Kovács András Ferenc

 

(Saltus Hungaricus)

 

Magyarságnak nagyot ugort
                    Az ára!
Mind több mászkál őszi ugor–
                    Kafára:
Hivatkozik Nemzetre meg
                    Hazára,
Holott bármit forgat saját
                    Hasznára.

Magyarságnak nincs határa,
                    Csak ára!
Heveny álmok hergelhetnek
                    Csatára:
Nosza, földik, kapjunk bőven
                    Kaszára!
Ki mást kurjant, nem is magyar –
                    Kazár a'!

Magyarságnak nagy a kára
                    S az ára!
Lelke csattog, mint csizmának
                    A szára:
Átkot mond az illen-ollan
                    Gazára,
S nem engedi kaczagányát
                    Lazára!

Magyarságnak nincs határa,
                    Csak ára!
Áltathatják, vakíthatják
                    Magára,
Bár bizonnyal megtanulhat-
                    Ta mára:
Mint feszítik bőrit egy kap-
                    Tafára.

Magyarságnak nagyot ugort
                    Az ára!
Nemzetes légy, mássz az ugor-
                    Kafára!
Föntről aztán rákaphatsz a
                    Hazára,
Mint kopó a hatalom vad
                    Szagára!

 

(Pótital)

 

Lefelé megy sorsban a csönd.
                    Jót iszom.
Húzzák mások több haszonnal,
                    Mordizom!
Lelkendezni sincs erényem –
                    Hallgatok.
Túlbuzogni, fölnyomulni
                    Balga fog.

Mind harsog, hogy így meg úgy a
                    Pátria –
Egyre megy már, csak viruljon
                    Putrija!
Finnyásabbja finoman rág,
                    S fanyalog –
Acsarkodni akad elég
                    Magyar ok.

Egy ezredév, meghitvallom
                    Magyarán,
Sok hagymázos agyrémeket
                    Hagya rám!
Áldumással más köti az
                    Alkut, ó –
Lettem álmot, s nem államot
                    Alkotó...

Korom alján meggyűl s megül
                    A seprő:
Bank bánt játszik bármely mellék-
                    Szereplő!
Magyaroznak s magyaráznak
                    Elvileg:

Anyagilag, s főleg anyany-
                    Elvileg!
Magyar poét mit tehet? Túl
                    Völkisch ő,
S túl urbánus, hisz olykor tán
                    Költ is, ó!
S kutyálkodván hírli Vörös-
                    Martynak:
“Tört gerincek, tépett szájak,
                    Mart inak!

Néhány vakkan, többi sutban
                    Sanyarog –
Vicsordulnak, mert mindenkik
                    Magyarok!
Cifra hév ráz, undor, fanyar
                    Unalom –

Heverünk még a nagy magyar
                    Ugaron!
Sűrűsödik sorsban a csönd.
                    Jól teszi.
Fogy a szózat, s gyarapodnak
                    Váteszi...
Csalogányim s pacsirtáim
                    Hallgatom –
Szánalom szánt, töri lelki
                    Parlagom.