminek eredményeként a forgatókönyv megszabadult az egyház idealizálásától és a társadalmi értelemben vett kiforratlanságtól. Helyet kaptak benne parasztok, lázadók, a nép éhezését bemutató jelenetek, elmélyült Rubljov művészi újjászületését bemutató folyamat megalapozása, pontosításra került a Horda szerepe stb. Ennek eredményeként sikerült Rubljov alakját művészileg hiteles társadalmi-politikai háttérben elhelyezni, és helyesebb értelmezést adni alakjának, történelmi és szociálpszichológiai értelemben.”
   Nem állítjuk, hogy Tarkovszkij akár egy percig is hitt volna ebben az eltúlzott ideológiai maszlagban. Ellenkezőleg. Ő egy művészről akart filmet készíteni. A művészről, aki alkotói krízisbe jut és feloldja azt. A rendező keze azonban meg volt kötve. Alkotói szabadságát a vezetőség erősen korlátozta. Noha a MOSZFILM vezetősége mindvégig tisztában volt az alkotás nagyszerűségével és a rendező tehetségével.
   A „szakértő” végső javaslata így hangzik:
   „Összességében úgy látom, minden alapja megvan annak, hogy javasoljam megfilmesítésre ezt a kiváló forgatókönyvet. Nincs kétségem afelől, hogy a forgatókönyv alapján elkészített film nagy érdeklődésre számíthat itthon és külföldön egyaránt.”
   Hogy a filmet elkészülte után újra meg kellett vágni, és hogy a Szovjetunióban több évig nem vetítették, azt is bizonyítja, Tarkovszkijnak a fent említett megkötések ellenére mégis sikerült szuverén műalkotást, s nem propagandafilmet létrehoznia, amely mentes volt a párt ideológiájától. A filmrendező további sorsa arról tanúskodik, hogy ez hazájában nem számított bocsánatos bűnnek.
   (A fordítás alapjául a MOSZFILM Filmstúdió által 2004-ben rendelkezésemre bocsátott dokumentum szolgált, amelynek részletei először jelennek meg magyar nyelven.)

 


   1 Az eredeti szövegben is aláhúzott mondat.
   2 A jelen szakvéleményben idézett egyes epizódok és jelenetek a munka folyamán átszerkesztésre kerültek. Ezért találunk itt utalást olyan epizódok címeire, amelyek nem kerültek be a film végleges változatába.