Rigó Róbert

Társadalmi változások Kecskeméten a népszámlálási adatok alapján

(1930–2001)

 

Bevezetés

   Kecskemét 20. századi történetének feldolgozása igen hiányos. Kecskemét két világháború közötti társadalmi változásaival sokat foglalkozott Erdei Ferenc, aki a mezővárosi polgárosodás legjobb példájának az itteni folyamatokat tekintette.1 A Magyar Statisztikai Társaság 1935-ös kecskeméti ülésére készített kiadvány2 foglalja össze a 20. század első felére vonatkozó legalaposabb elemzéseket Kecskemét társadalmi és gazdasági változásaival kapcsolatosan. A második világháborút követő időszakra vonatkozóan a földosztás helyi vonatkozásait feltárták3, és az 1956-os forradalom története is jól feldolgozott4, de a város 20. századi történetének más eseményeit, korszakait szinte el sem kezdték történetileg kutatni. A legjelentősebb munka e korszakra vonatkozóan egy kutatás keretében készült5, és ennek a kutatási beszámolói bizonyos területeken igen jól hasznosíthatóak, de a helyi történeti eseményekkel nem foglalkoznak, és a társadalom történeti változásairól is csak makroszintű elemzéseket tartalmaznak 1980-ig. A kutatási beszámolók összefoglalójában meg is jegyzik, hogy „a város urbanisztikai-társadalomszerkezeti kérdéseivel foglalkozó szociológus nem talál alapos, konzisztens várostörténeti munkát, különösen nem társadalom-történeti-történetstatisztikai vonatkozásban.”6 Napvilágot látott még néhány tanulmány, melyek Kecskemét nagyvárossá válásával, sajátos fejlődésével foglalkoznak, de ezek kevés újdonságot tartalmaznak, és sokszor ideológiai elfogultságoktól sem mentesek. Jelen munkánkban Kecskemét makrotársadalmi változásait tekintjük át a népszámlálási adatok alapján 2001-ig, és a mögöttük rejlő okokra igyekszünk magyarázatot találni, a fellelhető irodalmak alapján.
   A társadalomról és változásairól a legfontosabb számszerűségi mutatókat a népszámlálások tartalmazzák. A vizsgált időszakban nyolc népszámlálást tartottak Magyarországon: 1930-ban, 1941-ben, 1949-ben, 1960-ban, 1970-ben, 1980-ban, 1990-ben és 2001-ben. Ezek alapján elemezzük Kecskeméten a népesség számának és vallási összetételének alakulását, majd áttekintjük a város foglalkozási szerkezetének sajátosságait és ennek változásait.
   A város fogalmának meghatározására két megközelítés alakult ki. Ma a funkcionális városszemlélet7 a leginkább elfogadott, de a városokat általában ma is a népességszám alapján kategorizálják, aminek nagy előnye a viszonylag egyszerű nemzetközi összehasonlíthatóság8. A lakosságszám alapján Kecskemét helye a magyar városhierarchiában jóval előkelőbb volt, mint amikor a városi funkciók alapján készítették el a magyarországi városok sorrendjét. Kecskemét 1787-ben a történelmi Magyarországon a negyedik legnépesebb város volt, 1910-ben már csak a hetedik. Ekkorra már megelőzte Szeged, Szabadka és Temesvár is.9 Ennek az volt az oka, hogy időközben a gabonatermelés vált húzóágazattá. Szeged, Szabadka és Temesvár körül jobb földek voltak, és a vízi szállítás jobb adottságai is előnyt jelentettek számukra.
   Trianon után, 1930-ban, Kecskemét ismét Magyarország negyedik legnépesebb városa lett (Budapest, Szeged és Debrecen után), majd 1950-től, a külterületeinek elcsatolását követően, a hazai városok sorában a kilencedik helyre csúszott vissza.
   A városi funkciók alapján Kecskemét nem került volna az első tíz város közé. Beluszky Pál a századforduló időszakára vonatkozó kutatásaiban10 a városi igazgatási és kulturális funkciók alapján állította fel a városok sorrendiségét; eszerint Kecskemét kikerült az első tíz város közül. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy ekkor még nem volt megyeszékhely11. Mivel a külterületen élők aránya igen magas volt, és a város funkcionális típusának meghatározásában a foglalkozásszerkezet, a központi szerepkör volt a legfontosabb, Kecskemét az agrárváros kategóriába került. Kecskemét társadalomszerkezete a külterületi népesség nélkül minden bizonnyal jóval polgárosodottabb viszonyokat mutatott volna.12
   A rendszerváltást követően Kecskemét a városi funkciói alapján a nyolcadik helyre került. Az öt regionális központ (Debrecen, Szeged, Pécs, Miskolc, Győr) után Székesfehérvár, Nyíregyháza és Kecskemét következtek.13

 

A népességszám alakulása Kecskeméten

1. táblázat. A népességszám, a város területe, a bel- és külterületen élők számának és arányának alakulása Kecskeméten (1900–2001)

Év Lakosság (fő) száma A város területe (ha) Ebből belterületen él (fő) Ebből külterületen él (fő) Külterületen élők százaléka
1900 58 198 93 937 31 304 26 894 46,2
1910 68 424 93 937 35 251 33 173 49,3
1920 73 109 93 937 35 577 37 532 51,4
1930 79 467 93 937 34 788 44 679 56,2
1941 87 269 93 937 35 740 51 529 58,8
1949 88 369 93 937 33 330 55 039 62,3
1960* 66 842 26 385 46 351 20 491 30,6
1970 79 978 25 680 64 123 15 855 19,8
1980 92 047 25 668 77 965 14 082 15,3
1990 102 516 29 912 90 510 12 038 11,7
2001 107 749 32 136 94 017 13 732 12,7

*Nagy-Kecskemét határából 1950-ben kivált Bugac, Lakitelek és Nyárlőrinc, majd 1952-ben Ágasegyháza, Ballószög, Helvécia, Lászlófalva, Hetényegyháza és Városföld lett önálló község. Forrás: Az 1930. évi népszámlálás. 52–53. o., 384. o., Thirring L.: 58. o., Kiss É.: 4. o., 1990. évi népszámlálás. 5. Bács-Kiskun megye adatai. 394. o., Népszámlálás 2001. 268. o.

   A város népességszámának a meghatározásakor módszertani problémát jelentett az, hogy minden egyes népszámlálás után más-más adatokat adtak meg visszamenőlegesen. Ennek az volt az oka, hogy a város közigazgatási határa igen gyakran változott: hol elcsatoltak tőle településeket, hol visszakerültek hozzá, és a korábbi népszámlálási adatokat utólag mindig hozzáigazították az éppen aktuális időszak közigazgatási beosztásához.
   Kecskeméten a népesség száma viszonylag dinamikusan növekedett az egész 20. század folyamán. Az 1960-as törés oka elsősorban az, hogy a város területének nagy részét elcsatolták. A vizsgált időszakban mindvégig igen nagy jelentősége volt a külterületi lakosságnak. A század első felében igen dinamikusan növekedett a számuk és az arányuk. Amíg a századfordulón közel 27 000-en éltek külterületen, addig 1949-re ez a szám több mint megduplázódott. A nagymértékű növekedésnek gazdasági okai voltak, mert ebben az időszakban Kecskeméten a szőlő- és gyümölcstermesztés igen jelentős mértékben növekedett, és az intenzív homoki gazdálkodás jelentős bevételhez juttatta még a kis területeken gazdálkodókat is és a várost is14.
   Ha a statisztikai adatok alapján megvizsgáljuk a kecskeméti gyümölcstermesztés intenzitását, akkor érthetjük meg igazán ennek a súlyát, jelentőségét az itt élő emberek szempontjából. Kecskemét az első világháború előtt is az ország legnagyobb gyümölcstermesztő területe volt. Az itt megtermelt gyümölcs jó részét külföldön értékesítették. 1927 és 1934 között a legjelentősebb exportpiac Ausztria, Németország, Csehszlovákia, Svájc, Lengyelország és Nagy-Britannia volt. Igen érdekes, hogy 1927 és 1934 között a kecskeméti gyümölcsexport arányait tekintve nem csökkent, hanem növekedett, pedig erre az időszakra esett a nagy gazdasági válság is. A gyümölcsexport mennyiségénél is jobban növekedett a gyümölcsexportból származó árbevétel. Az ország összes gyümölcsexportból származó bevételének egyre nagyobb része jutott Kecskemétre (1929-ben 25,8%-a, 1932-ben 37,3%-a és 1934-ben már 46,2%-a). Ekkor az összes hazai gyümölcskivitelből származó bevétel közel fele (!) Kecskemétre érkezett.15 1932 és 34 között az összes hazai kajszibarackexport 63,6%-át, a meggy 37,9%-át, a szilvakivitel 37,9%-át adta a város.
   A kecskeméti gyümölcsexportáló cégek szinte mind a helyi zsidó kereskedők kezében voltak. Az Alföld legjelentősebb gyümölcskereskedő cége a Benedek cég volt, ők voltak a legbefolyásosabbak Kecskeméten is és Nagykőrösön is. Ezenkívül a Feldmayer, a Grosshaus, a Löwy, a Rosenfeld és a Steinfeld voltak a jelentősebb gyümölcsfelvásárló és -kereskedő családok Kecskemét piacán.16 Így jellemezte ezen időszakot Erdei Ferenc: „Hűtőházak, modern csomagolóberendezések és óriási személyzet szolgálják a kivitelt a Benedekzászló alatt (…) Nagy vevőkörrel rendelkeznek, újabb és újabb piacokat hódítanak.”17 „A 19. században szemmel kísérhető egy új kisparaszti réteg kialakulása Kőrösön is, Kecskeméten is: fő megélhetési alapja és foglalatossága már a vegyes szőlőskert. Itt szokik hozzá sok nemzedék sok ezer családja ahhoz a gondos kapásmunkához, 10–15-féle kerti vetemény életfeltételeit figyelő kertészkedéshez, amiből századunkra a híres kecskeméti-kőrösi kertkultúra kinövekedett. Ehhez hosszú beidegződés, tradíció, olyanféle nevelődés kell, amit egy-két nemzedéknyi idő alatt egy széles társadalmi réteg nem sajátíthat el. A kertkultúra: lassan meggyökerező, fokozatosan növekvő fejlemény. Ebben a város körüli szőlős-gyümölcsös-kapás övezetben leljük meg a XX. század nagy felvirágzásának történelmi magyarázatát.”18
   A belterületen a népesség száma a 20. század első felében 30–35 000 között ingadozott. A század első évtizedében viszonylag dinamikusan nőtt a népesség száma (9%-kal), a tízes években már csak 0,9%-kal, míg a húszas években már 2,2%-kal csökkent. A harmincas években, szerény mértékben növekedett, majd a negyvenes években, a második világháború következtében több mint 2000 fővel csökkent.
   A szőlő- és gyümölcstermesztésen alapuló gazdaság a második világháború utáni időszakra teljesen szétesett. A zsidó gyümölcs-nagykereskedőket elhurcolták a városból, és soha többé nem tértek vissza. A földreform nem hozott lényeges változást Kecskeméten a földtulajdon-viszonyokban19, de így is szétzilálta a termelést. A korábbi kertészeti mintagazdaságokat, amelyek elöl jártak az innovációban, felparcellázták. Az új egy-két holdas gazdák nem gondozták szőlőjüket, gyümölcsösüket, így a kártevők a szomszédos területekre is átterjedtek. Egy év alatt 1900 ha szőlő pusztult ki.20
   1949-ig a külterületi népesség száma és aránya is dinamikusan növekedett, ekkor elérte a lakosság számának közel kétharmadát (62,3%). Elsősorban az 1945-ös földosztás miatt sokan költöztek ki a tanyákra.
   Kecskemét tipikus, az egyik legnagyobb alföldi mezőváros volt. Ezeket az jellemezte, hogy határaik a legeltető állattenyésztés miatt óriásira duzzadtak, majd amikor ez a gazdálkodási forma hanyatlani kezdett, külterületeiken földművelés és tanyásodás indult meg. A legtöbben a 19. század második felében költöztek ki a tanyákra; a tanyai gazdálkodás virágkora a 20. század első felére tehető. A szakirodalomban a kiköltözés megítélésére kétféle álláspont alakult ki. A köztük lévő szemléletbeli különbséget Belényi Gyula így fogalmazta meg: a probléma lényege az, „hogy a két világháború között a tanyák és a belterületek mennyiben alkottak egy települési egységet – s akkor egy egyedülállóan sajátos városi településszerkezet részét képezték –, illetve mennyiben nem alkottak ilyen egységet, s akkor a tanyák témánk szempontjából csupán annyiban fontosak, hogy igazgatásilag a város területén feküdtek.”.21
   Az egyik álláspontot Erdei Ferenc képviselte, aki az alföldi mezőváros belterületét és a hozzá tartozó tanyákat szerves egységként kezelte. Szerinte a városi ház és a tanya ugyanazon gazdacsalád által megvalósított gazdálkodás két színhelye; a tanyán termelnek, de vasárnap, piaci napokon a városi házba mennek, és öregkorukat is ott töltik az idősebbek, hogy a fiataloknak engedjék át a tanyai gazdálkodást. Szerinte e sajátosan magyar várostípusban ötvözni lehetett a tanyai és a városi élet előnyeit. A gazdálkodó városi ember volt, de intenzív, piacra termelő tanyás gazdálkodást folytatott, tehát polgárosodott. Erdei szerint: „egy mezővárosról beszélni sem lehet tanyái nélkül: e kettő elválaszthatatlan szerves egység, tehát a tanyákat is mindig számításba kell venni.”22 Ha megnézzük Kecskemét mezőgazdaságának teljesítményét a 30-as években, tényleg igen figyelemre méltó gazdasági fejlődést láthatunk. Márkus István is hasonlóan írja le szociográfiájában a 30-as évek nagykőrösi társadalmát, paraszti gazdálkodását.23 Az alföldi tanyás falvakban is jól megfigyelhető ez a törekvés a szocializmus időszakában is, hogy a többnyire tanyán élő és gazdálkodó család a faluban is rendelkezzék házzal.
   A másik felfogás hívei tagadták, hogy a város belterülete és a tanyák között szoros gazdasági együttműködés alakult volna ki. Szerintük a tanyán lakók többségének nem volt háza a városban, és módjuk sem arra, hogy a városba költözzenek. Ezt az álláspontot képviselte Mendöl Tibor geográfus24. Szerinte a közigazgatási egységek különösen az Alföldön nem jelentenek földrajzi településegységet. Az Erdei által lényegesnek tartott térbeli kapcsolatok helyett Mendöl a foglalkozási-társadalomszerkezeti különbségekre helyezte a hangsúlyt. Mendöl szerint a város határát a beépített belterületnél kell meghúzni. Tímár Lajos is ezzel az állásponttal ért egyet. Szerinte sem tekinthető egységesnek társadalomtörténeti szempontból „egy olyan nagy határú város, ahol a városban teljesen más társadalmi rétegződés és mobilitási tendenciák figyelhetők meg, mint a távol fekvő tanyavilágban.”25 Tímár szerint az alföldi mezővárosok társadalmát úgy kell vizsgálni, hogy le kell választani róla a külterületen élőket, legalábbis a társadalomtörténeti vizsgálódások szempontjából26.
   Egyelőre e vitában nem tudunk pontosan állást foglalni, ezt a kérdéskört Kecskemét vonatkozásában alaposabban meg kell vizsgálnunk. Mindenesetre úgy véljük, hogy a városi polgárok tanyáit nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes társadalmi rétegek vizsgálatánál, főként az intenzív szőlő- és gyümölcstermesztés és az abból származó viszonylag jelentős jövedelem miatt. Minden bizonnyal azoknak a jobb módú gazdáknak az életében, akik igyekeztek polgárosodni, a városi háznak igen fontos szerep jutott, míg azok a szegényebb gazdák, akik azért éltek a tanyán, mert ott könnyebben tudtak építkezni és megélni, inkább a városi piac előnyeit használták ki (ha tudtak eladásra termelni). Tehát azokon a területeken, ahol intenzívebb gazdálkodás folyt, és viszonylag nagy számban éltek jobb módú gazdák, szervesebben kapcsolódott össze a tanyasi gazdálkodás és a városi életmód. Kecskemétre inkább ez lehetett a jellemző. Ugyanakkor az is érdekes megállapítása Tímár Lajosnak, hogy ha Kecskemét vonatkozásában a külterületi lakosságot elhagyjuk, akkor a népességszám megközelíti Székesfehérvárét, és „a foglalkozási főcsoportok szerinti megoszlása is teljesen hasonló a dunántúli városhoz”27. Szerinte a dunántúli és az alföldi városok között a beépített városi területek társadalmában nincsenek jelentős különbségek.
   1950-től, mikor elcsatolták Kecskemét külterületének jó részét, a város területe több mint 70%-kal csökkent, népessége pedig 35%-kal28. A kivált községeket azért hozták létre, hogy a környező tanyák ellátási központjai legyenek. E funkciójuknak azonban nem igazán tudtak megfelelni. Ezt az elképzelést szorgalmazta Benisch Artúr, aki jelentős befolyást gyakorolt a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején a hazai tanyapolitikára. Szerinte a mezővárosok külterületüket gyarmatként használták, ami csak a gazdag parasztok érdekit szolgálta.29 Elképzeléseinek megfelelően az öt vidéki központ (Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr) vált a településfejlesztési politika kiemelt célpontjává. Az öt kiemelt vidéki központot Nyíregyháza, Székesfehérvár és Kecskemét követte, mint középváros.

2. táblázat. A természetes szaporodás, fogyás alakulása Kecskeméten (1891–2001)

Időszak A népesség változása (fő) Évi átlagban (fő) Évi átlagban (százalék)
1891–1900 6 417 642 1,65
1901–1910 6 000 600 1,31
1911–1920 2 540 254 0,51
1921–1930 2 476 248 0,47
1931–1941 4 886 444 0,86
1941–1948 –2 251 –281 –0,49
1949–1959 9 560 869 1,42
1960–1969 13 146 1 315 1,81
1970–1979 12 069 1 207 1,42
1980–1989 10 469 1 047 1,08
1990–2001 5 233 476 0,45

   Forrás: 1980. évi népszámlálás. 3. b Kecskemét népessége és társadalma. 10. o., 1990. évi népszámlálás. 5. Bács-Kiskun megye adatai. 187. o., Népszámlálás 2001. 101. o.    

   A város népességszáma igen intenzíven növekedett a századforduló időszakában, évente 1,65%-kal, aminek oka elsősorban a városba történő nagy arányú bevándorlás volt (ld. a 2. táblázat adatait). A legtöbben a homoki szőlőművelés kibontakozása miatt költöztek ide a Dunántúl azon szőlőtermő vidékeiről, amelyeket a filoxéra tönkretett.30 Ezt követően csökkenő ütemben növekedett a lakosság száma, egészen a negyvenes évekig. Ennek oka a második világháború volt és a település szerkezetének azt követő átalakítása.
   A második világháborúig Kecskemét népességszáma dinamikusabban növekedett, mint az ország lakossága. Az évenkénti szaporodás üteme meghaladta az országos mutatót, amely 1910-ben 1,05%, 1920-ban 0,48%, 1941-ben 0,7% volt.31 A negyvenes évek visszaesése azonban nagyobb volt, mint országosan (–0,15%). (A táblázat az 1980-as városterületre vonatkozó adatokat tartalmazza, amelyben a korábbi külterület nagy része nincs benne.)
   Az ötvenes években a népesség jelentős növekedésnek indult. E növekedés egyik fontos oka a születésszám alakulásába történő drasztikus adminisztratív beavatkozás, a másik, és ez volt a jelentősebb, a városba költözés fokozódása, főként a korábbi külterületekről. Ezt az is motiválta, hogy Kecskemét 1950-ben megyeszékhely lett. Mivel a migrációban mindig a fiatalabb és képzettebb társadalmi csoportok vesznek részt, a nagy számban beköltözők nagymértékben hozzájárultak a születésszám növekedéséhez.
   A hatvanas években volt a legerősebb a községekből való elvándorlás a városokba, mert ekkorra már majdnem mindenkit a termelőszövetkezetekbe kényszerítettek, és a tanyákon ellehetetlenítették a megélhetést, míg a nagyobb városokban intenzív ipartelepítés folyt. A szocializmus időszakában az Alföld részaránya a beruházásokból alacsony szinten stabilizálódott, mert a beruházásokért folytatott küzdelemben eleve hátrányos helyzetből indult. Ennek okait Lengyel Imre a következőkben látta: az Alföldön a mezőgazdaság volt a meghatározó, és e szektor gyenge alkupozícióval rendelkezett. Az ipartelepítés felemás módon történt, a nagyobb vállalatok főként élőmunka-igényes leányvállalatokat hoztak létre. Az Alföldön működő cégek központjai nem itt voltak, hanem az ország más térségeiben. A jelentősebb alföldi vállalatok az élelmiszer- és a könnyűiparban jöttek létre, amelyek nem tartoztak az állam által preferált cégek közé. Az infrastruktúra is fejletlen volt az Alföldön.32
   Király László György szerint Kecskemét viszonylag dinamikus fejlődése a szocializmus időszakában a megyeszékhely státus megszerzésének és a város iparának gyors fejlődésének köszönhető. A város azért jutott jelentős külső forrásokhoz, mert a megyei források nagy részét itteni fejlesztésekre fordították. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével már az 50-es évek elejétől jelentős munkaerő szabadult fel, ekkor nagy gondot jelentett, hogy ezt az ipar nem tudta felszívni. A 60-as évektől egyre több ipari munkahelyet létesítettek a városban. „Az állami és tanácsi iparban foglalkoztatottak száma a városban az 1960-as 10 ezer főről 5 év alatt 12 ezer főre nőtt, újabb öt esztendő múltán pedig meghaladta a 17 ezret.”33 Nőtt a nehéziparban dolgozók aránya, és csökkent az élelmiszeriparban dolgozóké. Kecskeméten főként a budapesti vállalatok hoztak létre gyáregységet, főként, amelyeknek nagy volt a munkaerőigényük. A város vezetői abban voltak érdekeltek, hogy munkahelyet teremtsenek, ezért bármilyen üzem létesítését örömmel fogadták. Így „a város ipara rendkívül heterogénné vált, és együttműködésre alig képes egységekből tevődött össze.”34 A hetvenes évek elején a 24 ötven főnél több dolgozót foglalkoztató üzem 19 csoportba tartozott.35 Az átgondolatlan ipartelepítéssel járó másik probléma az volt, hogy az alacsony műszaki színvonalú berendezések alacsony színvonalú szakmai munkát igényeltek, e cégek főként betanított munkásokat foglalkoztattak. Továbbá a város életét is érintő vállalati döntések nem helyben, hanem a központban születtek.
   A gazdasági változások a város társadalmát is teljesen átalakították. A gazdasági ágak súlyának eltolódása miatt a munkaerő is átstrukturálódott. A mezőgazdaság domináns szerepét az ipar, majd a szolgáltatás vette át. A hetvenes években a természetes szaporodás nagyobb szerepet játszott a népességszám növekedésében, mint a vándorlás, hiszen az évtized közepén országosan is kiemelkedő mértékű születésszámot regisztráltak. 1970 és 79 között a természetes szaporodás 6820 fő volt, és a vándorlási különbözet 5580 fő.
   A nyolcvanas években is jelentős mértékben gyarapodott a város lakossága. Ehhez az is hozzájárult, hogy Hetényegyházát 1982-ben visszacsatolták Kecskeméthez. 1980 és 89 között a természetes szaporodás 2688 fő volt, a vándorlási különbözet pedig 2946 fő.36 A város népességgyarapodása mindvégig jóval meghaladta az országos átlagot, de az alföldi megyeszékhelyekkel összehasonlítva már jóval kedvezőtlenebb a kép, csak Szegeden nőtt kisebb mértékben a lakosság, mint Kecskeméten. 1980-ban a külterületi népességet tekintve a megyeszékhelyek közül még mindig Kecskeméten volt legnagyobb az arányuk (15,2%).37 A mai napig Bács-Kiskun megyében van a legtöbb tanya, itt él a legtöbb ember külterületen.
   1990 és 2000 között a természetes szaporodás mindössze 116 fő volt, míg a vándorlási különbözet 5117 fő.38 A természetes szaporodás országosan erősen negatív, de a nagyobb városokba sokan költöznek a jobb munka- és életlehetőségek miatt. Kecskemét fontos vándorlási célpont, nagy előnye Budapest közelsége, és az, hogy autópályán viszonylag gyorsan elérhető, így jelentős multinacionális és hazai cégek is megtelepedtek itt.

 

A népesség vallás szerinti megoszlása

3. táblázat. A népesség felekezeti megoszlása Kecskeméten (1930–2001)

Felekezetek 1930 % 1941 % 1949 % 2001 %
Római katolikus 60 258 75,8 67 344 77,2 70 252 79,5 63 035 58,5
Görög katolikus 209 0,3 382 0,4 269 0,3 489 0,5
Református 16 094 20,2 16 774 19,2 16 256 18,4 14 976 13,9
Evangélikus 1 173 1,5 1 228 1,4 1 123 1,3 1 384 1,3
Izraelita 1 567 2 1 346 1,5 269 0,3 57  
Egyéb 166 0.2 269 0,3 191 0,2 975 0,9
Egyházhoz, felekezethez nem tartozó     -   28   13 159 12,2
Nem válaszolt     -   -   12 500 11,6
Ismeretlen     -   -   1 151 1,1
Összesen 79 467 100 87 269 100 88 369 100 107 749 100

   Forrás: Az 1930. évi népszámlálás. 384. o. Kovács A.: 9. o., Kiss É.: 26. o., Az 1941. évi népszámlálás 2., 322. o., Népszámlálás 2001. 6.2, 18. o.    

   A népesség felekezetek közötti megoszlására 1949-et követően csak a 2001-es népszámlálás során kérdeztek rá, így a köztes 52 év felekezeti viszonyaira csak következtetni tudunk. Némiképp meglepőnek tűnik, hogy míg a szomszédos, mezővárosi hagyományokkal rendelkező városokban igen erős a református vallás, például Nagykőrösön, addig Kecskeméten a katolikusok aránya meghaladta az országos arányukat is. Kovács Alajos kimutatása alapján azonban egyértelműen kirajzolódik az a tendencia, hogy a legkorábbi adatoktól, 1825-től folyamatosan nőtt a római katolikusok aránya, 64,7%-ról 1930-ra 75,8%-ra. A reformátusok aránya ugyanezen idő alatt folyamatosan csökkent a lakosság közel egyharmadáról (31,9%) egyötödére (20,2%).39
   A második világháború a város felekezeti összetételét is átalakította. „Az 1949-es népszámlálás adatai szerint a magyar társadalom 67,8%-a vallotta magát római katolikusnak, 21,9%-a reformátusnak, 5,2%-a evangélikusnak, 2,7%-a görög katolikusnak, 1,5%-a izraelitának.”40 Kecskeméten a római katolikusokon kívül az összes többi felekezethez tartozók aránya az országos átlag alatt maradt. Az izraelita felekezethez tartozók aránya csökkent a legnagyobb mértékben a második világháború idején elkövetett holocaust miatt. A városban a zsidók száma 1900-ban és 1910-ben volt a legmagasabb, 2000 fő körül, ekkor arányuk (3,5%, 3%)41 még mindig lényegesen elmaradt az országostól (4,94%, 4,99%)42. A legstabilabb létszámmal és aránnyal az evangélikusok rendelkeztek. A 2001-es népszámlálás adataiból egyértelműen megfigyelhető a szekularizáció előrehaladása a városban, hiszen míg az 1949-es felvétel során az ország lakosságának mindössze 0,1%-a tekintette magát felekezeten kívülinek, addig 2001-ben már 12,2%, illetve további 11,6%-a nem válaszolt e kérdésre.
   Kecskeméten a második világháború előtt az egyes valláshoz tartozás jelentősen összefüggött a társadalmi rétegződéssel és a lakóhely szegregációjával. A város területén térben is elkülönültek egymástól a különféle vallásokhoz tartozók. A katolikusok aránya magasabb volt a külterületeken (79,5%), mint a belterületeken (71,1%). A zsidók esetében pontosan fordított tendenciát lehetett kimutatni: a külterületen alig éltek (0,1%), míg a belterületen jóval többen (4,4%)43, és ezzel már megközelítették országos arányukat (5,1%)44. A város belső területein is jól kimutatható a szegregáció. Míg a déli területeken magas volt a katolikusok aránya (84–87%), addig a Kecskemét legészakibb részén fekvő Bethlenvárosban csupán 48,6% volt arányuk, míg a reformátusoké 39%, a zsidóké 8,5%. A szomszédos városrészekben is magasabb volt a reformátusok és a zsidók aránya, mint a városban összességében. Az evangélikusok is ezeken a területeken koncentrálódtak.
   Ha a birtokosok vallási hovatartozását is megfigyeljük, jól kirajzolódik, hogy az egyre nagyobb birtokosok között nő a reformátusok aránya. Az öt hold alatti kisbirtokosok között 18,4% református, míg 80,3% katolikus. A középbirtokosok körében 40,1% a reformátusok aránya és 58,7% a katolikusoké.

 

A népesség foglalkozási szerkezetének alakulása

   Kecskeméten a mezőgazdaságban dolgozók aránya 1930 előtt is 58–63% között ingadozott, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a hatalmas külterületeken főként mezőgazdasággal foglalkoztak az emberek. A külterületen 1930-ban a lakosság 86,2%-a volt őstermelő, és az itt élők mindössze 8,3%-a élt az iparból és forgalomból. A város belterületén ugyanakkor az őstermelők aránya csupán 22% volt, míg az iparból és forgalomból élők aránya 43%-ot tett ki.    

4. táblázat Az egyes ágazatok aktív keresői az összes aktív kereső százalékában (Kecskemét 1930–2001)

Gazdasági ág 1930* 1930** 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001
Ipar  15,6  28,9 13,1 18,2 27,6 38,9 34 30,9 22,9
Építőipar 1,6 3 5,7 9 10,7 7,5 6,3
Mezőgazdaság és erdőgazd. 58,1 22 53,9 45,4 27,6 14,1 10,3 11,2 2,8
Közlekedés, szállítás, hírközlés 2,5 3,3 1,7 3,2 5,7 5,7 5,9 5,4 5,4
Kereskedelem 5,4 10,8 6,1 9 9,7 10,1 12,7 13,4 16,5
Vízgazdálkodás -   - 0,1 1 0,7 1,2 1,4 -
Egyéb ágak 18,4 35 23,6 21,1 22,7 21,5 25,2 30,2 46,1
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100

*A város teljes népességére vonatkozóan
** A belterületre vonatkozóan
Forrás: Kovács A.: 21–22. o., 1980. évi népszámlálás. 3. b Kecskemét népessége és társadalma. 25. o., 1990. évi népszámlálás. 5. Bács-Kiskun megye adatai. 30. o., Népszámlálás 2001.

   Ha a két világháború közötti időszakban a Kecskemét belterületén élők foglalkozási megoszlását vizsgáljuk, egy polgárosodott városi társadalom képe rajzolódik ki előttünk. Sőt, a város egyes részein (Bethlenváros, Rákócziváros) – főként azokon, ahol az izraeliták, evangélikusok, reformátusok aránya magas volt –, az iparból és forgalomból élők aránya elérte a lakosság felét (49,6%, 46%). Ugyanakkor a városnak volt egy olyan része: a Széchenyiváros (a mai villanegyed területe), ahol a közszolgálatban és szabadfoglalkozásúként dolgozók aránya elérte az egyötödöt (20,6%), és a nyugdíjasok, tőkepénzesek aránya is 11% volt. A házicselédek aránya is kiemelkedően magas e területen: 8,3%, míg az arányuk a városban 4,2% volt. Ugyanakkor az őstermelők aránya itt volt a legalacsonyabb (15%).45
   Kecskemét belterületének foglalkozási megoszlása leginkább Baja és Székesfehérvár társadalmára emlékeztet, de a debreceni belterületi adatok is nagyon hasonlóak46. A kereskedelem és hitel területén dolgozók 18,1%-a volt izraelita, ami kilencszerese volt a lakossághoz viszonyított arányuknak. A közszolgálat és szabadfoglalkozások csoportjában a reformátusok aránya a legmagasabb (26,2%), és itt a katolikusok aránya igen alacsony (64,7%). A városi értelmiséget külön is érdemes megvizsgálnunk felekezeti hovatartozás szerint. A zsidók aránya az orvosok (32,1%) és az ügyvédek (24,2%) között volt kiemelkedően magas. A reformátusok aránya szinte minden értelmiségi pályán meghaladta a városi arányukat: a középiskolai tanárok 49,1%-a, az ügyvédek 40,3%-a, a bírák és ügyészek 38,1%-a, a városi tisztviselők 36%-a, az elemi iskolai tanítók és tanítónők 29,8%-a, az állami tisztviselők 26,1%-a volt református, míg a város lakosságának mindössze 20,2%-át tették ki.47
   A második világháborút követően a legjelentősebb változás Kecskeméten is (csakúgy, mint országosan) a mezőgazdaságban dolgozók arányának gyors csökkenése és az iparban, majd az egyéb ágakban dolgozók arányának gyors növekedése. Ez egy nagyon gyors modernizációs folyamatként is felfogható. A rurális társadalomban a keresők többsége még a mezőgazdaságból élt, az ipari társadalomban az iparból, majd a gondoskodó államban már az egyéb szolgáltató ágazatok veszik át a domináns szerepet.48 Nyugat-Európában ez egy hosszú évszázados folyamat volt, míg Magyarországon néhány évtized alatt megtörtént e radikális foglalkozásszerkezeti átalakulás. Ilyen rövid idő alatt ez csak erővel, kemény társadalompolitikai beavatkozással mehetett végbe.
   1949-ben Kecskeméten a lakosság 45,4%-a foglalkozott mezőgazdasággal, országosan ez az arány még magasabb volt (53,8%), de jelentősen meghaladta a vidéki városok jellemző értékét (36%). 1960-ra a mezőgazdaságban dolgozók aránya nagymértékben csökkent, közel 18 százalékponttal, ami azzal magyarázható, hogy ekkor zajlott a kollektivizálás utolsó hulláma. Ezzel párhuzamosan az iparban és építőiparban dolgozók aránya dinamikusan növekedett. 1960-ig az iparban dolgozók aránya alacsonyabb volt a városban, mint az országos arányuk. 1970-től – a hatvanas évek ipartelepítései következtében – már meghaladta az országos arányt (36,3). De a vidéki városok átlagától Kecskemét mindvégig elmaradt az iparban dolgozók arányát tekintve: a 60-as években átlagosan 7 százalékponttal, a 70-es években 5 százalékponttal.49
   1990-re a mezőgazdaságban dolgozók aránya 11,2%-ra csökkent, országosan pedig 15,4%-ra.50 1980-ban és 1990-ben pontosan megegyezett Kecskemét iparban dolgozóinak aránya az országos adatokkal. Az összes többi ágazatban dolgozók aránya folyamatosan emelkedett a vizsgált időszakban, egyedül 1970-ben figyelhetünk meg némi visszaesést az egyéb szektorban dolgozók között. Az egyéb ágazatokban mindvégig jóval többen dolgoztak Kecskeméten, mint országosan. A különbség 3,6 és 7,2 százalékpont között volt. 1970ben 31,9% volt az egyéb ágazatban dolgozók aránya, ekkor volt a legnagyobb a különbség, majd 1990-re egyre inkább mérséklődött, az országos arány ekkor 46,8% volt.
   A Kecskemét társadalmi tagozódására vonatkozó statisztikai adatokkal a jelenlegi állapotukban nem sokat lehet kezdeni, mert ezek a hivatalos szocialista ideológiának megfelelően csak a két osztály (munkásosztály és szövetkezeti parasztság) és egy réteg (az értelmiség) társadalmi csoportokra készültek el. Ennél a felosztásnál természetesen a társadalomszerkezet és a társadalom rétegződése lényegesen összetettebb és bonyolultabb volt. Ezt támasztja alá a következő megállapítás is: „1980-ban a Kecskeméten élő családok döntő hányada (59%-a) a munkásokhoz tartozott, a szövetkezeti parasztsághoz a családok nem egészen egytizede, míg a nem fizikai (szellemi) foglalkozásúakhoz a családok 25%-a. A kisárutermelő, kiskereskedő családok részaránya csak néhány százalék volt.”51 Ennél a város foglalkozásszerkezete is árnyaltabb képet ad.
   A rendszerváltás utáni időszakra vonatkozóan megfigyelhető, hogy jelentős mértékben csökkent a mezőgazdaságban és iparban dolgozók aránya, míg nagymértékben nőtt az egyéb szolgáltató ágazatban (15,9%-kal) és a kereskedelemben foglalkoztatottak aránya.

 

Összegzés

   A statisztikai adatok alapján Kecskemét egy óriási határral rendelkező, viszonylag elmaradott mezővárosnak tűnhet a két világháború között. Ugyanakkor, ha alaposabban megnézzük az adatokat, egyértelműen kirajzolódik, hogy a belterülete polgárosodott, és az óriási külterület miatt tűnik ilyennek a kép. Megfigyelhető az is, hogy a belterület és a külterület között nagyon sokszínű és gazdaságilag előnyös kapcsolat alakult ki. Erdei Ferenc az általa legsajátosabb magyar várostípusnak tartott mezőváros ideáltípusának tartott három város: Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét közül ez utóbbit tartotta a legjelentősebbnek. E mezővárosok jellemzői szerinte: „a teljesen polgárosult városmag, faluszerű külvárosok, tanyarendszer, intenzív mezőgazdasági kultúra, és öntudatosan polgárosodó földművelő parasztság.”52
   A második világháború után a város külterületeit elcsatolták, a mezőgazdasági termelés lehanyatlott. 1950-től Kecskemét megyeszékhely lett, és a legfontosabb feladattá az ipartelepítés vált, hogy az itt élők munkához juthassanak. Az ipartelepítés, mivel a városnak e területen alig voltak hagyományai, az élelmiszeripar pedig nem volt fontos ebben a korszakban, véletlenszerűen történt, alacsony technikai színvonalú, képzetlen munkaerőt igénylő iparágakat telepítettek53.
   A gazdasági változásoknak megfelelően a város társadalma is teljesen átalakult. A gazdasági ágak súlyának eltolódása miatt a munkaerő is átstrukturálódott. A mezőgazdaság domináns szerepét az ipar és a szolgáltatás vette át. A rendszerváltást követően a szolgáltatások szerepe tovább nőtt, ahol elsősorban magasabb végzettségű munkaerőre van szükség.

 

Felhasznált irodalom

Az 1930. évi népszámlálás. I. rész, Demográfiai adatok községek és külterületi lakott helyek szerint. Budapest, 1932

1941. évi népszámlálás. 2. Demográfiai adatok községek szerint. KSH, Budapest, 1976.

1949. évi népszámlálás 9. Demográfiai eredmények. KSH, Budapest, 1950.

1949. évi népszámlálás 8/a. Nagyobb városok foglalkozásstatisztikai adatai. KSH, Budapest, 1950.

1960. évi népszámlálás 3. Bács-Kiskun megye adatai. KSH, Budapest, 1961.

1970. évi népszámlálás 20. Bács-Kiskun megye adatai. KSH, Budapest, 1972.

1980. évi népszámlálás 3. Bács-Kiskun megye adatai. KSH, Budapest, 1981.

1980. évi népszámlálás. 3. b Kecskemét népessége és társadalma. KSH, Budapest, 1983.

1990. évi népszámlálás. 5. Bács-Kiskun megye adatai. KSH, Budapest, 1992.

1990. évi népszámlálás. Anyanyelv, nemzetiség településenként 1980, 1990. KSH,Budapest, 1993.

Népszámlálás 2001. 6.2 Bács-Kiskun megye, II. kötet, KSH, Budapest, 2002.

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

Bácskai Vera: Várostörténet. In. Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 243–258. o.

Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika (1945–1963). Dél-alföldi évszázadok 7., Szeged, 1996.

Erdei Ferenc: Futóhomok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.

Faragó Tamás: Történeti demográfia. In. Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 302–341. o.

Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.

H. A. Diederiks, J. Th. Lindblad, D. J. Noordam, G. C. Quispel, B. M. A. de Vries, P. H. H. Vries: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig. Osiris Kiadó, Budapest, 1995.

Király László György: Kritikus pontok Kecskemét mai fejlődésében. Alföldi társadalom 1990. MTA RKK Alföldi Kutatócsoport, Békéscsaba, 1990. 123–135. o.

Kiss Éva: Kecskemét város népességének demográfiai, szociológiai jellemzői (1941–1986).  Dinamikusan fejlődő középvárosok társadalmi és urbanisztikai szerkezete című kutatási téma. Témavezető: Vágvölgyi András. MTA Szociológiai Kutató Intézete, Budapest, 1990. Kutatási beszámoló.

Konkoly-Thege Gyula: Kecskemét gyümölcstermelésének jelentősége. Kecskemét város statisztikai megvilágításban. Magyar Statisztikai Szemle 1935/5. szám 99–114. o. „Különlenyomat”.

Kovács Alajos: Kecskemét lakosságának összetétele. Kecskemét város statisztikai megvilágításban. Magyar Statisztikai Szemle 1935/5. szám 3–26. o. „Különlenyomat”.

Lengyel Imre: A beruházások alakulása az Alföldön (1970–1985). Alföldi társadalom 1990. MTA RKK Alföldi Kutatócsoport, Békéscsaba, 1990. 99–119. o.

Márkus István: Nagykőrös. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979.

Mendöl Tibor: A városföldrajz népességtudományi vonatkozásai. Magyar Statisztikai Szemle, 1942/5–6. szám. 346–351. o.

Pölöskei Ferenc–Gergely Jenő–Izsák Lajos: Magyarország története 1919–1990. Korona Kiadó, Budapest, 1996.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Thirring Lajos: Kecskemét mint tanyaváros. Kecskemét város statisztikai megvilágításban. Magyar Statisztikai Szemle 1935/5. szám 52–77. o. „Különlenyomat”.

Tímár Lajos: Vidéki városlakók. Debrecen társadalma 1920–1944. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1993.

Torkos Veronika: Kecskemét társadalmi és urbanisztikai jellemzői. Dinamikusan fejlődő középvárosok társadalmi és urbanisztikai szerkezete című kutatási téma. Témavezető: Vágvölgyi András. MTA Szociológiai Kutató Intézete, Budapest, 1990. Kutatási beszámoló.

Torkos Veronika: Mezővárosi fejlődés, polgárosodás Kecskeméten. In: Torkos Veronika – Kárpáti Zoltán – Vágvölgyi András: Középvárosok a mérlegen. Előadások a polgárosodásról.  MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1992. 3–17. o.

Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Jegyzetek

1 Erdei Ferenc: Futóhomok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.
2 Kecskemét város statisztikai megvilágításban. Magyar Statisztikai Szemle, 1935/5. szám.
3 Pintér Ilona: Az 1945-ös földreform Kecskeméten. Agrártörténeti Szemle, 1983/3–4. szám.
4 Orgoványi István: Az 1956-os forradalom és szabadságharc kecskeméti eseményeinek története. In: Tóth Ágnes (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából. BKMÖL, Kecskemét, 1999.
5 Dinamikusan fejlődő középvárosok társadalmi és urbanisztikai szerkezete című OTKA által támogatott kutatás (1987–1990), témavezető: Vágvölgyi András
6 Torkos V.: 3. o.
7 A funkcionális városszemlélet lényege, hogy egy település annál inkább városias, ha minél több és magasabb szintű városi funkciót lát el.
8 Bácskai V.: 246. o.
9 Gyáni G. – Kövér Gy.: 55. o.
10 Beluszky P.: 18. o.
11 Gyáni G. – Kövér Gy.: 57. o.
12 Beluszky P.: 1999. 171–174.
13 Beluszky P.: 1999. 323–327.
14 1934-ben Kecskemét város gyümölcsexportjának az értéke 2179 ezer pengő volt, ami az összes magyarországi gyümölcskivitel értékének közel felét, 46,2%-át tette ki. Konkoly-Thege Gy.: 106. o.
15 Uo.: 106–107. o.
16 Erdei F.: 130. o.
17 Uo. 130–131. o.
18 Márkus I.: 70–71. o.
19 A földreform a város megművelt földterületének csupán 27%-át érintette.
20 Torkos V.: (1992) 11. o.
21 Belényi Gy.: 37. o.
22 Erdei F.: 79. o.
23 Márkus I.: 9–131. o.
24 Mendöl T.: 346–351. o.
25 Tímár L.: 35. o.
26 Uo.
27 Tímár L.: 36. o.
28 1980. évi népszámlálás. 3. b Kecskemét népessége és társadalma. 8. o.
29 Belényi Gy.: 38. o.
30 Kovács A.: 6. o.
31 Romsics I.: 469. o.
32 Lengyel I.: 116–117. o.
33 Király L. Gy.: 127. o.
34 Uo.
35 Uo.
36 Népszámlálás 2001. 100–101. o.
37 Kiss É.: 108. o.
38 Uo.
39 Kovács A.: 9. o.
40 Valuch T.: 270. o.
41 Kovács A.: 9. o.
42 Gyáni G. – Kövér Gy.: 128. o.
43 Kovács A.: 11. o.
44 Gyáni G. – Kövér Gy.: 350. o.
45 Kovács A.: 18. o.
46 Tímár L.: 81. o.
47 Kovács A.: 26. o.
48 H. A. Diederiks: 17–23. o.
49 Uo. 25–26. o.
50 Romsics I.: 472. o.
51 Kiss É.: 74. o.
52 Erdei F.: 70–71. o.
53 Király L. Gy.