Szőke György
„akire csak a párt vigyáz…”
– A költő és a két pártvezér –
Írónak, költőnek nemigen jutott osztályrészül,
hogy két pártvezérrel, legfelsőbb szintű állami vezetővel is személyes nexusa lett
volna. József Attila esetében tény és legenda nem mindig találkoznak össze. A
legenda főként Rákosi Mátyás alakja körül szövődött.
József Attilát ismerte Kádár János is. Tartván az időrendet,
Rákosi Mátyással kezdenénk.
Ami valós tény: 1931-ben, a Moszkvában megjelenő Sarló és
kalapács című folyóiratban a moszkvai emigráció író tagjai nem átallották
József Attiláról azt írni, hogy „a fasizmus táborában keresi a kivezető utat.”
A Sarló és kalapács közölte ún. platformtervezetet, folytatásokban (ha nem
is a teljes szöveget) átvette Az Út című, Pozsonyban megjelent folyóirat is.
Szerkesztőjének, Fábry Zoltánnak címezte (nem egészen bizonyított hitelű)
tiltakozó levelét József Attila. „Ezt a levelet – írja egyebek között – meg
kellett írnom Önnek, nehogy Ön felüljön az ellenem szóló támadásnak, még olyan
formában sem, hogy az a múltra vonatkozik. Én az, amivel vádolnak, de még hasonló
sem, soha nem voltam, annak idején tagja voltam a Vági pártnak és ideális anarchista
kezdeti koromban is hasznos szolgálatokat tettem a mozgalomnak, puszta rokonszenvből,
amennyiben Landler és néhány pesti védő között közvetítettem annak idején. Erre
tanú lesz majd Rákosi Mátyás, akivel itt Pesten érintkezésben voltam, tanúm lesz
Alpár[i], akivel Landlerrel és egy védővel Bécsben együtt voltam és tanúm lesz az
ügyvéd annakidején. De tanúm lehet Rákosi Mátyás nővére is innen Pestről, ő
tudja, hogy fivére ügyében hányszor szaladgáltam nála [sic!] (…) Rákosinak és
Weinbergernek [mi már Vas Zoltán néven ismerjük] is én hordtam be hosszú ideig a
fogházba, a vizsgálati fogságba az ennivalót – sőt mi több, én vásároltam.”
(József Attila sokáig őrizte tárcájában a fogház pecséttel ellátott
belépőkártyáját.)
Eddig a levél, és eddig hiteles a történet. A (talán konspirációs
okokból) meg nem nevezett ügyvéd a költő sógora, Makai Ödön lehetett. Erre (is)
utal nagymonográfiája második kötetében (Érik a fény) Szabolcsi Miklós. Azt
is megemlíti, hogy Makai ügyvédként a valamivel későbbi, Szántó Zoltán-perben is
szerepelt, s kapcsolatban állt az emigráció egyik vezetőjével, Landler Jenővel.
Valamit azonban hozzá kell fűznünk. Szántó Zoltán, a kommunista párt egyik akkori
vezetője emlékiratai (nem publikált) második kötetében leírja, hogy Makaitól a
kommunista párt megvonta bizalmát: más ügyvédet küldtek helyette. Erre
feltételezhetően azért került sor, mert valamilyen, a pártot érintő pénz
tekintetében, melyet Makai vitt át Bécsből Budapestre, Landler nem talált mindent
rendben lévőnek.
És most már kezdetét veheti a (nagyrészt) kitalált történet.
Németh Andor (második) József Attila-könyvében, mely a Csillag című
folyóiratban jelent meg (1947 decemberétől egy teljes éven át) folytatásokban,
említi már Rákosi Mátyás találkozását József Attilával. A folyóirat
szerkesztője is Németh Andor volt. Évekkel később a kultúra hivatalos irányítói
megvonták tőle bizalmukat, s a folyóirat szerkesztését is másokra bízták.
(Nyilván csalódtak Németh Andorban: ennél nagyobb talán csak Németh Andor
csalódása lehetett ezekben az irányítókban, az általuk képviselt dogmatikus
kultúrpolitikában.) Élete utolsó két évében vetette papírra, illetve diktálta a
már nagyon beteg, nagyon depressziós Németh Andor emlékiratait. Ebben olvashatjuk: „Mikor
a Csillagban elkezdtem közölni József Attila életét, beleapplikáltam egy kis
anekdotát (…) A történet arról szól, hogy (…) Rákosi Braun úr néven sűrűn
érintkezett Makaival, megismerkedett Attilával, és vele hosszú, beható
társalgásokat folytatott (…) Ebből a kis epizódból jött létre később az a
legenda, hogy Attila tulajdonképpen egész forradalmiságát Rákosinak köszönheti, a
vele folytatott érdekes és mélyreható beszélgetések nyomán. Ehhez itt csak azt kell
hozzátennem, hogy Attila, aki évek hosszat a legközelebbi barátom volt, és akivel a
világon mindenről beszélgettünk, és természetesen a kommunizmusról is, soha egy
halvány célzással sem tett említést a fentebb említett találkozásra [sic], lett
légyen az B. úr vagy bárki más, holott ennek az úrnak csak a legkisebb szerepe is
lett volna Attila szellemi fejlődésében, arról ő bizonyára említést tett volna
előttem valamilyen formában…”
A Németh Andor által a fenti módon (1948-ban) elhintett apró
történet 1948-at követően kezdett igazán kibomlani. József Jolán, aki ekkortájt
újságíróskodott, interjút készített Rákosi Mátyással, ami természetesen a párt
lapjában, a Szabad Népben jelent meg 1949. május 15-én. Az interjú nyilván
időzített: aznap voltak az országgyűlési választások, hasznosnak tűnhetett az
akkor már közismert költő (erősen feltételezett) találkozását Rákosi Mátyással
megörökíteni. Az interjúból még az is kiderült, hogy Rákosi még a börtönből is
[!] nyomon követte József Attilát, például a költő párizsi tartózkodása során
felhívta rá a L'Humanité (a francia kommunista pártlap) figyelmét, melynek
nyomán ott versei jelentek meg. (Ennek nyomát a leggondosabb kutatás során sem
lehetett megtalálni…)
Nem sokkal később, 1950-ben jelenik meg József Jolán új,
elsősorban az ifjabb nemzedékekre orientált könyve, A város peremén. A
költő nővére 1940-ben megjelentetett, drámaian igaz, ma is haszonnal forgatható
életrajzában valós képet festett testvéréről. (Különösen áll ez az egészen
korai gyermekévek, illetve az utolsó, balatonszárszói hetek hiteles és megrázó
bemutatására.)
József Jolánnak ezt az első könyvét mindmáig gyakran hiába keresi
az olvasó a könyvtárakban: amit eléje tesznek, az A város peremén…
Egy matematikai disputa közepén vagyunk, amikor is megjelenik (a
legenda szerint) Makaiéknál (ahol ekkortájt József Attila is lakott) deus ex machina a
(betiltott) kommunista párt egyik vezetőjeként, szigorú illegalitásban Budapesten
tartózkodó Rákosi Mátyás.
„A vendég (…) Attilára nézett. Mosolygott. – A végtelen
csak egy tulajdonság a matematikában. Létmódja az érvényesség és nem a tárgyi
létezés.” A mindentudó Rákosi szájába adott szavak valódiak, csak éppen nem
Rákosi mondja, nem is mondja, hanem írja, nem ő, hanem egy levélbeli közlés, melynek
szerzője Kun-Kuti Márton, a makói gimnázium (itt tanult József Attila)
matematikatanára. Maga a levél megtalálható József Jolán korábbi könyvében.
De ez csak kezdete a mítosznak. Rákosit elfogják (ez igaz…).
József Attila pedig „…elsírta magát. Százezrek és milliók [a mítoszok
kedvelik a kerek nagy számokat…] szorongó aggódásában Rákosi Mátyás neki még
külön ügye is volt, nagy barátja és tanítója.”
„Délután versbe kalapálta feszülő indulatait.” [A vers
ismert: Te förgeteg, te fekete vadezüst…, csak éppen semmi köze nincsen
Rákosi Mátyáshoz.] Az is kiderül a könyvből, hogy el kell jutni arra a
gyönyörű tájra (eddig az idézet József Attila egyik leveléből, de ami ezután
következik…) arra a gyönyörű tájra, ahová Rákosi Mátyás nyitott ablakot az
ifjú Attilának (ez a betoldás viszont már csak A város pereménben
található…).
Csakhogy… Rákosi 1956 utáni szovjetuniói kényszerlakhelyein (több
is volt…) írja meg – az 1960-as években – visszaemlékezéseit (négy vaskos
kötetben jelentek meg 2002-ben Budapesten). És itt eléggé részletesen írja le
találkozását és kapcsolatát József Attilával. Ezekről természetesen sem József
Jolán, sem Németh Andor nem tudhatott még. Óhatatlanul fölvetődik a hitelesség,
illetve annak hiánya: Rákosi visszaemlékezéseiben elég sok a kitalált elem, illetve
szubjektív leírás. József Attilával kapcsolatban is van benne bőven. Mégis:
alapjaiban hiteles tényleírásnak minősíthetjük Rákosi negyven év múltán
felidézett – és leírt, majd megjelent – emlékeit. Túlzások, gyanús mozzanatok
ugyan akadnak benne, de ennek ellenére valósnak tűnnek emlékei. Egy apróság szól a
hitelesség mellett: Makai Ödön – ügyvédeinek egyike – adott szállást saját
lakásában Rákosinak, és ebben az időben József Attila – nővéreivel – valóban
ott lakott, a Lovag utcában. Rákosi viszont másik utcanevet említ, az Aradi utcát (a
két utca nem is olyan távol van egymástól). És éppen ez az aprócska tévedés teszi
mégiscsak hihetővé a történetet: ha Rákosi bármely, József Attilával foglalkozó
könyvet ismert volna (ezekhez szovjetunióbeli kényszerlakhelyein nemigen juthatott
hozzá), helyesen említené az utca nevét. Ahogy az sem valószínű, hogy ügyvédje,
József Attila sógora – akinél lakott – keresztnevét szándékosan változtatta
volna meg: ugyanis Makai Ödönt következetesen Jenőnek titulálja. Picurka tévedései
(emlékirataiban ilyenek tucatjával találhatók) is közrejátszanak abban, hogy sok
tekintetben hitelesnek fogadhatjuk el visszaemlékezéseinek József Attilával
kapcsolatos oldalait.
József Attila ekkor kis, de arányos termetű, serkedező bajuszú
barna fiatalember volt, értelmes, kifejező, könnyen villogó szemekkel – írja le
Rákosi a költő külsejét. Beszélgetésük akkor vált meghitté, midőn kiderült,
hogy „Braun úr” jól ismeri Ady, Juhász Gyula, Babits, Ignotus verseit, írásait,
sőt egyeseket személyesen is ismert. (Ez azért is hihető, mert Babitsnak Rákosi,
gimnazista korában, tanítványa volt: Babits beszélgetőfüzeteiben említi –
1940-ben, amikor hírét vették Rákosi kiszabadulásának –, hogy ismerte, mivel
tanította). Ami viszont valószínűtlen: „…megmagyaráztam neki, hogy
költészetét körülbelül ott kell folytatnia, ahol Ady abbahagyta. (És már jön
is a vörös farok:) Ady a magyar polgári progresszió legélenhaladóbb (sic!)
költője volt, aki eljutott addig, hogy sejteni kezdte a proletáriátus történelmi
szerepét (…), mely megmagyaráztam neki, mi az osztályharc (…) Ő, József Attila, a
forradalmi proletariátus költője lehet…”
Nemigen hihető, hogy a lehető legszigorúbb illegalitásban
Budapesten tartózkodó Rákosi ennyire elárulta volna József Attilának
világnézetét, meggyőződését. Talán még az is igaz lehet, hogy „szakadatlanul
kísérgetett útjaimon, s nekem a legkülönbözőbb kifogásokhoz kellett folyamodnom,
hogy távol tartsam az elvtársakkal való találkozástól.” Rákosi
letartóztatását követően viszont nehezen képzelhető el, hogy József Attila,
Rákosi szerint „a legkülönbözőbb terveken törte a fejét, hogyan lehetne engem
kiszabadítani… megüzentem neki, hogy ezt hagyja abba…” Elég valószínűtlen
hogy a – természetesen gondosan figyelt – beszélők során Rákosi ilyen
információkhoz jutott, illetve üzenni tudott neki. Hitelt érdemlő – idézett
levelében is szót ejt róla József Attila –, hogy gyakran vitt ételt, egyebeket a
fogházba Rákosinak. Az viszont már jóval kevésbé, hogy „gondoltam arra is, hogy
valamilyen módon a börtönből megszervezem anyagi támogatását” (?!) Ennyit
Rákosi emlékeiről.
Van két olyan vers, melyet sokan és sokáig Rákosi ihlette versnek
tekintettek. Ez pedig a Nagy városokról beszélt a messzi vándor és A nagy
városokat sehogysem tudom elfeledni kezdetű. Feltételezték, hogy ezek a
versek Rákosi beszámolója alapján illetve az általa meglátogatott (mivel a Komintern
egyik vezetője volt) más városokat jelenítik meg. Az első, verseinek 1952-ben
megjelent kritikai (vagyis teljes és kommentált) kiadása szerint a »messzi
vándor« itt, mint az »idegen« a következő versben valószínűleg Rákosi Mátyás.”
A hivatkozott forrás: az előbb említett, József Jolán által készített Rákosi
Mátyás-interjú, illetve József Jolán a már ugyancsak említett könyve: A város
peremén. (Ne feledjük: ekkor ér tetőpontjára a személyi kultusz, s ekkor
ünnepli az ország – élén az írókkal, akik gyűjteményes kötettel jelentkeznek (Magyar
írók Rákosi Mátyásról) – Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapját.
Negyedszázaddal később megjelent monográfiájában Szabolcsi Miklós már óvatosabb: „talán
(sic!) valóban emlékéül a Rákosival folytatott beszélgetéseknek”… Stoll
Béla pedig az általa a nyolcvanas években szerkesztett kritikai kiadásban már
egyértelműen foglal állást: (Erről a két) „versről az a feltevés született
meg, hogy a költőnek Rákosi Mátyással folytatott beszélgetései hatására
keletkeztek. Ezt a feltevést semmi sem bizonyítja.”
Egészen más jellegű Kádár János ismeretsége a költővel.
Maga Kádár írja le – tömören és a tényekre támaszkodva – kapcsolatukat.
Érdekes módon itt nem ejt szót arról, hogy közös üzemben, az esernyőgyárban
dolgozott József Attila élettársával, Szántó Judittal, és ily módon – Judit
kérésére – meg is látogatta lakásukon József Attilát: olyankor, amikor erre
szükség volt, és Judit nem tudott az üzemből szabadulni. Ezeket a mozzanatokat csak
Szántó Judit emlékirataiból ismerjük.
Kádár János rövid kis írásának sorsa sem mindennapi. Nem sokkal a
Rákosi-rendszer börtönéből való szabadulása után vetette papírra emlékeit. Ezek
abban a József Attila-emlékkönyvben jelentek meg, melyet a kormányzat –
Kádár Jánossal az élen – azonnal be is tiltott (1957-et írunk), és csak évtizedek
múlva juthatott el az olvasókhoz.
Emlékezéséből képet nyerhetünk a költő tevékenységéről,
elsősorban a munkáskultúrában betöltött szerepéről: Kádár (miként valamivel
korábban Szántó Judit) ennek kapcsán ismerte meg József Attilát, egy előadás
keretében. „Megismertem […] egy jó elvtársat, harcos kommunistát, nagy embert,
nagy költőt: az előadó József Attila volt.” Említi a „már akkor ismert,
kedvelt verseit, a Munkásokat, a Mondd mit érlelt, a Külvárosi éjt,
A város peremént”.
A rövid kis írásban tekintélyes helyet foglalnak el azok a
részek, melyeket vörös faroknak szokás nevezni. (…A forrószívű
elvtárs, a harcos, kommunista agitátor hatalmas fegyverével, ragyogó költészetével,
velünk harcol az osztályharc nehéz csatáiban.) Illetve a mozgalomban oly divatos
Gorkijt, annak egyik hősét idézi, nem éppen szocreál, inkább szocromantikus jellegű
hősi motívumot említ József Attiláról szólva, hasonlatként: „Danko kitépi
eleven szivét melléből, megindul előre, és magasra tartott szíve lángjával mutatja
a népnek az utat a szabadság, a boldog élet felé.”
Kádár János írja Szántó Juditról: „Némán tűrt, de
mint egy felkiáltójel.” (Az az érdekes, hogy kifejezetten polgári méltatója,
Németh Andor ezzel rokon módon jellemzi Juditot: nőt ábrázoló plakáthoz
hasonlítja, melynek felirata: „Fel a fejjel, proletár! Ellenséges szemek
figyelnek!” Szántó Juditot nem szokás szavahihető forrásnak tartani. Mégis,
életszerű az a jelenet, amikor Kádárt kéri meg, hogy nézzen rá az éppen nehéz
lelki válságban lévő élettársára, és vigyen neki egy pakli dohányt. „Hogy
Attila és János között milyen beszéd zajlott, nem tudom. Két óra hosszat
beszélgettek.”
Egyvalami terhelheti Kádár lelkiismeretét József Attilával
kapcsolatban. Ez már a Kádár nevével jelzett korszakban történt. Nyilván nem saját
akaratából, hanem ekkor már haldokló egykori munkatársnője, a József Attilával
hosszú éveken át (nem egészen egyértelmű, de mégis) élettársi kapcsolatot
fenntartó Judit kérésére. Így került a munkásmozgalmi parcellába temetett József
Attilával közös sírba. Míg jóval később, a kilencvenes években át nem temették
József Attilát. Nem Judit, hanem édesanyja mellé.