Kovács András Ferenc

Sinfonietta Bambinesca

„Billentsd ki az időt!”
(Fanni – kétévesen)

Gyermekjáték

– Egy dióban hány tudós van?
– Egy dióban négy a bölcs.

– Kerge bölcsek mért tudósok?
– Óraműre jár eszük.

– Egy dióban négy tudósok
Mit csinálnak? Játszanak?

– Égi tölcsért fabrikálnak,
Búgócsigát gyártanak...

– Egy dióban négy tudósok
Min törik diófejük?

– Űrdiódán, dáridón,
Holdra szálló házikón,
Fodros csipkepaplanon,
Foltozandó füstös üstön,
Elkerengő katlanon...

– Egy dióban, száz dióban,
Szertereccsent rádióban:
Te vagy a hunyó!

 

Decemberi depresszió

habár nem voltam link tahó
magamba hullok mint a hó
holnapra jég leszek latyak
tavaszra sár tespedt agyag

 

Áprilys bolondgya

ha zápor fejemet locsolja
belüllem is gyűlhet pocsolja
agyamban bugyborognak tócsák
belémnyivadnak varjak csókák
de visszagyünnek majd a gólyák
s míg a bubákat adagólyák
a légteret csőrrel szagólyák
költőném csókdosom kacsólyát

 

Suite clownesque

Táncol a dúlt babaház! De bokázik Jancsika meg kicsi Józsi!
Járja ma, ropja ma Janka, Mariska, Boris, Gizi, Rózsi!
Vígad a póri kopott babanép... Node bármi az ára –
Senki nem is hederint a kicsípett Barbie babára...

Barbie inog, nyifegőn tipeg el, le-lefittyen a kontya:
Szőke sörénye lobog, tovabilleg, az üzleti illatot ontja!
Gombja kiszökken – a tisztább gyermeki gusztust, ejsze, lerontja!
Három méter a lába! ... Viszonylag másfél hosszú a combja!
Mily pacsuli, s milyen új idióta divat! Ni, be ronda!

Ámde ha Bandi bohóc is már belelendül, bíz, bemelegszik:
Orra ripacskos eperje!
Táncba ragadja, letepri, húzza hajától,
Nyúzza magával: apacsként elviszi Barbie-t,
Hogy vele rögtön a földet, föl s le, törölje, seperje!
Robban a szív: a bohóc
Kusza kóchaja bús szerelemben füstöl a dühtől,
Bűzlik, akárcsak a karbid!
Morbid a helyzet... Ezért
Most berekesztem a partit.

 

Fanni verse

álmomban kivirágzik a fa
leesik az ég
elteszem a szívedet
miénk a világ

(Megjegyezném, hogy a Sinfonietta bambinesca záródarabja nem az enyém: valóban Fanni kislányom verse! Ő rögtönözte ugrándozván, tánc közben, mintegy tollba mondta, lediktálta pillanatok alatt édesanyjának, Juli pedig hűségesen lejegyezte. Történt mindez 1998. május 4-én, egy hétfő este. Fanni akkor éppen három éves és két hetes volt. Rögtön megmutatta nekem művecskéjét, majd még megkérdezte, hogy: ezek szerint ő már költő? Ritka, gyönyörű érzés volt. Természetesen nem mosolyogtam meg. De a lelkem, hosszú idők óta, végre megint mosolyogni tudott örömében ennyi titoktól... Ó, kicsi lányom! Elteszem a szívedet. Miénk a világ.)

 

Bogyó Bandi balladája

Bogyó Bandi falon lógok
Vannak nekem nagyok orrok
Nadrágszárok konyult sipkám
Azzal szaglok sosem ritkán
Mosolyogok tarka móka
Arcképemre varrt szamóca
Piroslok mint egy szem eprek
Főleg bús szögön szereplek
Mert miólta fejem kinőtt
Véle tapintom az időt

Vagyis inkább magam lógok
Látom hogy állnak a dógok
Összes szemem kabátgombok
Van ám tehát nahát gondok
Vigyorgok sok Julit Fannit
Alszik játszik gurít annyit
Figyelek Fannit s Apácit
Csak Krisztinka soha látszik
Pedig lakik távol Genfben
Biztos szintén gondol engem

Bogyó Bandi ógok-mógok
Fogyó fényben boldog lógok
Ámuldozok világ mint áll
Árnyékom csak engem himbál
Meg-meglóbál borzol talán
Lefityegek olykor alám
Csüng szívemből szép szál cérna
Kedvem viszont víg pecér na
Bohóc vagytok gyermek álma
Pirultok mint egy szem málna

Bogyó Bandi szögön lógok
Vagynak ég s föld közt több dógok
Örömben kell már itt lenned
Rongy a lelke tán mindennek